Az elmúlt hétvégén számos jelzés érkezett önkormányzatukhoz, hogy iskoláinkban tömeges megbetegedések jelentkeztek, amelyek erős hányással és hasmenéssel járnak, többen szorulnak orvosi, illetve kórházi ellátásra. Felmerült annak a lehetősége, hogy iskoláinkban a pénteken felszolgált ebéd okozhatta a megbetegedést - tudatta közleményében a veresegyházi önkormányzat.
A Facebookon közzétett írásban azt közölték, egyeztettek a Kalória Kft. vezetőjével és azt a tájékoztatást kapták, hogy 3000 adag ételt szállítottak ki pénteken több településre is, és máshonnan ilyen jellegű visszajelzések nem érkeztek.
„Informálódtunk ma reggel az intézményeknél is, akik valóban sok hiányzót regisztráltak a mai napon, többek között az EGYMI-ben is, ahol pénteken tanításmentes munkanap volt és a gyerekek nem is fogyasztottak az ételből, ez is azt támasztja alá, hogy nem feltétlenül az étel okozta/okozza a megbetegedéseket”
- fogalmazott az önkormányzat.
Marik György alpolgármester - akiről a közlemény hangsúlyozza, hogy civilben háziorvos - szerint jelenleg terjed egy erős hányással és hasmenéssel járó vírus, ez jelentős számú megbetegedést okoz.
„Bár a gyermekeket ellátó orvosoktól a NÉBIH felé bejelentés nem érkezett, annak érdekében, hogy az ételmérgezés lehetőségét kizárhassuk, a szolgáltató a jogszabályi kötelezettségének eleget téve kérte az ételminták laboratóriumi vizsgálatát. A NÉBIH gödöllői munkatársai az ellenőrzést és a laborvizsgálatot soron kívül megkezdték, annak eredményéről azonnal tájékoztatjuk a lakosságot” - zárta közleményét az önkormányzat, majd mindenkinek jobbulást kívánt. Kommentben még hozzáfűzték, hogy minden bejelentést komolyan vesznek, és kiemelten fontos számukra a gyermekek biztonságos étkezése.

