Végh Kata: A legjobb terápia

Egész jó nő lennél, ha nagyobb lenne a melled. Ez a beszűrődő mondat ébreszti fel az asszisztenst az asztalánál, összerezzen, meglöttyinti a kávéját. A fiókigazgató a földszinti folyosón flörtöl az egyik kolléganővel. Lakossági ügyintézés és valutapénztár. Haha, kuncog a nő, most már megyek, nem ám késve csekkolok be miattad, haha, le sem számoltam még a kasszát.
Idióták, gondolja az asszisztens az emeleti asztalánál, hogy rohadnátok meg. Annyira fáradt vagyok. Teljesen gyűrött a blúzom is. Megigazítja a frizuráját, és egy marék szalmaszerű hajcsomó hullik az asztalára. Elkezd számlaszerződéseket és egyéb iratokat fűzni egy nagy mappába, miközben belép Dorka, a felettese. Szia, Dorka, jó reggelt. Dorka nem válaszol, hanem ráüt a nyitott ablak keretére, ami nagy csattanással bezáródik, mire az asszisztens válla összerándul. Ezek szakítottak, gondolja. Visszament az a barom a feleségéhez, Dorka meg kuka. Nekem mára végem. Mondtam, hogy legyen bekapcsolva a klíma, mire ideérek. Úgy érted, helló, gondolja az asszisztens. Bocs, csak nem volt levegő, mondja hangosan. Istenem, forgatja a szemét Dorka, és kimegy a konyhába. Az ajtót is becsapja.
Már csak hét óra, csak hét óra, mantrázza az asszisztens magában. Kérsz vizet, Dorka, lemegyek a vízautomatához. Nem. Láttad a Feri levelét a Swietelskyékkel kapcsolatban? Láttam, és? Már csak hat óra, hat óra. Elküldhetem akkor a főkönyvi kivonatot az elemzőnek? Nekem mindegy. Mi a baj? Semmi. Már csak öt óra, öt. Így ment egész nap. Csörög a telefon, Feri az, persze, adom a Dorkát. Dorka hangja felélénkül, szinte már csilingel. Sziaszia, persze, nagyon jól, jó volt a leveled, én sem értem, mit gondolnak ezek, el vannak tájolva ezzel a nevetséges árbevétellel, jaja, mondtam nekik, hogy annyit nem fognak kapni, jaj, Feri, persze, majd megbeszéljük, a munka a legjobb terápia, mindig is mondtam, tudom, hogy tudod, oké, küldöm akkor az összefoglalót mindjárt, igen­igen, nagyon köszi, csáó.
Ebédszünetben az asszisztens kimegy a mosdóra és magára zárja. Szédül, leveszi a cipőjét és a blúzát, utóbbit felakasztja egy kampóra, majd félmeztelenül lefekszik a padlóra. Pontosan öt perc múlva csörög az ébresztője, felugrik. Miközben megmossa az arcát, elszédül. Nem kéne egy melltartóban elájulnom ebben a retkes bankban. Visszamegy az irodába, egy kolléganő a felettese asztalánál áll, nevetgélnek, kezében kávéscsésze, Dorkánál sütemény maradványai. Amikor meglátják az asszisztenst, elhallgatnak. Jól van, majd folytatjuk, Dorka elhúzza a száját, persze, oké. Megcsináltad már a bankgaranciás kimutatást? Még nem, de szerdára kell. Nekiállnál? Persze. Újabb egyórás csend. Bárcsak meghalnék. Az asszisztens torkában bugyog a gyomorsav, folyton köhög, krákog, csörög a telefon, már nincs hangja, mikor bele akarna szólni a kagylóba. A kimenő leveleit háromszor elolvassa, minden számot leellenőriz, a karakterek összefolynak, fekete foltok úsznak a táblázatok celláiban, a képernyő vibrál. Nem értem ezt a függvényt, melyik részét baszom el, hogy nem jön ki az érték. Lehetne kicsit gyorsabban, nem érek rá. Ezt is nekem kellene megcsinálnom? Már semmit nem lehet rád bízni. Csinálom, egy pillanat. De amúgy szerdára kell, még csak péntek van. Nem kéne önérzeteskedni, szólj, ha valami bajod van. De nekem nincs semmi bajom, csak azt mondtam, hogy szerdára kell. Aha, persze, kurvára elegem van ebből, jelzem a Ferinek, hogy nem lehet veled együtt dolgozni. És még én védtelek a többiektől, nem kellett volna. Milyen többiektől? Ne haragudj, nem értem. Ja, ezt sem érted, nem baj, majd leülünk a Ferivel hárman hétfőn, mikor jön, megbeszéljük, és megérted.
Dorka feláll, kimegy az irodából. Az asszisztens lefagyva ül, mozdulatlanul. Az ajtó résnyire nyitva, behallatszik Dorka és a fiókvezető beszélgetése. Egész jó nő lennél, ha nagyobb lenne a melled. Haha, de hülye vagy, persze, mindjárt megbeszéljük, gyere ki a konyhába.