A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) nem adja ki, hogy 2025-ben mely munkavállalói részesültek prémiumban, jutalomban vagy egyéb béren kívüli juttatásban – derül ki az MTVA-nak a Népszava közérdekű adatigénylésére adott válaszából.
Október 9-én fordultunk közérdekű adatigényléssel az MTVA-hoz. Arra voltunk kíváncsiak: az idén történt-e nem alapbér jellegű kifizetés, és ha igen, milyen típusú juttatásról, mekkora összegről, illetve hány dolgozót érintő kifizetésről volt szó. Külön kértük a vezető beosztású személyek – például a vezérigazgató, helyettesei, igazgatósági és felügyelőbizottsági tagok, főszerkesztők és igazgatók – nevének, beosztásának és juttatásainak megadását.
Az MTVA a válaszadás határidejét 15 nappal meghosszabbította, majd az adatok kiadását megtagadta. Közölte, hogy a törvény alapján kötelezően közzéteendő közérdekű adatokat a saját honlapján teszi elérhetővé. Ezeket megtaláltuk: az adatok szerint az MTVA 2025 júliusa és szeptembere között 2 091 munkavállalót foglalkoztatott munkajogviszonyban. A negyedévben a személyi juttatások – vagyis a bérköltségek – összege elérte az 5,98 milliárd forintot, ebből a vezető beosztású dolgozók részesedése 32,2 millió forint volt. Az egyéb személyi jellegű kifizetések 226,4 millió forintot tettek ki, ebből a vezetők részére nem történt kifizetés. Az összes bérjárulék értéke 489,9 millió forint volt, amelyből a vezetői körre jutó rész 4,2 millió forintot tett ki.
Megszorítás magyar módra: jövőre napi 423 millió forint jut az Orbán-kormány szócsöve, az MTVA működéséreEzúttal negyvenmilliót szán az MTVA arra, hogy tapsoló közönséget vegyen magánakAz SZMSZ szerinti vezetők munkabére, rendszeres juttatásai és költségtérítése – bérjárulékok nélkül – 351,3 millió forintot ért el a harmadik negyedévben. Összességében az MTVA személyi jellegű ráfordításai 2025 júliusa és szeptembere között csaknem 6,7 milliárd forintot tettek ki.
Az egyes munkavállalókra vonatkozó információk – írta az MTVA – személyes adatnak minősülnek, nyilvánosságra hozataluk pedig „aránytalan sérelmet okozna az MTVA üzleti érdekeinek”. Szerintük, ha a munkavégzés feltételeire vonatkozó részletek szélesebb körben nyilvánosságra kerülnének, az sértené az MTVA piaci pozícióját, mert a kereskedelmi médiaszereplők ezeket az adatokat felhasználhatnák a munkaerőpiaci versenyben. Korábban egyébként – mint arról írtunk – nagyjából ugyanezzel az indokkal utasították el Hadházy Ákos adatigénylését is, amikor a független képviselő az MTVA vezérigazgatójának külföldi útjairól érdeklődött.
Nem árulja el a közmédia, hogy mennyibe kerültek az MTVA-vezér külföldi utazásaiA válaszban az is szerepel, hogy a vezérigazgató, a vezérigazgató-helyettesek és a felügyelőbizottság tagjainak juttatásait nem az MTVA, hanem a Médiatanács elnöke határozza meg, ezért az alap ezekkel az adatokkal nem rendelkezik.

