Valóban Ukrajna háborújának a végnapjait éljük? Miközben Putyin a követeléseiből semmit sem enged, és Trump - látszólag ellenszolgáltatás nélkül, de lehet, hogy titokban, az America First jegyében, saját hasznára mégis - az oroszoknak kedvez. Mivel a mai Washingtont nem érdekli Ukrajna, sőt Európa sem, nem kizárt a háttéregyezmény.
Orosz részről ennek előzménye is van, hiszen a Molotov-Ribbentrop egyezmény titkos záradéka előre vetítette a teheráni, jaltai és a potsdami érdekszférák behatárolását, ami fél évszázadon át meghatározta a befolyási övezeteket. Természetesen az érintettek közreműködése nélkül – ahogy a müncheni egyezmény esetében is.
Ma ismét egy töréspont következik. Haladunk vissza az imperializmus korszakába, és egy új müncheni egyezmény sem kizárt. A számos tárgyalás elfedi, hogy a várható tűzszüneti eredmények Ukrajna mostani érdekeit csak kisrészt elégítik ki, közép- és hosszútávú érdekeinek pedig egyáltalán nem felelnek meg, mert semmilyen garancia nem fogja megakadályozni az ország szuverenitásának teljes elvesztését.
Hol húzódnak az új érdekszférák? Oroszország számára elsősorban Európában, az USA-nak Amerikában és a Távol-Keleten. Aki magának követeli Grönlandot, Panamát, Kanadát és még jó néhány dél- és közép-amerikai országot, annak igazán nem lehet kifogása, ha mások a Baltikumot, a Kaukázust, Ukrajnát vagy éppen Tajvant, a Dél-kínai-tengert igénylik maguknak. Ez ugyan nem esik egybe az ENSZ alapokmányában megfogalmazottakkal, de az egyenjogúság és szuverenitás, a háborúk kerülése valójában sosem valósult meg. A Biztonsági Tanács állandó tagjainak vétójoga ezt éppen úgy kizárta, mind az a tény, hogy a tizenegyezer fős Tuvalu nem egyenrangú a 1,46 milliárdos Indiával.
A háború megkerülése sem járt sikerrel, mintegy 100 összecsapásra és további 250 fegyveres konfliktusra került sor. Ehhez járul még hozzá Trump mai, a szélsőségig kifeszített America First hozzáállása, amely a politikával szemben az akár rövidtávú gazdasági hasznot részesíti előnyben, és nem törődik a közép- és hosszútávú következményekkel. Minek is tenné 79 évesen, amikor más már rég nyugdíjas? Bár a "most és azonnal" nemcsak a korral függ össze, mindig is Trump sajátossága volt. Ehhez hozzájárul, hogy amolyan politikai outsiderként nem szereti sem Ukrajnát, sem Zelenszkijt, és láthatóan elfelejti - vagy sohasem tudta -, hogy érzelmeknek nincs helyük a politikában, ott csak az érdekek számítanak.
Ukrajna az áldozata ennek a helyzetnek. Oroszország fölénye meghaladja a lehetőségeinek négyszeresét, Ukrajna egyedül nem is képes ellenállni, de sem olyan mennyiségű, sem olyan minőségű támogatást nem kapott, amivel a szuverenitását biztosítani tudta volna. Csoda, hogy ilyen sokáig kitartott. Viszont a támogatóknál csökkent a segítésre irányuló hajlandóság: Trump már csak Európa pénzén hajlandó a fegyvereladásra, ami az USA számára egy igen jó üzlet. Az öreg kontinens pedig tart Putyin fenyegetéseitől, és miközben az amerikai és angol második világháborús fegyverkezés a bizonyíték arra, hogy ezt a versenyt Európa rövidtávon meg tudja nyerni, mégis visszafogott Ukrajna támogatása. A fenyegetéseknek akkor is hatásuk van, ha alaptalanok.
Európa gyengeségéhez hozzájárul a EU politikai megosztottsága. A kizárólag a választási taktikát figyelembe vevő hagyományos politikai pártok veszítenek befolyásukból, szavazóik száma csökken. A választási nyereség érdekében olyanokat ígérnek, amit nem tudnak teljesíteni - Merz erre az aktuális példa. Ezzel a hozzáállással szavazókat veszítenek, mert a választópolgár az ígéretek és a teljesítmény között érzékeli a különbséget. Elfordul a hagyományos pártoktól, és a szélsőségek populistákra lesz nyitott. Ezek pedig főleg bírálnak.
Az oroszokat is a populisták támogatják, cserében ők is segítséget kapnak Moszkvából. No meg Trump is melléjük áll, és kész a belügyekbe is beavatkozni, hogy az autokrata útra tévedt USA-hoz hasonló beállítottságú vezetők kerüljenek hatalomra. A magyar példa intő, de nem eléggé ismert: másfél évtized alatt sikerült az EU középmezőnyéből az utolsó vagy utolsó előtti helyre leküzdeni az országot, miközben deklaratívan a magyarok egyik győzelemtől masíroznak a másikig.
Ukrajna esetében Európa két táborra szakadt. Az egyik önjelöltként békepártinak tartja magát és a szemben álló felet háborúpártinak nevezi. A békepártiság minden esetben együtt jár a Kremlhez való kötődéssel, ez a tábor gyakran az orosz narratívat hangoztatja, és cserébe csak orosz részről tekintik őket hazafiaknak, a nemzeti érdek szószólójának.
Magyarország például 20,53 milliárd eurót fizetett 2022-2025 között az orosz energiahordozókért, amiből Putyin 2900 Kalibr vagy 1000 Iszkander rakétát tudott előállítani.
Ezzel lövi porrá Ukrajna infrastruktúráját. Valójában ki támogatja az agresszort és ki az áldozatát? Ki valóban a békepárti, és ki támogatja a háborút?
Az ukrajnai háború a végnapjait járja. Kijevnek sem embere, sem pedig eszköze nincs sanyargatott helyzetén javítani. Már nemcsak a de facto területvesztést hajlandó elismerni, de Donyeck semlegesítését is. Biztonsági garanciákért, amelyek akármilyen formátumúak lesznek is, nem fogják megvédeni Putyin tervének további megvalósításától. Olyan békét tervez, amely lehetővé teszi a Krím, Donyeck és Luhanszk esetében is működő annexiót - szürke, „nem orosz” emberkékkel.
A garanciák semmit sem érnek, a mostaniaknak is ez lesz a sorsuk. Csak az a kérdés, hogy mikor bizonyosodik ez be: mielőtt vagy miután Európa felépítette a maradék Ukrajnát.
A szerző politológus.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.