Svájc kormánya 2016 óta több mint 300 millió svájci frankot, vagyis 124 milliárd forintot fordított arra, hogy kártérítést fizessen az ország nagyjából 12-15 ezer állampolgárának. Olyan embereknek, akiknek tulajdonképpen ellopták a gyerekkorukat; kiszakították őket a családjukból és bizonyos esetekben vásárokon, aukciókon árulták őket olcsó munkaerőként. Azért, mert szegény családokba születtek, elárvultak, vagy az édesanyjuk házasságon kívül szülte őket.
Mindez nem évszázadokkal ezelőtt történt, hanem egészen 1981-ig bevett gyakorlat volt. A ma már híresen gazdag országban néhány évtizeddel ezelőtt olyan súlyos volt a szegénység, hogy svájci családok tízezrei emigráltak a világ más területeire munka és jobb élet reményében. Akik pedig maradtak, a gyerekeken spóroltak, vagy részben általuk – a kizsigerelésüknek köszönhetően - gazdagodtak meg.
Modern rabszolgatartás
A svájci irodalom egyik legjelentősebb műve Johanna Spyri 1880-as regénye, a Heidi. Annyira büszkék rá, hogy a zürichi-i reptéren, a terminálok között közlekedő gyorsvonaton két marhabőgés között is Heidi mesél Svájc szépségéről. Talán ezzel akarják meggyőzni az utazókat vagy átutazókat, hogy minél hamarabb térjenek vissza és fedezzék fel a zömében sajtokról, csokikról, tavakról és a csodálatos alpesi tájairól híres, mindig független és békés (egyébként alaposan felfegyverzett) országot is.
A történet szerint Heidi egy árva kislány, akit egyéves kora óta a nagynénje nevel. A nő azonban Frankfurtban kap munkát és kénytelen rábízni a gyereket annak a hegyekben, elvonultan élő, meglehetősen mogorva nagypapájára, akiről a közeli faluban rosszindulatú pletykák keringenek. Heidi három éven keresztül itt él és élvezi a természetet, a szabad levegőt, valamint az ezzel járó szabadságot. Egyetlen barátja a közelben élő kecskepásztor kisfiú, Péter, és a nagyapja jószágai. Nem vágyik el innen, a nagynénje azonban visszatér és magával viszi Frankfurtba, ahol Heidi egy gazdag családhoz kerül. Az a feladata, hogy a társalkodónője legyen a 12 éves Klárának, egy kerekesszékes, magányos, félárva kislánynak, akinek az édesapja sokat utazik. És bár a lányok jól kijönnek, a városi élettől idegenkedő svájci kislány nem érzi jól magát Németországban; olyannyira nem, hogy alvajárni kezd és orvosi utasításra végül hazaküldik a nagyapjához, hogy az állapota nehogy rosszabb legyen.
Bár Heidi története fikció, az a jelenség, hogy a szegény svájci gyerekeket vagyonos(abb) családokhoz viszik dolgozni, nagyon is valós. Az 1850-es évektől egészen 1981-ig bevett gyakorlat volt, de közel sem olyan idilli és kedves közegben, ahogyan az Johanna Spyri történetében megjelenik, amiben mindenki szereti a szegény, árva kislányt.
