1998-ban a Bugár Béla vezette Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és két kisebb szervezet (az Együttélés és a Magyar Polgári Párt) fúziójával létrejött a Magyar Közösség Pártja, korábbi nevén Magyar Koalíció Pártja (MKP), egy kifejezetten nemzetiségi alapon szerveződő szlovákiai magyar párt. Elnöke eleinte Bugár Béla, 2007-től Csáky Pál volt.
2009-ben a párton belüli feszültségek miatt Bugár és követői kiléptek az MKP-ből, és megalapították a Híd–Most nevű pártot (most szlovákul = híd). Ők nem etnikai alapon szerveződtek, hanem a szlovák–magyar megbékélést és együttélést tekintették célnak, vezérmotívumnak. Ebből az is következett, hogy a Hídnak voltak – bár nem sokan – szlovák tagjai is. Bugár Béla vezetésével 2010-ben a Híd–Most parlamenti párt lett, s hol kormánykoalícióban, hol ellenzékben tíz évig az is maradt.
Nem így az „elhagyott” MKP, amely 2010-ben, 2012-ben, 2016-ban és 2020-ban sem érte el a parlamenti küszöböt. A Híd pártot és vezetőit viszont ugyanekkor Csákyék folyamatosan a magyar érdekek elárulójának tartották, s nyilvánosan is annak titulálták. A két párt gondolkodásmódbeli különbségén túl ennek fontos tényezője, hogy a Híddal való szembenállásához az MKP Budapestről erős fideszes hátszelet kapott. 2020-ban azonban a Híd is súlyos választási vereséget szenvedett. És ezzel az a helyzet alakult ki, hogy a szlovák rendszerváltás óta először egyetlen szlovákiai magyar párt sem jutott be a parlamentbe.
Ekkor a magyar pártok (MKP, Híd, Összefogás) összekapták magukat, és 2021-ben – a következő választásra készülve – Szövetség néven taktikailag fuzionáltak. Az új pártban (nem utolsó sorban Orbánék támogatásának is) köszönhetően az MKP-sek domináltak. Bár eleinte a Híd–Most a párton belül önálló platform volt, 2023-ban az alapszabályukban megszüntették a platformokat, s így a Híd lényegében teljesen megszűnt.
A taktika azonban nem hozott sikert, a 2023-as (előrehozott) választáson a Szövetség is kudarcot vallott. Maradt tehát a jelenre és a további évekre nézve is az a helyzet, hogy nincs magyar parlamenti képviselet a szlovák parlamentben.
„Ha nem írja alá, úgy a fennmaradó 96 napra is elveszíti miniszterelnök jellegét” – Orbán Viktor helyett Magyar Péter írt levelet a szlovák kormányfőnek a Beneš-dekrétumok miatt***
Ne zárjuk le ezt a szomorú históriát anélkül, hogy át ne tekintenénk a történet elvi kérdéseit és különösen Orbán Viktor szerepét e folyamatban!
Az MKP eleinte (és sokáig) Európa-párti, demokratikus, konzervatív pártként definiálta önmagát. Tagja volt annak az Európai Néppártnak, amelynek sokáig (kilépéséig/kirúgásáig) a Fidesz is. Ebben az időszakban Orbán szimpatizált is velük. Stratégiai partnernek tekintette az MKP-t, anyagilag is erősen támogatta őket. Különösen pozitív szereplőnek tartotta az MKP-t a Híddal való szembenállásban, ugyanis már az MKP-ből való kiválásuk pillanatától súlyos elvi hibának tartotta a Híd koncepcióját; azt, hogy nem etnikai „elkülönülés” alapján szerveződtek. Ez egyébként máig változatlanul így van: „A magyar kormány a határon túli pártok közül továbbra is az etnikai alapon szerveződő politikai formációkat tartja stratégiai partnerének” – deklarálta főnöke nyomán nemrég Szijjártó Péter.
Az én látásmódom szerint azonban a Híd egyáltalán nem áruló volt, hanem másképp gondolkodó. És ezzel a korszerű szemléletmóddal nemhogy ártott volna, hanem inkább bölcs és követendő példát mutatott a magyar kisebbségnek. A Híd általában a mindenkori kisebbségek és többségek – „fent és lent” lévők – érdekeit egyaránt figyelembe vevő asszertivitás kultúráját képviselte. Nem „legyőzni” akart, hanem „kereste” a két nép gyümölcsöző együttélésének lehetőségeit.
