Elment az eszem. Rémálmaim és hallucinációim vannak. Egészen biztos, hogy velem van a baj, alighanem agyi ereim készülnek felmondani a hosszú és nehéz szolgálatot. Régebben is volt visszatérő álmom - ahogy valószínűleg mindenkinek. Fiatalon álmomban tudtam repülni, mint a madár, és tudtam a vízen járni, amint állítólag Jézus is tudott. Később – egy hosszabb emigrációt követően - arról álmodtam, hogy valamilyen kusza ország valamely nagyon barátságtalan városában nem találom az autómat és nem működik a mobilom, miközben haza akarok menni. Haza, a szeretteimhez. Azokhoz, akik már akkor sem éltek. Ez csak félig volt rossz álom, mert legalább éjjelente találkoztam anyámmal és apámmal.
Mostanában, az utóbbi hetekben kezdtem háborúról álmodni. Ez nagyon szokatlan, noha a létezett szocializmusban eltöltött 45 évem alatt féltem a háborútól. De csak ébren. Én ugyan genetikailag esszénus voltam és vagyok, nem tudtam elképzelni, hogy megúszom a két óriás esszénus szekta – a Szovjetunió és Kína – közötti szigorúan ideológiai konfliktus mai kifejezéssel különleges műveleteit. Konkrétan azt hittem (hangsúlyozom, ébren, tiszta fejjel), hogy a vesztes oldalon, a néphadsereg tartalékos orvos-alhadnagyaként folyik majd ki a vér ifjúi szívemből, ahogy Petőfivel esett meg Segesváron. Álmomban akkor minden rendben volt: röpültem, mint a madár, jártam a vízen, persze Balatonlellén, mert - Krisztus ide, Krisztus oda - ott csak bokáig ér a víz.
Viszont tegnap nagyon furcsa álmom volt. Azt álmodtam, hogy háború van. Oroszország elnökének Hitler arca volt, de ezúttal nem a zsidókat akarta megsemmisíteni – azon már túl volt –, hanem egy szomszédos államot, Ukrajnát, merthogy Ukrajna náci. Azt nem igazán értettem, hogy jönnek képbe a nácik Ukrajnában, de gondoltam, álmodom, és álomban minden lehetséges. Ukrajna elnöke (naná, hogy egy náci zsidó, véltem álmomban) azt mondta, hogy talpra ukrán, hí a haza, itt az idő, most vagy soha. Sehonnai bitang ember, ki most, ha kell, halni nem mer. Álmomban már évek óta tartott a különleges művelet, a Hitler arcú elnök börtönből szabadult Wagner-katonái és csecsen dzsihadistái osztották az igazságot, konkrétan a halált, ahogy Szíriában legutóbb, meg 45-ben Budapest felszabadításakor. ('56 álmomban eszembe se jutott.)
Ekkor fordultam az ágyon, és talán egy pillanatra fel is ébredtem, de aztán álmodtam tovább. Megjelent előttem Danny Kaye, gyerekkorom híres vöröshajú, nagyorrú, magas férfi pojácája - sohasem szerettem, sohasem tudtam nevetni rajta -, és most ő volt az amerikai elnök. Álmomban Tolsztoj híres művével, a Háború és békével kínlódott.
Semmit sem értett az egészből, csak amit Woody Allentől hallott, nevezetesen, hogy „az oroszokról szól”. Gonosz volt és hülye, viszont szeretetre vágyott. Azt hallotta valahol, hogy a Nobel-díjat a jó emberek kapják, a békedíjat meg különösen. Így lett az ő életcélja a béke, illetve a béke-díj. Sajnos, képességeinek csekély volta miatt nem volt képes eldönteni, hogy Ukrajna vagy Oroszország oldalára álljon-e, ezért – hogy kivágja magát, mint Kohn a meztelen Grünné ágya alatt – Venezuela és Kolumbia lerohanása mellett döntött. Az is csak Ázsia - gondolta -, mint Ukrajna.
Később az elnök-pojáca mellett, egy magas bárszéken ülve megjelent gyerekkorom kedvenc, söröskorsót emelő kerti törpéje. (Bp. III. ker. Csillaghegy, Deák utca 8.) Neki meg – álmomban! – kiköpött olyan arca volt, mint a magyar mindenhatónak. A pojáca és a pocakos sörivó folyamatosan ölelkeztek, táncoltak, és a végén többször kezet ráztak, mintha elakadt volna a lemez. Aztán, mint egy hirtelen vágás, ugyanaz a pacek-pocak megjelent egy hosszú ovális asztalnál, a Kreml díszletében. Szemben vele a Hitler arcú. Mindketten nagyon komoly képet mutattak. A találkozó végén jeltolmács tájékoztatta a világot, hogy a Hitler arcú és a pacek-pocak - a magyar mindenható - teljesen egyetért minden nemzetközi kérdésben.
Ébren nem értem a jelnyelvet, de álmomban perfekt voltam. Íme a fordítás: az amerikai elnök kezet adott (írást nem) a magyar miniszterelnöknek, hogy addig kereskedik az oroszokkal, ameddig akar. Az orosz diktátor örömmel vette a tanuló diktátor engedélyét, és (kezet nem adott, de) rábólintott az eddigi szerződések folytatására. Nyugtázta, hogy ezzel a magyar fél belépett a háborúba Ukrajna és Európa ellen, Oroszország első csatlósaként. Feladata az eddigi: az orosz eladó és a MOL Rt. közé iktatott offshore cégek hasznát 90 százalékban az európai szélsőséges unióellenes pártok kampfjához kell rendelkezésre bocsájtani. A fennmaradó 10 százalék hálapénz, a sok vétóért jár cserébe.
Erre ébredtem fel. Pont jókor. Reggel 6 óra volt. Jöttek a Klubrádió friss hírei. Megnyugodtam. Háborúról szó sincs. Dúl a béke. A lényegtelenség-megragadás harcosainak (az ó és új ellenzéknek) meg nem unható szájkaratéja a békeharcos Fidesz legyőzésére folytatódik. Kutyaharapást szőrével. E jelben győzni fognak! Ha lesz választás, és ha lesz még ország.
A szerző orvos.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
