„Iványi Gábor a szívünk csücske” – ezzel az egyszerű magyarázattal szolgált egy nyugdíjas asszony, amikor arról kérdeztük, miért érezte fontosnak, hogy lánya társaságában jelen legyen a Dankó utcai fáklyás tüntetésen.
„Sajnálom szegényt, hogy annyit küszködik. De hát, ez a világ nem az ő világa. Meg nem a miénk”
– tette hozzá. Arról, hogy mi lesz vajon az Iványival szemben indított eljárás vége, csak annyit mondott: várjuk meg a parlamenti választás eredményét.

A lelkész mellett kiálló demonstrációra Hadházy Ákos is mozgósított. Az ellenzéki parlamenti képviselő a szokásos keddi időpontban a Ferenciek terére hirdetett találkozót: a résztvevőktől azt kérte, hogy együtt vonuljanak át a józsefvárosi rendezvényre. Végül tekintélyes létszámú tömeg, több ezer ember gyűlt össze a Dankó utcában.

„Igazságosság nélkül mi mások az államok, mint nagy rablóbandák”
– idézte Karácsony Gergely főpolgármester Szent Ágostont. A hatalom, ha elszakad az igazságosságtól, akkor önkényes erőszakká válik. Napjainkra áttérve a főpolgármester arról beszélt, hogy Iványi Gábort és társait vádolják erőszakkal, miközben az erőszakot ők követik el. Erőszakot a hitüket szabadon gyakorolni akaró közösséggel, és erőszakot a leginkább kiszolgáltatott honfitársainkkal szemben, akiknek az állam helyett ez a közösség adott fedelet.
Olyan államot akarunk – jelentette ki Karácsony Gergely –, amely nem magán-, hanem a közérdeket védi, amely nem növeli, hanem mérsékli az emberek közötti egyenlőtlenségeket, amely megbékíti, és nem megosztja a nemzetet, amely távozik onnan, ahol semmi keresnivalója nincs:
távozik a hálószobákból, távozik a templomokból, és végre megérkezik oda, ahol a legnagyobb szükség van rá, a gyengékhez és az elesettekhez.

A kedd esti tüntetést a momentumos Fekete-Győr András által életre hívott Politikai Üldözöttekért Alapítvány szervezte. A rendezvényre szóló felhívás szerint betelt a pohár: a bukásától rettegő Orbán-rezsim magasabb fokozatra kapcsolt és ámokfutásba kezdett. A hatalom már nem elégszik meg a lopással. Nyilvánosan listázza a választókat, rátámad egy banki elemzőre, kamu nemzetbiztonsági vizsgálatokat kezdeményez ellenzékiekkel szemben, és talán legaljasabb lépésként politikai koncepciós eljárást indít egy 74 éves lelkész ellen.

Ahogyan arról beszámoltunk: az ügyészség több mint három és fél év elteltével jutott arra a megállapításra, hogy Iványi Gábor lelkész, az egyházi rangjától jogsértően megfosztott Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője és rajta kívül hatan – közöttük Donáth Anna, Gurmai Zita, Herényi Károly és Szél Bernadett – „csoportosan elkövetett hivatalos személy elleni erőszak bűntettét” követték el 2022 februárjában, amikor a NAV emberei házkutatást tartottak Iványiék Dankó utcai központjában. A vádhatóság felfüggesztett börtönbüntetést kiszabását kérte az érintettekre.
Két év felfüggesztett börtönbüntetést kért Iványi Gáborra a Fővárosi Nyomozó Ügyészség
Iványi Gábor azonban akár a letöltendő szabadságvesztésre is felkészült. Támogatóinak nemrég azt üzente: „ha végül ott végzem, ahol a bíráimat mozgósítók helye lenne, akkor is nagy dolog életemben ez az időszak, méltó utolsó szakasza annak”.
Iványi Gábor nem fogja elismerni a bíróságon, hogy bűnt követett el, meg akarja védeni magát a tárgyalásonA demonstráción többek között Bródy János zenész, Fullajtár Andrea és Pogány Judit színművész is fellépett. Haraszti Miklós író, filozófus – utalva arra, hogy a fideszes állami vegzatúrának voltak előzményei a Kádár-korszakban – közölte, ma nincs olyan nemzedék Magyarországon, amelyiknek ne lenne emléke Iványi Gábor valamelyik üldöztetéséről.

A sátáni módszer: fokozni a gonoszságot, hiszen ez oly sok embernél és oly sokáig eredménnyel járt. De mivel Iványi Gábor esetében ez nem működött, különös, őrületszerű bosszúvágy vett erőt a hatalom mindinkább egyedüli birtokosán
– fogalmazott Haraszti Miklós, aki a „mérgezett rendszer leváltására” biztatott. Az utolsóként színpadra lépő Iványi Gábort hosszan tartó vastaps fogadta. A lelkész hangsúlyozta, hogy hitvallása és elvei függetlenek a mindenkori regnáló kormánytól, a belső szabadságát pedig sem elvenni, se bebörtönözni nem lehet.
Több vidéki városban is demonstrációkat tartottak vagy tartanak, hogy kifejezzék szolidaritásukat Iványi Gáborék iránt.





Nemcsak Budapesten, hanem több vidéki városban is szolidaritási demonstráció szerveződik Iványi Gáborért és társaiért„Aki Iványi Gábort börtönbe akarja küldeni, az jó ember nem lehet”
