Az amerikai Kongresszus alsóháza elfogadta a szövetségi intézmények finanszírozásáról szóló, így a kormányzati működés újraindulását lehetővé tevő átmeneti költségvetési törvényt szerdán.
Az MTI szerint a 435 tagú képviselőház
a republikánusok voksaival, hat demokrata átszavazóval, szűk többséggel fogadta el a jogszabályt, lezárva az Egyesült Államok történetének leghosszabb kormányzati leállását, amely 43 napig tartott.
Donald Trump elnök korábban jelezte, hogy az elfogadást követően azonnal aláírja a törvényt, amely egyelőre január végéig biztosítja a kormányzat finanszírozását.
A kormányzati leállás minden szövetségi intézményt érintett, valamint a szövetségi költségvetésből finanszírozott programokat, köztük az ország 42 millió rászoruló polgárát érintő élelmiszersegély-programot. A szövetségi kormány alkalmazottai az elfogadott költségvetés hiánya miatt fizetést sem kaptak, köztük azok a légiirányítók sem, akiknek a folyamatos üzem miatt bér nélkül is fel kellett venniük a munkát.
A szenátus rábólintott a kormányzati leállást megszüntető javaslatra az Egyesült ÁllamokbanA kormányzati leállás elhúzódásában része volt annak, hogy a demokraták nem voltak hajlandóak megszavazni az átmeneti költségvetést abban az esetben, ha a republikánus többség és a Trump-adminisztráció nem hosszabbítja meg a Barack Obama elnökségéhez köthető egészségbiztosítási rendszer rendelkezését az állami szerepvállalás mértékéről, egy ahhoz kapcsolódó adókedvezményről.
A republikánusok jelezték, hogy a kormányzat működését és az egészségbiztosítási rendszer átalakítását két külön kérdésként akarják kezelni, valamint azzal vádolták a demokratákat, hogy az országot „ejtették túszul” politikai követelésük érdekében.
Az elfogadott, január végéig hatályos törvényben végül nem szerepel az egészségbiztosítási rendszer jövőjéről szóló rendelkezés.
A képviselőház végszavazását megelőzte a Szenátus, azaz a Kongresszus felsőházának voksolása, ahol több demokrata szenátor feladta ellenállását és csatlakozott a republikánusokhoz a kormányzati intézmények újraindulása érdekében.
Megvan az első lépés, véget érhet a több mint 40 napja tartó kormányzati leállás az Egyesült ÁllamokbanA BBC szerint Donald Trump amerikai elnök már alá is írta a törvényt, mindössze néhány órával azután, hogy a Kongresszus alsóháza elfogadta a jogszabályt. Az amerikai elnök kiemelte, a kormány újraindítja a normális működést, és a 43 napos leállás során „az emberek nagyon súlyosan megsérültek”.
A CNN azt írja, Trump azt is közölte, „mindig hajlandó” együttműködni bárkivel, beleértve „a másik pártot is”. Megjegyezte, az egészségüggyel kapcsolatos feladatuk van, és leszögezte, „sokkal jobban is csinálhatjuk”.
Üres hassal himnuszt énekelniÁtlépte a 35 napot, történelmi rekordot döntött a kormányzati leállás hossza az Egyesült Államokban
