kampány;valóság;tudás;

Figyelmeztetés a buborékból

A Tisza 1300 milliárdos restrikcióra készült, így a kormánypropaganda, de hogy miért éppen annyi és honnan, az nem érdekes. A legújabb választási kódkönyvben a restrikció súlyos bűn; a válasz pedig erre jobbára az, hogy dehogy, és különben is mi leszünk az adócsökkentés kormánya.

Az én generációm (vagyis az öreg buboréktársak) leginkább olyasmit szeretnének ehelyett hallani, hogy ez majdnem akkora összeg, mint az állam illegális injekciója a tőkealapokba (1100). Hiszen csekély fantázia kell ahhoz, hogy elgondoljuk: ha az állam 1100-at tol be nekik, akkor ott már volt ugyanannyi, vagyis a tőkealapokba kiszervezett összeg 2200 milliárd, az pedig az egészségügy éves költségvetése. Ez egy markáns kampányszöveg, még akkor is, ha a folyó adatok keverednek az állománnyal. Ráadásul nem is 2200 milliárdról beszélünk, hanem a duplájáról (tessék megcáfolni), és abban már az oktatás is benne van.

Ha így gondolkodunk, voltaképpen világosabbá tesszük, hogy a NER működése következtében az ország mindennapjai elfogadhatatlanok. Rájuk szárad a gyermekvédelemnek nevezett kizsákmányolás szennye is, de nincs az a nevelői abúzus, amely elfeledtethetné velünk, hogy az állam az alapvető kötelességeit nem teljesíti. Ezért kell a NER-nek buknia. Egyszerű minimum ez: a fejlettségünkhöz illő szolgáltatásokat akarunk, és hogy ez elől senki neres fia-borja ne lopja el a forrást. Éppen csak működő demokrácia kell hozzá.

Alighanem mindenre kiterjedő programok készülnek zárt körben, igaz, ha majd megjelennek, akkor sem olvassa őket a választók nagy tömege. Az ő figyelmüket a legabszurdabb, az életből vett rémtörténetekkel tartják fenn, Matolcsytól a Szőlő utcáig. Pedig hát beszélni kellene a nagyközönség előtt arról is, hogy pontosan mi a helyzet az egészségügyben, a közlekedésben, az oktatásban, a digitális analfabetizmus felszámolása dolgában. A helyzetről, nem a tervekről. Arról, hogy honnan indulunk el.

Ehelyett bennfentesen okoskodó emberek riogatnak a jövővel, amelynek részleteit persze nem lehet elmondani, de majd egy kávé vagy egy pohár bor mellett szívesen. A verbális öngyilkosság biztos jelei ezek. És különben sem arra van szükség, hogy a szakértők fenyegetőzzenek, különösen, hogy ott vannak a kormány fenyegetései is a plakátokon meg a médiában, miszerint ha a Tisza jönne, még az ukrán vezér is arany vécét kapna, a magyarok meg cicaadót. Csakhogy az űrt, amelyet ki kell tölteni, a NER okozta, tehát ha maradnak, ők adóztatják meg a cicákat. Vagy nem, csak mert ők jó emberek, és ott van még Trump pajzsa is?

Egyszerűen nem törődünk eleget a valóság bemutatásával. Pedig volna mit megtudni akár a magyar mezőgazdaságról, a hadiiparról, a művészetek finanszírozásáról vagy éppen a médiáról. Ez nem érdekelné az embereket? A televízióban a szakértőt faggatják, jó-e, ha a belügyminiszter a főnök a gyermekvédelemben, vagy hogy a feldúlt egészségügyi államtitkár miért morog, de soha egy szó, egy kérdés nem hangzik el arról, hogy más országokban, amelyekkel együtt indultunk, sikerült-e az egészségügyi rendszert vagy a gyermekvédelmet megjavítani. Vagy mindenhol az a képlet, hogy a felkészületlen és silány módon politizáló kormányzat egy egységnyi jobbító szándékú beavatkozására két egység brutális mellékhatás jut?

Öreg buboréktársaim okoskodnak, próbálják a szakmai évtizedeik során összeszedett tapasztalatot felajánlani a következőknek, ha azok nem a neresek lesznek. Tudás van, bizalom nincs. Nem szokatlan ez,

felfokozott politikai hangulatban nem a szakmai gyökerek ápolása, hanem a kitépésük a gyakorlat. Így volt ez 1990-ben, 2010 után is. 

Nemcsak a telefonkönyveket dobták ki, hanem az észszerű szervezeti és működési szabályzatokat is.

Úgyhogy a mai kormányváltó generációra, a negyvenesekre igen nagy felelősség hárul. Kívánok nekik új és jó telefonkönyveket, sok felkészült szakembert, szakmai fórumot, termékeny emberei hálózatot. Szükségük lesz rá, mert ha elszalasztják és közben kicsit megöregednek, jön a Z-generáció; aztán máris az ő litániájukat kell majd hallgatni a kihagyott esélyekről. 

A szerző közgazdász.

A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.