Végbelében rejtett el egy mobiltelefont és annak töltőkábelét egy fogvatartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Büntetés-végrehajtási Intézetben – derül ki a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának (BVOP) keddi tájékoztatásából.
A közlés szerint az eset Szirmabesenyőn történt. A rab édesanyja adta át fiának a tiltott tárgyat egy imitált ölelés során, amelyet először a zsebébe helyezett. A motozás során derült ki, hol rejtette el a készüléket. A felügyelők észlelték az esetet, így a mobiltelefon nem jutott be a zárt területre. Az ügy miatt a fogvatartott ellen fegyelmi eljárás indult, amelynek következtében elveszítheti eddig szerzett kedvezményeit, valamint a személyes érintkezés lehetőségét biztosító látogatási jogát. A hozzátartozó felelősségét a rendőrség vizsgálja a büntetés-végrehajtási intézet rendjének megzavarása miatt.
A közleményben arra is kitértek, hogy a büntetés-végrehajtás bizonyos fogvatartottaknál a biztonság és a rend fenntartása érdekében korlátozta a személyes találkozásokat. Szerintük a mostanihoz hasonló esetek is azt mutatják, hogy ezek a szabályok megalapozottak. Emlékeztettek arra, hogy a látogatások során a szabályok megszegése – például tiltott tárgyak, mobiltelefon, gyógyszer vagy kommunikációs eszköz bejuttatása – komoly biztonsági kockázatot jelent.
A BVOP hangsúlyozta, hogy a családi látogatások célja a fogvatartottak és hozzátartozóik kapcsolatának megőrzése, ami csak a szabályok betartásával lehetséges. A szabályszegésekkel szemben a büntetés-végrehajtás minden esetben szigorúan és következetesen fellép – zárul a tájékoztatás.

