A főpolgármester kizárólag politikai haszon érdekében kockáztatja a közszolgáltatások működését, valamint azok megélhetését, akik Budapest működéséért dolgoznak – jelentette ki egy csütörtöki bejegyzésében Budapest főispánja.
Sára Botond szerint Karácsony Gergely folyamatosan félrevezeti a budapestieket, miközben 6 év alatt csődközeli helyzetbe vitte a várost, felélte a 214 milliárd forintos tartalékot, és most saját hibáiért másokat okolva az Orbán-kormányra mutogat, a város anyagi helyzetével próbál zsarolni, miközben tőle vár segítséget. A fideszes politikus kifogásolta, hogy a városvezető szolidaritási hozzájárulással kapcsolatos állításai szerinte erős csúsztatásokat tartalmaznak, továbbá hazugságnak tartja azt is, hogy a 2025. évi hozzájárulást törvénytelenül vonták le a Fővárosi Önkormányzattól, mivel ilyet bíróság sosem mondott ki.
„Gulyás Gergely nem egy szakszervezeti vezető meghívását utasította vissza, hanem a 27 ezer fővárosi önkormányzati dolgozót képviselő sztrájkbizottságnak fordított hátat”„Jelentem, baj van” – Orbán Viktornak üzent Karácsony GergelyÚgy véli, Karácsony Gergely tettei „felelőtlennél felelőtlenebbek”, hiszen már a főpolgármester-helyettes hiánya is kockáztatja Budapest jogszerű és biztonságos mindennapi működését. Ezt pedig szerinte tovább súlyosbítja az általa okozott helyzetben tanúsított hozzáállás.
„Főpolgármester úr, ha valóban fontos önnek a »budapesti családja«, itt az ideje befejezni a félrevezetést és hangulatkeltést, és itt az idő együttműködni a kormánnyal és a segítségét kérni. A budapestieknek nem cirkuszra, hanem stabil közszolgáltatásokra van szükségük. A Budapestért dolgozók pedig megérdemlik a biztonságot és a kiszámíthatóságot. Ennek rendezése és biztosítása a főpolgármester feladata, hiába akarja a kormány nyakába varrni” – zárta bejegyzését Sára Botond.

