Kivételes eset, hogy az angol király rokonát ország-világ előtt megszégyenítik, minden rangjától megfosztják. Kivételes, de nem példátlan. András volt yorki herceg, alias Andrew Mountbatten Windsor csúfos bukása előtt utoljára 106 éve fordult elő hasonló, az első világháború után. A megtépázott tekintélyű dinasztia merőben más okból, ám akkor is egy igen kínos botrányból menekült – előrefelé. Egy hűtlenséggel vádolt öreg hercegre sújtottak le, aki tényleges hatalom híján csak a címeket halmozta.
Ernő Ágost (1845–1923) huszonegy évesen, trónörökösként hagyta el hazáját, a Hannoveri Királyságot, amikor azt megszállta a porosz hadsereg. Nem volt hajlandó lemondani a száműzetésben sem, apjának halála után II. Ernő Ágostnak nevezte magát. A királyság nélküli királyt hangzatos titulusokkal vigasztalták nagy-britanniai rokonai. Dédunokája volt ugyanis III. György királynak, másodunokatestvére két leendő uralkodónak, VII. Eduárdnak és VI. Györgynek.
Viktória királynő kegyéből Cumberland és Teviotdale hercege lett, az írországi Armagh grófja, a Térdszalagrend lovagja, a brit hadsereg tábornoka. Feleségül vette Tíra dán királylányt, akinek egy „szépséghiba” miatt – szerelemgyerek egy tüzér hadnagytól – nem akadt komolyabb kérője. Pompás kastélyt építtetett Felső-Ausztriában, Cumberlandnek keresztelte. Vendégül látta Ferenc Józsefet. Utazgatott. Nem ment rosszul a sora az emigrációban, a kiváltságos kevesekhez tartozott, a belterjes európai arisztokráciához.
Megörökölte Brunswick hercegségét is, de a Hohenzollernek oda sem engedték. Nagy sokára egyeztek ki: lemondott a fia javára, az pedig feleségül vette II. Vilmos császár lányát. Ez 1913-ban történt, a nagy háború előestéjén – a legrosszabbkor. Amikor a felséges kuzinok hadat üzentek egymásnak, muszáj volt választania közöttük. Szerteágazó nemzetközi rokonsága mellett mégiscsak németnek vallotta magát, ezért a császár pártjára állt. Ahogy az apja az 1866-os porosz–osztrák háborúban, ő is rossz lóra tett.
A britek szemében árulóvá vált. Vállalhatatlan lett az ellenséges atyafiság a királyi családnak, a Szász–Coburg–Gothai-ház sebtiben angolosította is árulkodó nevét Windsorra, a Battenberget Mountbattenre. Létükben érezték fenyegetve magukat előbb az ír húsvéti felkelés (1916), majd a petrográdi forradalmak miatt. Miután a parlament törvényt hozott azok ellen, akik „fegyvert fognak Nagy-Britanniára”, a herceget, fiát és még két további németbarát főurat 1919. március 28-án tüntetőleg kiközösítették.
A monarchia Londonban túlélte a háborút, Berlinben és Bécsben nem. A címeitől megfosztott Ernő Ágost uralkodói ábrándjai végképp füstbe mentek, az Osztrák Köztársaságban már a fenség megszólítás sem dukált neki. Nagyobb baja azért nem esett, megtarthatta Salzburg melletti, neo-Tudor stílusú privát kis Cumberlandjét. Ott élte le hátralévő éveit, ott nyugszik a családi mauzóleumban. Dicstelen dédunokája, Ernst August von Hannover (1954) már csak a botrányok hercege, pitiáner balhéin élvezettel csámcsog a bulvársajtó.