A CDU/CSU és az SPD közötti gördülékeny kormányzás a jelek szerint továbbra is illúzió marad. Amikor már azt hihetnénk, hogy a német koalíció végre békésebb vizekre evezett, ismét felszínre törnek a régi ellentétek. Hol a szociális témák, hol a sorozás módja miatt viaskodnak egymással. Most éppen a nyugdíjreform kérdése osztja meg a kormánykoalíciót, sőt, magát a konzervatív tábort is. A kabinet belső feszültségei olyan töréspontokhoz értek, amelyek már nem pusztán ideológiai vitáknak tűnnek, hanem akár a kormányzás működőképességét is veszélyeztethetik.
A 2025 áprilisában aláírt koalíciós szerződésben szerepel egy, a nyugdíjak vásárlóerejének 2031-ig való megőrzését célzó kötelezettség. Tehát a nyugdíj értékállóságát ne veszélyeztesse az infláció vagy a reálkeresetek csökkenése. Németországban – hasonlóan sok más nyugat-európai államhoz – a nyugdíjrendszer úgy működik, hogy az öregségi járulékot a korábbi jövedelem, a fizetések átlaga és a szolgálati idő alapján számítják ki. A társadalom elöregedése, a dolgozói létszám stagnálása vagy csökkenése miatt azonban a nyugdíj értékállóságának biztosítása komoly terhet ró a költségvetésre. A CDU/CSU ifjúsági szervezete, a Junge Union (JU) jelezte, nem hajlandó támogatni a nyugdíjreform tervét: azzal érvel, hogy a reform többletterheit a fiatal generációknak kell megfizetniük.
A helyzetet súlyosbítja, hogy a JU-ben mintegy 18 képviselő is azt fontolgatja, hogy nemet mond a javaslatra, ami azt jelentené, hogy a törvényjavaslat akár elbukhat a Bundestagban, s ha a kormányzó többség megrendül, akkor veszélybe kerülhet a koalíció. A Neue Zürcher Zeitung által „puccsként” emlegetett belső lázadás súlyos figyelmeztetés: a koalíciós szerződésben vállalt politika már nem élvez minden oldalon támogatást.
Merz személyes pozíciója sem tűnik erősnek: bár sokaknak rokonszenves a kancellár szókimondó stílusa, mások túl nyersnek tartják. Például azon megjegyzése kapcsán, amelyben arra utalt, hogy a bevándorlók nem szépítik a városképet. Ez komoly tiltakozást váltott ki a koalíciós partner szociáldemokraták részéről is. Hasonlóan nem keltett pozitív visszhangot, hogy a Brazíliában megrendezett COP30 után meglehetősen lekicsinylően beszélt a találkozónak otthont adó városról, Belenről. „Megkérdeztem az újságírókat, akik elkísértek Brazíliába: »Ki szeretne közületek itt maradni?« Senki sem emelte fel a kezét”, fogalmazott, megsértve ezzel a vendéglátó államot.
A választók hétről hétre a koalíciós pártok torzsalkodásairól hallanak, tehát Merz is ugyanazzal a gonddal szembesül, mint elődje, Olaf Scholz: szinte nincs olyan hét, amikor ne lenne vita a koalíciós partnerek között. Ennek eredményeként a szélsőjobboldali Alternatíva Németországért kitartóan vezeti a közvélemény-kutatásokat, miközben a CDU/CSU és az SPD képtelen átlépni a saját árnyékán.
Ha azonban a koalíció meggyengül, annak hatása túlnyúlik Németországon. Európa szempontjából is létérdek, hogy az Unió legnagyobb országában kiszámítható legyen a belpolitikai helyzet. Az instabilitás gyengíti az eurozóna és az uniós döntéshozatal hitelét is.