Nyolcvanegy éves korában elhunyt Udo Kier. Az ő nevéhez nem kell odaírni, hogy „színész”, hiszen alig van filmnéző ember nincs a világon, aki nem látta volna őt a vásznon vagy a tévéképernyőn a több mint kétszáz címből álló filmográfiájával. Amúgy meg nem csak „színész”, hanem az egyik utolsó nagy polihisztor, popkulturális és interdiszciplináris művész.
Mindenkihez volt egy jó szava, vagy akár ütős poénja, mindig a társaság központja volt. Tiszteletbeli magyar volt – ahogy egyszer interjú közben mondtam neki és roppant boldogan és büszkén köszönte meg a megszólítást. Nem véletlen, hiszen Bódy Gábor meghívására együtt forgatták a Katonákat, a Krétakört, valamint a Nárcisz és Psychét. Ugyanakkor Udo Kier nem csak Bódyval vagy Hajas Tiborral dolgozott együtt, szerepelt Jancsó Miklós Magyar rapszódiájában és az Allegro Barbarában is ebben az időszakban – Bódy javaslatára, később harminc év kihagyással Nemes Gyula Zéró című alkotásában vállalt szerepet.
Ő volt a leghíresebb alkotótársa Lars von Triernek, aki a ma már abszolút megismételhetetlen Médea című filmjében adott neki először szerepet – ezt pedig több évtizedes együttműködés követte, amelynek következtében Udo Kier az európai szerzői film megkerülhetetlen ikonjává vált. Játékos és beskatulyázhatatlan személyiségének köszönhetően felkeltette a tengerentúli művészek, de még Hollywood figyelmét is. Nem főszereplőként, hanem „mindent felülíró” karakterszínészként gondoltak rá, az első amerikai szerepet Gus Van Santtől kapta az Otthonom, Idahóban. De, hogy értsük, miképpen tudott egy tucat sikerfilmet feledhetetlenné tenni, vegyük elő Michael Bay Armageddonját, melyben egy pszichológust alakított – ez a szegmense a műnek önállóan is megállna a lábán.
Utoljára akkor beszéltem vele, amikor Alexander Payne Kicsinyítés című művében szerepelt. „Tudod, ki vagyok én?” – kérdezte mosolyogva. Tudta, hogy tudom. De hagytam, hogy összefoglalja az életét. Élvezet volt hallgatni.
