Ismerik Eisemann Mihály régi kupléját a „Hyppolit, a lakáj”-ból? „Pá, kis aranyom, pá, nem zavarom, pá, / Csak elhagyom, pá! /… Nincs köztünk nagyjelenet, / Könny, sóhaj és egyebek…”
Feltételezések szerint most éppen ez történik Mészáros Lőrinccel, szintén nagyjelenet nélkül. Ha nem is végső búcsú, de legalábbis a kirakatból kissé hátrébb vonják. A Trump baráti szívességéből azóta megszüntetett Szabad Európa ennél is tovább ment: lehet, hogy „Orbán Viktor a választások után, annak eredményétől függetlenül, »megszabadul« a legazdagabb magyartól, és másra bízza majd a Fidesz gazdasági hátországának irányítását.” Mások trendfordulót emlegettek a közbeszerzéseknél: korábban Mészárosék mindent taroltak, újabban nem mindig nekik áll a zászló. Néha már veszítenek is, a Közbeszerzési Döntőbizottság is elutasítja néhány panaszukat.
Pedig ugyanez a döntőbizottság eddig még abban sem látott kivetnivalót, hogy az egyik, közszolgáltatási feladatai miatt közbeszerzési pályázatra kötelezett Mészáros-érdekeltség tenderezésén egy másik Mészáros-féle céget hozott ki győztesnek. Mészárosék nyertek Mészárosék pályázatán. Máskor meg Mészáros János, Lőrinc testvére lett ugyanott nyertes. Jobb, ha a dolgok családban maradnak, ezt már Tiborczék kapcsán megtanultuk. Külön szépségdíjat érdemelt, amikor a győzelem lehetőségét az adta meg, hogy különösen sok pontot adtak a gyors szállítási határidőért. Jánosék olykor 15 nap alatt vállalták a Lőrincék által előírt masinák előállítását, ami csak úgy lehetséges, hogy már előre legyártották őket. Mintha valahonnan tudták volna, mi lesz a kívánság. El nem tudom képzelni, ez hogy történhetett… csak nem ilyesmiről csevegnek egy-egy családi ebéden? Nagy tapintatlanság volna, ha ilyesmivel untatnák a b. nejeket. Így még az új Gucci modelleket sem tárgyalhatják ki nyugodtan. Pedig ott van az a guszta kis fekete táska, alig 800 ezerért!
De miből gondoljuk, hogy a régi szép idők most borúsabbra fordultak? Nem csak abból, hogy akadnak vesztes pályázataik is. Fontosabb, hogy a Lázár-féle tárca és a Nemzetgazdasági Minisztérium (utóbbi óvatosabban, előbbi nyilvános konfliktussal) elkezdte mellőzni Mészárosékat. Nem csak a gubacsi vasúti híd pályáztatásánál balhéztak össze (Mészáros nem akart belemenni a 10 százalékos nyereségplafonba és az alvállalkozói kör feltárásába). Nem csak a kínai vasút építésénél és a MÁV informatikai beruházásánál kifogásolták Mészárosék teljesítményét (állítólag még rendőrségi vizsgálat is indult a gyanú szerint valótlan tartalmú jegyzőkönyvek miatt). A vita hamar politikai vetületet is kapott.
Lázár azzal vádolta a Mészáros-közeli tulajdonoshoz tartozó Indexet, hogy a vasutat kritizáló cikkei „megrendelt írások”, „mögöttük azok az üzleti körök állnak, akik … mára már csak legfeljebb versenyben nyerhetnek megbízásokat a MÁV-tól”.
Lázár emlékezetes kifakadásai során az esélyeiket rontó „luxizó kullancsok”, „dubajozó hülye gyerekek” ellen nem hagyott kétséget afelől, hogy Mészárosra is gondol.
De mi lehet az oka, hogy Orbán tűri (ha nem megrendeli), hogy kegyencének az orrára koppintsanak? Egyrészt nyilvánvaló a kampány-
érdek. Mészáros már több mint önmaga: egyrészt a hűbéri lánc, az elszemtelenedő klientúra, másrészt a vagyoni különbségek, a dühítő hivalkodás vonatkozásában a rendszer szimbólumává vált. Elegek voltak a zebrák, most már ne legyen több hatásos botrány Mészárosék körül! Nemcsak a kifizetetlenségre panaszkodó alvállalkozók, de néhány sértett nagy versenytárs is könnyen feltűnhetett a Tisza és finanszírozása körül. Mi több: ha Orbánék mégis megbuknak, elsőként Mészáros kerülhet a célkeresztbe, ami házipénztárosi, „Pénztáros Lőrinc”-i funkcióját veszélyeztetheti. Ám Mészáros túl sokat tud, és túl sok minden, pl. több három évtizedes koncesszió van nála. Rossz nyelvek szerint nem is csak a sajátja, van benne egy másik, még hatalmasabb família „családi ezüstjéből” is. Nem lehet csak úgy arrébb tenni, mint Simicskát vagy Spédert, vagyonostul, „az Úr adta, az Úr elvette” alapon. Ezért a kirakatból ugyan hátrébb vonják, de cserébe marad a szabad bejárás a bolt raktárkészletéhez. Ott kárpótolhatja magát. Éppen most növelhette (megjegyzem, Tiborcz is) állami vállalatokkal kötött szerződések révén részesedését a jövedelmező biztosítási piacból, és kötött más előnyös üzleteket is.
Orbán számára újabb nehéz egyensúlyozási feladat a kötéltáncban. Egyre több ilyen van – most éppen Putyin elé járult. Feltehetően azért is, mert magyarázkodnia kell a Trumptól vásárolt paksi fűtőelemek miatt, amelyek „veszélyeire” Putyinék már nem is nagyon gyengéden figyelmeztették. Pedig Putyin kampánytámogatására továbbra is szüksége van, és – ha igaz, hogy különösebb ok nélkül Lázárt is magával vitte – az is lehet, hogy egyik esetleges utódjelöltjét, már amennyiben mégis elnökké koronáztatja magát, vitte a szultán engedélyét és áldását kikérni.
Egyre inkább rezeg a kötél. A mi akrobatánk görcsösen markolja az egyensúlyozó rudat. A kezén kidagadnak az izmok. Kár, hogy mi is ott gubbasztunk a boton, az egész ország. Ha leesik, őt megtarthatja a mentőháló.
És minket?
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.
