A történet kezdete szokványos. Gréta nem nagyon tudott mit kezdeni – talán nem is akart – főiskolai diplomájával, így a kalandvágy és nyelvtanulás szándéka érlelte meg benne a gondolatot, hogy bébiszitter legyen Londonban. Három évtizedet ugrunk vissza az időben, amikor magyarok körében az angliai munkavállalás nem volt elterjedt. A lány egy munkaerő-közvetítő cég segítségével talált egy londoni családot két gyerkőccel. Felszállt a repülőgépre, hogy aztán sokára térjen haza. Pedig nem így tervezte.
Gréta a szép lányoknak ahhoz a csoportjához tartozott, akik csendesek, jóindulatúak, megértőek, kedvesek, udvariasak és szerények. A szigetországi beilleszkedés zökkenőmentes volt. A család kedvesen fogadta, a gyerekek azonnal szívükbe zárták a vékony, szőkésbarna hosszú hajú lányt, aki csodaszép szemével és tiszta tekintetével nézett körbe új állomáshelyén.
Sokak szeme megakadt a távolról érkezett lányon, így egy fiatal teniszedzőnek is, akivel rendszeresen találkozott, amikor a gyerekeket tréningre vitte.
A teniszcentrumban gyorsan megismerkedtek egymással. Kiderült, hogy a fiatalember Ausztráliából érkezett, akit az ismeretlen világok iránti vonzalom hozott Londonba és nem a pénzkeresés kényszere. Egy dúsgazdag gyártulajdonos fia volt a Föld túlsó részéről érkező teniszedző. A fiatalok menthetetlenül egymásba szerettek. Gréta anyukáját már a lánya Angliába indulásakor kísértette a balsejtelem, hogy lánya egy év múltán nem jön haza. Ám az a forgatókönyv, hogy újdonsült párjával Sydney-ben talál új otthonra, nem fordult meg a fejében. Pedig pontosan ez történt.
A házasságkötésre népes családi küldöttség utazott Magyarországról. A férj, annak családja, az általuk megteremtett életszínvonal közép-európai mércével szinte értelmezhetetlen volt. Volt ebben valami megnyugtató és egyben nyugtalanító. Grétának nem kellett dolgoznia, férje a családi nagyvállalkozás irányításába tanult bele az ezt követő években. A történet kerek lett volna, amitől azonban mégsem, hogy minden igyekezetük ellenére nem született gyerekük. Eltelt öt év, majd tíz, és az a Gréta, akit a kezdeti időkben a tenyerén hordott férje és annak szülei, egyszerre került légüres térbe házasságában és az ausztrál családban. Kimondva, kimondatlanul őt tették felelőssé az utód hiányáért.
A fogalmazás nem véletlen.
Ebben az óriási vagyont felhalmozó családban a gyerekre az üzlet miatt is szükség lett volna. Örökös kellett.
Pokollá tették a lány életét, és kierőszakolták a válást.
Gréta mély sebeket kapva úgy döntött, marad Ausztráliában, és kísérletet tesz az önálló életre. Nem volt sikertelen, de egy idő után elfogta a honvágy, tudatosította magában, hogy nincs itt senkije, és hazaköltözött.
Kamaszkori szerelmével a fővárosban találtak újból egymásra. Gréta negyvenéves volt, amikor fia született. Két év múlva hármasban költöztek Ausztráliába, volt férje halálhíre itt érte utol. Életmentés közben az óceánba fulladt.
A vagyonos családnak fia sem maradt, unokája pedig sosem lett.