Mexikó;

Luis Donaldo Colosiót, a PRI 1994-es elnökjelöltjét saját pártja tehette el láb alól, miután a reformot hirdető politikus szálka lett a szemükben

Új gyanúsított egy 30 évvel ezelőtti politikai gyilkosságban

Általános meglepetést keltett Mexikóban, hogy múlt szombaton letartóztatásba helyeztek egy neve kezdőbetűivel J.A.S.O.-ként azonosított férfit az 1994-es elnökválasztás kormánypárti jelöltje, Luis Donaldo Colosio ellen elkövetett merénylet gyanújával. 

Az ügy nemcsak azért érdekes, mert a több mint 30 éve történt bűnügy megoldását jelentheti, hanem azért is, mert több évtizede börtönben ül egy bizonyos Mario Aburto Martínez, aki annak idején beismerte a gyilkosság elkövetését. Igaz, Aburto öt éve visszavonta a vallomását, arra hivatkozva, hogy kínzás hatására tette. A nyomozást ennek alapján indították újra.

De pontosan mi is történt három évtizede Mexikóban? 1994. március 23-án az 1928 óta hatalmon lévő Intézményes Forradalmi Párt (PRI) elnökjelöltjét, Luis Donaldo Colosiót egy Tijuanában tartott kampányeseményen két pisztolylövéssel megölték. A politikus a helyszínen életét vesztette. A gyilkosság pár hónappal a választások előtt trtént, és mindössze 17 nappal azután, hogy híressé vált beszédében Colosio szembefordult saját pártjával, és változást sürgetett. Az időzítés és a párton belüli nyílt feszültségek miatt sokan arra következtettek, hogy Colosiót a saját pártja tehette el láb alól, miután a gyors reformokat hirdető politikus szálka lett a szemükben.

A PRI, amelynek tevékenységét Mario Vargas Llosa Nobel-díjas író úgy jellemezte, mint a „tökéletes diktatúrát”, egy rendkívül megosztó párt volt Mexikóban. A kormányfőjük, Carlos Salinas de Gortari 1988-ben került hatalomra, egy a közvélemény nagy része szerint elcsalt választáson. Salinas, amellett, hogy állandóan a legitimitás hiányával küzdött, egy emberi jogokat sárba tipró országot teremtett, amiben újságírókat és emberi jogi megfigyelőket fenyegettek, a rendőrséghez pedig gyilkosságok és kínzások voltak köthetők, idézte fel a Human Rights Watch emberi jogi szervezet.

Gazdaságilag viszont Mexikó új, kedvező irányt vett – Salinas neoliberális reformokat vezetett be, csatlakozott a világpiachoz, illetve 1990-ben fontos kereskedelmi egyezséget kötött az Egyesült Államokkal és Kanadával. Az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) célja a három ország kereskedelmének fellendítése volt. Az egyezmény 1994. január 1-jén lépett életbe, nem mindenki örömére. Ezen a napon a Zapatista Nemzeti Felszabadító Hadsereg (EZLN) szélsőbalos, agrárszocialista gerillaszervezet Chiapas államban felkelést robbantott ki. A felkelés egyik célja a társadalmi egyenlőtlenségekre való figyelemfelhívás volt, de a 11 napon át tartó harcokban legalább száz ember halt meg.

A PRI-nek súlyos vádakkal kellett szembenéznie az 1994-es választások előtt. Ezen nem lepődtek meg. Ami viszont viszont váratlanul érte őket, hogy ezeket a vádakat Colosio is elkezdte hangoztatni. 1994. március 6-án Colosio kampánybeszédet tartott pártja alapításának évfordulós ünnepségén, ahol keményen bírálta a Salinas-féle kormányt. Felemelte a hangját a kormányzati visszaélések ellen, és kiállt az elnyomott kisebbségek mellett. Beszédében 59-szer használta a „változás” szót valamilyen formában, nyilvánvalóvá téve mindenki számára: új alapokra helyezné a PRI-t.

Kicsivel több mint két héttel később Colosio már halott volt. A választást egy új jelölt, Ernesto Zedillo nyerte meg a PRI-nek. A merénylők utáni nyomozás néhány éve, Andrés Manuel López Obrador elnök ideje alatt indult újra, ennek eredménye a mostani letartóztatás. Az új gyanúsított, J.A.S.O. Colosio testőre volt a kampány idején, a gyanú szerint ő adhatta le a második lövést. A kulcsfontosságú pillanathoz érkezett nyomozás lassan, de biztosan megfejtést adhat Mexikó történetének egyik legrejtélyesebb politikai gyilkosságára.

Bizarr találgatások terelték el a héten a figyelmet a brit politika ténylegesen fontos kihívásairól, leginkább a kritikus költségvetés rövidesen esedékes beterjesztéséről.