Amikor január 20-án végbement az amerikai hatalomváltás, és a régi-új elnök, Trump letette hivatali esküjét, nem gondoltam, hogy ezzel megalakul Ukrajna kirablására a Hullarabló Részvénytársaság is.
Az, hogy az Ukrajna elleni háborúba az agresszor mellé az oroszoknak szállított drónokkal Irán és az oroszokat segítő koreai katonákkal Észak-Korea is bekapcsolódott, nem számított meglepetésnek. Sőt, már két okból is sejthettük, hogy a háttérben Kína is csatlakozott támogatóként az oroszok agressziójához: 1. ők vásárolták fel az Európában eladhatatlanná vált orosz szénhidrogéneket, 2. a Kína által szállított informatikai és elektronikai alkatrészek és eszközök nélkül az orosz fegyverek nem tudták volna földig rombolni az ukrán gyerekkórházakat, az ukrán energiatelepeket vagy kijevi lakóházakat.
A hullarablók koalíciója azonban gyorsan kibővült attól a pillanattól kezdve, amikor a beiktatását követő egy hónapon belül Trump elnök „DEALT” ajánlott az ukrán elnökne,k Zelenszkijnek. Ennek keretében megzsarolta az ukrán elnököt, hogy csak akkor folytatja a fegyverszállítást és az informatikai támogatást, ha Ukrajna az amerikai fegyverekért 500 milliárd dollárt fizet, továbbá átengedi az ukrajnai ritkaföldfémek bányászati jogait, és későbbiekben busás fizetséget ígér.
DEAL ALASZKÁBAN, DEAL DÉL-KOREÁBAN. A világ döbbenten figyelte az amerikai és az orosz elnök alaszkai találkozóját, amelynek eredeti fő célja az Ukrajna elleni orosz háború megállítása, vagy legalább a felek közötti tűzszünet, majd később békekötés elérése volt, és amely – legalábbis látszólag – eredménytelenül ért véget. A háborús bűnös, agresszor orosz elnök, Putyin egyetlen azonnali nyereséget persze besöpörhetett, hiszen egyenrangú félként és nem megvetett páriaként állhatott Trump elnökkel parolázva.
Erre a látszólag békülékeny találkozónak Trump gazdasági világháborút elindító vámemelés sorozata volt az előzménye, azaz a világ szinte minden országának vámokkal való durva megzsarolása: a korábban éppen ellentétes irányba tartó vámcsökkentési tendencia megfordításával, a két évtizedes – még Kínára is fokozatosan kiterjesztett – szabályalapú kereskedelmi világrend (WTO) felrúgásával, önálló, szuverén államok USA általi bekebelezésére (pl. Kanada, illetve Grönland) irányuló agresszív bejelentésekkel. Mondhatnám, Trump belépett a klubba és követte szabályait, amelyeket Putyin már a gyakorlatban is képvisel agresszív háborús hódításával, a kínai elnök Hszi Csin-ping pedig a Tajvan (Kínai Köztársaság) elleni folyamatos agresszív hadgyakorlataival.
A három kardcsörtető - a szabályalapú, nyugatias világrendet lerontani akaró agresszív politikus, Putyin, Trump és Hszi - együtt és egymást erősítve lép fel a világnak a hidegháború befejezése (1990) óta élvezett békés rendjével szemben.
Trumpnak a kínaiak sokkal hatalmasabb és sokkal kitartóbban célratörő ellenfelei, mint a kizárólag területi hódításra és fegyveres erejének fitogtatására képes Oroszország. Nem véletlen ezért, hogy a békebarátság színfalai mögött, a béke olajágát „csőrükben tartva” – nyilvánvalóan Ukrajna újrafelosztására törve –, könnyedén egyeztettek egymással.
Mint utólag kiderült, Putyin Alaszkában adta át Trumpnak – az innentől már amerikainak minősülő – 28 pontos béketervezetet. Az ismételten két jó baráttá vált vezető jól megértette egymást, bár viszonyukat némiképp zavarta, hogy a liaisonból kimaradt a kínai elnök, Hszi Csin-ping. Ám a kiszámíthatóságra, átláthatóságra alapozott világkereskedelem békés fejlődését fenyegető Trump diktálta vámemelések mellé gyorsan felzárkóztak a kínaiak versenyt torzító állami támogatási politikái, illetve az egyenlő piaci hozzáférést akadályozó protekcionista intézkedések.
Az állandó zsarolásra hajló, békülékenységtől elzárkózó Trumpot is „szíven ütötték” a kínai elnöknek az amerikai vámemelésekre adott válaszreakciói, amelyek engedélyhez kötötték az elektronikában és a hadiiparban nélkülözhetetlen ritkaföldfémek Kínából történő exportját, és ezzel totális leállásra kényszeríthették volna az amerikai, illetve az európai gyártókat, betudhatóan a ritkaföldfémek terén elért kínai erőfölénynek és az ezt kiaknázó, az exportot korlátozó engedélyezésnek.