Lemondott Peter Pellegrini szlovák elnök magyar nemzetiségi tanácsadója a Beneš-dekrétumokról szóló törvénymódosítás aláírása miattOrbán és a Híd stratégiájának különbsége tehát lényegében az, hogy míg Orbán a határon túli magyar kisebbségek számára a konfliktusos, ütköztető, kategorikus „kijelentő módot” tartja követendőnek – vagyis lényegében valamiféle „harcot, háborút” – , addig a Híd mottója a megbeszélés volt; a tárgyalás, az együttműködés, a „win-win” stratégia szorgalmazása és gyakorlása – vagyis lényegében a „béke”. Nem véletlen, hogy Orbán „köröm alatti tüskének” titulálta a Híd pártot, és esze ágában sem volt támogatni. Kategorikusan szegregálta a szlovákiai magyar pártokat. Az egyiket támogatta (véleménnyel és pénzzel), a másikat leszólta. Vagyis – ne kerteljünk! – , ezzel durván beleavatkozott Szlovákia belügyeibe. Lényegében éveken át súlyosan sértette – és ma is, továbbra is gátlástalanul sérti – Szlovákia szuverenitását.
Vesd össze ezt azzal, hogy ugyanakkor Magyarország szuverenitását harsányan és hivalkodva védi még attól is, amitől nem kellene! (Tudjuk, ez a „tökös legény” imázs része.)
Fentebb már volt róla szó, hogy a Híd, mint párt, megszűnt. A „Híd-gondolkodás” viszont nem. Sajnos azonban azok, akik az eredeti „Híd-gondolatot” továbbra is őrzik, az új – és persze MKP-domináns! – Szövetség keretein belül lépten-nyomon kénytelenek elhallgatni (vagy akár nyilvánosan is megtagadni) az együttműködéses megoldásba vetett hitüket, különben pártjuk nem kap budapesti támogatást.
Orbánnak tehát igen nagy vétke a szlovákiai magyarok megosztása és egymás ellen való kijátszása. És okkal föltételezhetjük, részben ennek következménye, hogy megint nincs – s egy ideig megint nem is lesz – magyar párt a szlovák parlamentben. A romániai kisebbségi helyzethez hasonlóan, sajnos Szlovákiában is egyre nyilvánvalóbb a Fidesz gyarmatosító nyomulása; s egyre világosabban látszik – a támogatási forint-milliárdok letagadhatatlan pozitív hatásai mellett – a folyamat ellentmondásos, de összességében negatív iránya.
Beneš-dekrétumok: Orbán Viktor nem ér rá megvédeni a felvidéki magyarokat, helyette az RMDSZ képviseli őket az Európai Unióban***
A közelmúltban (december 22-én) a szlovák államfő is aláírta a Fico-kormány törvénymódosítását, miszerint a Beneš-dekrétumok érvényességének megkérdőjelezése börtönnel büntetendő. A II. világháború végén (de még 1945-ben) törvénybe foglalt dekrétumok egyik pontja szerint a magyarok kollektíve bűnösnek tekinthetők, ergo akár ingatlan javaiktól – földjüktől, házuktól – is megfoszthatók. Ezt a szemléletet kelti most új életre Fico törvénye.
Szlovákia nagyvárosaiban tömegek tüntettek/tüntetnek tiltakozásul a minden jóérzést sutba dobó, az uniós törvényeket – de még az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát is – sárba tipró jogszabály ellen. S fontos tudnunk azt is, hogy nemcsak az „érintettek” (vagyis az ottani magyarok) tüntetnek, hanem mindazok, akik elfogadhatatlanak tartják Fico jogállamiságot leépítő szándékait és rendeleteit.
A magyar kormány viszont – nyilván Orbán „vezényletével” – feltűnően hallgat. Nem nyilvánít véleményt. Úgy látszik, nem zavarja a jogállamiság csorbítása, de még az sem, hogy ez a törvénymódosítás a szlovákiai magyarok elleni durva beavatkozások veszélyét hozza magával. Hogyan lehetséges ez? Föltételezésem szerint Orbán azért rendelte el a „kussolást”, mert mindenáron védi Ficót, a „havert”. Pont úgy, mint Putyint, a nagy testvért. Vagy mint Gruevszkit, a volt macedón miniszterelnököt, akit a börtön elől csempésztetett át a TEK-kel Magyarországra. Vagy bárkit – legyen akármilyen bűnöző is –, aki az „illiberális demokrácia” híve, a jogállamiság semmibevevője, a vezérdiktatúra rajongója, a szélsőjobb „szuverenisták” csatlósa. Orbán minden mást felülíró célja tehát Fico védelme még akkor is, ha az általa szorgalmazott törvény a szlovákiai magyar nemzettársaink földönfutóvá tételéhez vezethet.
Itt tartunk! Ez embertelen és istentelen attitűd; különösen annak tükrében, hogy közben lengeti a „kereszténység védője” zászlót. Jézus bibliai szavaival ez „képmutató farizeus” álláspont; vagyis antikrisztusi.
