Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében - jelentette be Donald Trump amerikai elnök keleti parti idő szerint a csütörtök esti órákban.
„Ma este utasításomra az Egyesült Államok kemény, halálos csapást hajtott végre az Iszlám Állam terrorista söpredéke ellen Északnyugat-Nigériában, azok ellen, akik célpontnak tekintik és könyörtelenül gyilkolnak ártatlan keresztényeket évek, sőt évszázadok óta nem látott mértékben" - fogalmazott Donald Trump a Truth Socialön megjelent bejegyzésében.
Emlékeztetett, korábban ő figyelmeztette a terrorszervezetet, hogy amennyiben nem hagynak fel a keresztények elleni mészárlással pokollal kell fizetniük, és most ez történt.
Iskolák célkeresztben: Nigéria a káosz felé haladAz amerikai elnök a múlt hónapban utasítást adott a Pentagonnak Nigéria elleni katonai művelet kialakítására, és egyben kilátásba helyezte, hogy a keresztény közösségeket célzó erőszak miatt olyat tesz majd a Nigériában, aminek ott nem fognak örülni.
December első felében a külügyminisztérium jelezte, hogy Nigériát érintő vízumkorlátozásokról szóló lépéseket tesz a keresztények elleni erőszakhullám miatt. Az intézkedés keretében azoktól a nigériai állampolgároktól és családtagjaitól megvonják a vízumot, akik érintettek az erőszakos cselekményekben.
A Trump-adminisztráció szintén a közelmúltban Nigériát a "különös aggodalomra okot adó országok" listájára vette a nemzetközi vallásszabadságról szóló törvényének hatálya alatt.
Az Egyesült Államok visszavonta a Donald Trumpot bíráló Nobel-díjas nigériai író vízumát
