elemzés;Józsefváros;időközi választás;Pikó András;Horváth Alexander;

Nemcsak a józsefvárosi időközi eredményéből látszik, hogy a lejárató kampányok inkább kontraproduktívak

A Fidesz mégis ezt a stratégiát követi.

A győzelem aránya talán nagyobb lett a vártnál, de arra, hogy Pikó András polgármester csapatának jelöltje, Horváth Alexander simán nyeri a józsefvárosi időközi választást, számítani lehetett – mondta lapunknak egy neve mellőzését kérő politikai elemző, aki jól ismeri a helyi viszonyokat.

A választást beharangozó cikkünkben Tóka Gábor politikatudós hangsúlyozta, hogy a tavalyi „rendes” önkormányzati választás óta, amikor ugyanebben a körzetben szoros eredmény született, nagyot esett a Fidesz népszerűsége, és a megállapítás nem kizárólag országos léptékben érvényes. A most nyilatkozó politikai elemző is hivatkozott arra a kerületi felmérésre, amely a kormánypárt népszerűségének jelentős csökkenését mutatta.

A tét az volt, hogy Pikó András csapata megtartja-e többségét a józsefvárosi testületben, vagy pedig a Fidesz győzelme révén kiegyenlítődnek az erőviszonyok, és az MSZP válik a mérleg nyelvévé. A Fidesz előzőleg drogfogyasztással vádolta Horváth Alexandert, aki – a polgármesterrel egyeztetve – lemondott a képviselőségről, ugyanakkor ártatlanságát hangoztatva bejelentette, hogy elindul az időközin. A rendőrök múlt hónapban házkutatást tartottak nála: semmit nem találtak.

Ahogyan arról beszámoltunk, a nem egészen 30 százalékos részvétel mellett tartott vasárnapi választáson Horváth Alexander független jelöltként 52,54 százalékot kapott (642 szavazat), a fideszes Pálovics Emese jócskán lemaradva 38,3 százalékot (468 szavazat). A DK által támogatott Tóth-Ádám Éva mindössze 5,24 százalékot gyűjtött be (64 szavazat), az MSZP-s Czeglédy Ádám ennél is kevesebbet, csupán 2,95 százalékot (36 szavazat). A fideszes kamujelöltnek tartott „független” Tóth Erzsébet kénytelen volt 0,98 százalékkal és 12 szavazattal beérni.

Tudni lehetett, hogy az MSZP-nek és a DK-nak helyi szinten nincs komolyan vehető szervezete – kommentálta a két baloldali párt gyenge szereplését a politikai elemző. A DK szinte teljesen megsemmisült a Józsefvárosban, és az MSZP is – ahogyan fogalmazott – „csak egy látványpékség”. A szocialistákon az sem segített, hogy a párt vezető személyiségei mellett a volt LMP-s Schiffer András is beszállt a Czeglédy Ádám melletti kampányba.

Nem csupán a józsefvárosi időközi választás eredményéből látszik – folytatta –, hanem általános érvénnyel is igaz, hogy a megfélemlítő, lejárató kampányok ma már nem járnak sikerrel, inkább kontraproduktívak. 

Az országos politikában ezt mutatja Magyar Péter és a Tisza Párt felemelkedése. Bizonyára a Fideszben is érzékelik ezt, de úgy tűnik, a kormánypárt egyszerűen nem tud másban gondolkodni. Azzal ugyanis nem nagyon kampányolhatnak, hogy milyen remekül kormányoztak az elmúlt tizenöt évben. Hisz a választói elégedetlenséget éppen az táplálja, hogy nem így volt.

Fő irányként ezért a kormánypártnak – az osztogatás mellett – marad az ellenfél lejáratása. A Fidesz elszokott attól, hogy pozitív üzeneteket vigyen a kampányba, helyette ellenségképek és összeesküvés-elméletek gyártásával foglalkozik. Ez a módszer azonban általában többségi pozícióból működik jól. Csakhogy 2024 közepe óta nincs többsége a Fidesznek, országosan sem, Budapesten még annyira sem.

Időközi választásokon, ahol jellemzően alacsony a részvételi arány, különösképpen fontos a mozgósítás. A kommunikációnak és a lejáratásnak eleve kisebb a jelentősége, az ajtótól ajtóig folyó személyes kampánynak viszont annál nagyobb. Ebben Horváth Alexander tejesített a legjobban.

Az eredmény arról is tanúskodik, hogy a parlamenti választás előtt a Tiszának még a fővárosban sem érdemes egyezkednie az MSZP-vel és a DK-val 

– vélekedett a politikai elemző.

Pikó András felszólította a Fideszt, hogy kérjen bocsánatot Horváth Alexandertől. A józsefvárosi időközi választáson a Fidesz szinte minden olyan tisztességtelen eszközt bevetett, amit várhatóan a parlamenti választáson is alkalmazni fog:

„manipulált videókon alapuló lejárató kampány, hatósági zaklatás, megfélemlítés, MSZP-s és DK-s és önmagukat függetlennek mondó kamujelöltek, választók befolyásolása a választás napján” 

– írta közleményében a polgármester.

Hasonló üzenetet küldött Karácsony Gergely főpolgármester is: Józsefvárosban ismét bebizonyosodott, hogy a hatalom nyomásgyakorlása, a rendőrségi akciók és a lejárató kampányok helyett az emberek döntése számít.

Az alpolgármester szerint egy erős hányással és hasmenéssel járó vírus terjed.