Bár november 7-én lement az Orbán-Trump-show, Viktor mester kompániájával átcsörtetett Washingtonon, még most se tudjuk, mi történt valójában. A két mágus ordibáló újságíróknak jelezte, hogy az USA orosz kőolajtilalma alóli mentességet (már ha egy állam két másiknak bármit is megtilthat) még átbeszélik, de azért Trump megérti nagy barátját, Viktort, mert nekünk meg a szlovákoknak nincs tengerpartunk (mintha mindenki másnak lenne; sőt még az USA nagy részén sem lógathatja vízbe a lábát!), illetve az elnök szerint más uniós tagok is vesznek orosz olajat (pedig nem), mire Orbán megjegyzi, hogy szegény Magyarországot csak egy-egy olaj- és gázcső látja el; jó, mostanában már odamormogja, hogy akad két kis vacak horvátocska is. Noha gázcsőből jön ide még vagy három, illetve a kormányon és a Molon kívül mások a horvát olajkapcsolatot is dicsérik, még ha persze a terhelt, abuzív, diszfunkcionális magyar-horvát viszonyon Orbán és Hernádi Zsolt úgyis mindig talál hibát. A Mol talán csak attól enyhülne meg, ha Zágráb végre levenné elnöküket a körözési listáról és a múlt el lenne felejtve, vót ami vót, bár ez Orbánnak épp nem jönne jól, hisz Zágráb vérszomjának hála ingyen átvehette a Molt.
Közben Washingtonban a két varázsló bement s kijött, az egyik elhúzott golfozni, a másik meg gyorsan bejelentette, hogy nyertünk, Trump összeomlott a kis Magyarország súlyos érveitől, olajunk s gázunk örökkön orosz lesz. Valami fehér házi irodista ugyan jelezte, hogy a felmentés csak egy év, de ezt Szijjártó Péter először álhírnek, majd technikai részletnek nevezett. Bár tegnap Marco Rubio amerikai külügyminiszter is megerősítette az egy évet, Szijjártó szerint az is lényegtelen. (Ha náluk az örökké technikailag egy év, óvatosan a NER-es udvarlókkal.)
És persze a kötelező rezsizmus, hogy Trump háromszoros rezsiemeléstől mentette meg a magyarokat. Ez igaz, csak Trump a magyarokat éppenséggel Orbánéktól mentette meg, akik világossá tették, hogy ha nem üzletelhetnek Putyinnal, saját népüket fagyasztják le. Mi pénz lehet ebben... Már nekik, mert mi így megmentetten is csak ugatjuk a rothadó Nyugat életszínvonalát.
Bár Trumpék részéről megindult a szokásos visszatáncolás, Orbán mégis bizonyíthatta, hogy ő a világ legerőszakosabb embere, aki összeköt és elszakít, igazzá tesz és eltagad, át- és keresztülver bármit. Trump engedélyével így még legalább egy évig vagdoshatja a magyarok nyugati idegszálait és szőheti a keletieket.
Hát akkor csinálják! Jöjjön az az állítólag mocskosul olcsó orosz olaj, gáz és atom, váljunk így a világ legversenyképesebb befektetési Kánaánjává, Moszkva olyan vazallusállamaihoz hasonlóan, mint a... no és a... Izé, vonzó példa most hirtelen nem ugrik be, de hát ne csüggedjünk, legyen november 7-e a Nagy Októberi Kapitalista Forradalom ünnepe (aki ezt nem érti, az tiszás!), az Oktogont nevezzék vissza Novhét térre, esetleg Pentagonra, Orbán öntse további ezermilliárdjainkat Putyin ukrajnai hadikasszájába, lesz még ebből Nobel-békedíj, meglásd!