Beck Tamás: Hurrikánszezon

S szívélyesek a stewardessek, a felszolgált brandy pedig jótékonyan csillapítja a szorongást. Az ígéret földjéhez közeledve Béla egyre többször pillant ki az ablakon, bár minduntalan húzza a mélység. Teljes utazómagasságban járnak, alattuk összefüggő felhőtakaró. Ha olykor légörvénybe kerülnek, Béla felszólítás nélkül is becsatolja övét, lehunyja savószínű szemeit, s a nagyanyjától gyerekkorában eltanult kun Miatyánkot mormolja. A kihalt nyelveknek varázserőt tulajdonít. Béla meggyőződése, hogy az emberiség történelmének leghírhedtebb légi-szerencsétlenségei se történtek volna meg, amennyiben a lezuhant vagy eltűnt repülőgépek személyzetének legalább egyetlen tagja beszéli a hettita, sumér, asszír idiómát.
Jó, hogy Béla egy nappali járatra foglalt helyet, s az ablak mellé, különben a kinti sötétség bezárná tekintetét az utastérbe. Jobb híján figyelhetné, a szomszédos üléseken helyet foglaló távol-keleti házaspár pálcikához szokott férfitagja miként küszködik az európai evőeszközökkel. Béla már Frankfurtban észrevette, hogy alighanem egy válságba került párkapcsolat végóráinak lett önkéntelenül is a tanúja. A madárcsontú nő valósággal nyakalja a brandyt, férje ellenben kényszeresen fal. Vágott szemhéjuk fedezékéből időnként gyűlölködő pillantásokat lövellnek egymás felé. Bélában különös érzést kelt, hogy az emberi kapcsolatok törvényszerűségei tizenkétezer méteres tengerszint feletti magasságban is változatlanok maradnak.
Az utazó a sztratoszférában többnyire nem töpreng azon, mi mindent hagyott odalent. Béla is elfelejtette átmenetileg, hogy a negyedik térdműtétje után végleg lesántult, s amióta vánszorogva jár, az elszemtelenedett csövesek a Havannán lépten-nyomon beszólnak neki, ez a körülmény pedig bántja sérülékeny önérzetét. Azon sem agyal most, a paneltömbjükben lakó kopasz ember fürdőszobájából vajon mi a bánatért hallatszik esténként hajszárítózúgás. Sokkal inkább foglalkoztatja Bélát a tetemes időeltolódás, aminek következtében nagyanyja Los Angeles-i temetésén úgy vesz részt majd, mint egy alvajáró. Képtelen lesz felfogni a búcsúztató beszédet kántáló lelkész méltatását: a gondolatmenetet, mely az elhunytnak a vészkorszakban tanúsított helytállásától hortobágyi kitelepítésén át egészen kényszerű emigrációjáig ível.
Még jócskán az óceán fölött járnak, a légörvények azonban máris megszaporodtak. Béla tekintete minden nagyobb rázkódás alkalmával összetéved a becsípett távol-keleti asszonyéval. Olykor mintha nem csupán rémületet, de néma könyörgést is kiolvasna belőle. Feltehetően mindketten ugyanarra gondolnak: éppen zajlik a hurrikánszezon. Béla ugyan elégszer olvasta a neten, hogy autóbalesetben százszorta nagyobb valószínűséggel hal meg az ember, semmint repülőszerencsétlenségben. Mégsem tudna ebben a pillanatban megnyugtatóan rámosolyogni a brandytől ködös szemű feleségre. Béla önkéntelenül csatolja ki övét, gépiesen indul el a pilótafülke felé. Ha megtörténik az elkerülhetetlen, legalább a fekete doboz őrizzen meg egy kun Miatyánkot.