Ne játszd újra, Edgar

Imádom Jeff Goldblum mondatát az első Jurrasic Parkból, amikor megtudja, hogy újra léteznek dinoszauruszok: a klónozásuk az első helyezett a világ legrosszabb ötleteinek listáján. Valami ilyesmit éreztem, amikor meghallottam, hogy elkészítik az 1987-es A menekülő ember – eredeti címén The Running Man - remake-jét. Paul Michael Glaser klasszikusa a világpremierje idején nem volt túlságosan sikeres, de az akkori, hosszabb kifutások miatt végül bőven visszahozta az árát. De nem is ezért volt  érdekes, hiszen elmondható volt róla, hogy ez volt az első produkció, melyben Arnold Schwarzenegger a színészmesterség jeleit megmutatta.

A mai napig népszerű mű magán hordozta a nyolcvanas évek könnyűségét, azaz, hogy komoly társadalomkritikát fogalmazzon meg a B-kategóriás akció sci-fi keretén belül – ettől lett az egész borzasztó szórakoztató, miközben igen bátran beszél korrupt rendszerről és felelőtlen médiáról, Richard Dawson pedig zseniálisan hozta a megvesztegethető sajtócézárt, Damon Killiant, akinek még az amerikai elnök is a zsebében van. Az, hogy az egész sztorinak volt füle és farka, az irodalmi alapoknak és Richard Bachman regényírónak volt köszönhető, akiről később kiderült, maga Stephen King, csak éppen álnéven jegyezte a művet.

De térjünk vissza a jelenbe. Az, hogy Edgar Wright kezébe került az alapanyag, még akár szerencsés fordulat is lehetett volna, de íróként és rendezőként magára vállalta a kilúgozás végrehajtását. Hősünk, Ben Richards itt nem az ártatlanokra tüzet nyitni nem hajlandó katona, hanem a munkáját a nagy szája miatt mindig elvesztő „becsületes hülye”, akinek nincs pénze lánya gyógykezelésére, így saját maga jelentkezik az öngyilkossággal felérő reality-be, hiába mondja neki a pénzt kereső asszony, hogy ne tegye. Az új menekülő ember Glen Powell alakításában nem túl szimpatikus, nincs eszme mögötte, mint a kilencvenes évek akció-hősében, nincs baj a rendszerrel, csupán a média minden probléma kulcsa (komolyan?). Míg a korábbi verzióban a beküldött gyilkosok igen egyediek – nagy hatással voltak korunk képregény adaptációra – most egyszerűen unalmasak, jönnek-mennek, nincs drámájuk nekik sem, így dögunalmas az egész. Az, hogy Josh Brolin pedig élete leggyengébb alakítását hozza - a visszafecsegő főgonosz szerepében – nem az ő hibája, sokkal inkább Edgar Wright-é, akinek szemmel láthatóan semmilyen gondolata vagy mondanivalója nincs korunk geopolitkájáról vagy társadalmáról. Így marad az üres esztétika. De valahogy a jóízlést és az arányérzéket is otthon felejtette.