Az orosz-amerikai látványos parolázást követően nem is maradt el a kínai-amerikai összeölelkezés (DEAL), hiszen október végén Dél-Koreában, Puszanban „fegyverszünetet” kötött a két kereskedelmi háborúban álló nagyhatalom, hasonlóan ahhoz, ahogyan augusztusban az orosz és az amerikai elnök lapogatta egymás hátát. A szemünk előtt zajlik a világ újrafelosztása az agresszorok által. Valójában mi is lakomán vagyunk – hasonlóan a Shakespeare Hamletjében emlegetett Polóniushoz –, ahol nem mi eszünk, hanem bennünket esznek; kezdve Ukrajnával. Hiába, a hullarablók nem a kényes ízlésükről híresek.
„AMÍG TŐKÉSEK ADNAK MUNKÁT, A TŐKÉSEKÉ A HASZON”. A II. világháború befejezése után létrejött, az Egyesült Nemzetek Szervezete által képviselt és őrzött nemzetközi normák mintha háttérbe szorították volna ezt a József Attilától származó megfigyelést. Az eltelt nyolcvan év során sokszor fordult elő, hogy nem csupán az erősnek, hanem annak is igaza lehetett, aki az emberi méltóságot, a szabadságot képviselte, védte. Megbüntették azt, aki fegyverrel akarta módosítani a hosszas megegyezéssel megállapított határokat, bíróság elé kellett álljon az is, aki az emberi méltóság, az emberiesség elleni bűncselekményeket, és nem csak a legsúlyosabban elítélt népirtást követte el.
Ám ahogy távolodunk a II. világháborút lezáró évek közösen vallott tanulságaitól, úgy halványulnak a nürnbergi bírósági tárgyalások megrázó tanúvallomásai meg a srebrenicai vérengzések miatti bíráskodás emlékképei, és úgy erősödik a gazdasági érvényesüléshez elengedhetetlen piac- és területszerzés legkevésbé sem álcázott érdekeltsége.
Trump sem véletlenül akarta az ukrán ritkaföldfémekhez való hozzáférés lehetőségét megszerezni, és ebben a békés ukrán lakosság védelme legfeljebb mint járulékos költség/veszteség játszott szerepet. A hullarabló ne legyen kényes, ha értékes az a gyűrű, amit a félholt kezéről lerántva megszerezhet. És ha szerencséje van – mint Victor Hugo A nyomorultak című regényében a waterlooi csatatéren halottakat fosztogató Thénardier őrmesternek, aki rablás közben „megmenti” egy ezredes életét -, akár még dicsőséget is arathat.
Ilyen „kiváló” férfiú Trump elnök is, aki addig küld fegyvereket a megtámadott ukránok védelmére, amíg az ukránok az esetleges ritkaföldfém kitermelés vagy más kincsek nyereségével kecsegtetik. Ami ezen túl még fontos lehetne, így a békés rendezés vagy a kirívó háborús bűncselekmények megtorlása, az mind-mind el lesz felejtve, hiszen mi lenne számára fontosabb az elérhető haszonnál. Hiába csak a DEAL lebeg az üzletember amerikai elnök szeme előtt, a hullarablók részvénytársaságában az osztalékhoz emberi vér tapad.
A HULLARABLÓ RÉSZVÉNYTÁRSASÁG KISRÉSZVÉNYÉSE MEG REMÉNYKEDIK, HÁTHA LEHULLIK EGY MORZSA A NAGYOK ASZTALÁRÓL Orbán a politikusi pályáján már minden, általa korábban vallott elvet és értéket elárult, ma már csak a zsold maradt fontos a számára. Ráadásul három helyről is hasznot húzhat, kisrészvényének osztalékszelvényét három helyen, így Moszkvában, Washingtonban, sőt még Pekingben is aprópénzre válthatja.
A világ újrafelosztását erőből végrehajtani készülő elnökök, Putyin, Trump, Hszi Csin-ping nem fognak megfeledkezni arról sem, hogy a következő időszak konfliktusainak magját elvessék. Ehhez semmi sem jönne jobban, mint ha Ukrajna kárára kisinasuk, Orbánt azzal jutalmaznák, hogy a még néhány tízezer magyar által lakott Kárpátalja határmenti sávjából néhány értéktelen várost, községet Magyarországhoz csapnak - ami kellő feszültségalap lehet a következő évtizedre, sőt – érdekeltségi alapon - az Európai Unió bomlasztásához is megfelelően hozzájárul.
Putyin kísérletezett már ilyen területi osztogatással, még a Krím elfoglalását megelőzően, amikor a lengyeleknek Lvovot (Lemberget), a magyaroknak Kárpátalját ígérte. Nem kell sok, csak némi populista területszerző lakmározás, hogy visszarepítsen nyolcvan évet, és kezdődhet elölről az alig három emberöltővel ezelőtti világháborús feszültség. Ebben a Hullarabló Részvénytársaság kisrészvényeseként Orbán Viktor nagyon is otthon érezné magát. Nyilván nem követné – az általa sokáig tisztelt - Teleki Pál példáját, aki élete árán tért ki a hullarabló kisrészvényes szerep elől.
Emlékszünk a régi mondásra, hogy árulásra mindig szükség van, de az árulókra nincs. Ám ahogy egy évtizede Lánczi András bölcsen kijelentette: „amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája". Ehhez könnyen hozzátehetjük, hogy ami ma Orbán folyamatos árulásának látszik, az sem más, mint nemzetközi szinten a folytonos hullarablás, finomabban szólva a hatalom- és vagyonmentés legfőbb módszere.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.