„Tisztelt képviselő úr, megnéztem a Kabuki című előadást Pintér Béla rendezésében. Az önök által kifogásolt rész, jelentem olyan brutális, mint amikor Vitéz László elagyabugyálja palacsintasütővel a gonoszokat. Nyugodtan lehet kérni rá az MTVA-ban egy 8-as karikát!” – kezdi szombat késő este közzétett Facebook-bejegyzését Nagy Ervin, válaszul Gulyás Gergely Kristóf nyílt levelére.
Az ügy előzménye, hogy kormánypárti oldalról erőteljes támadás érte Pintér Bélát, amiért új darabjában, a Kabukiban egy Schmidt Máriára, a Terror Háza igazgatójára emlékeztető szereplővel az egyik álom-, sőt rémálomszerű jelenetben erőszakoskodnak. A rendező ellen mások mellett szót emelt Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója és Lánczi Tamás, a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke is.
Rémálom Schmidt Máriával? A Fidesz célkeresztbe vette Pintér BélátIdőugrásos látomásokA Fővárosi Közgyűlés kormánypárti képviselője, Gulyás Gergely Kristóf pedig nyílt levelet publikált közösségi oldalán, amelyben Nagy Ervint, a Pro Cultura Urbis Közalapítvány kuratóriumának tagját kérdezte arról, miért kaphatott „a Tisza Párt támogatásával” fővárosi támogatást a darab. Információink szerint a pályázaton egyébként nem erre a darabra kért támogatást Pintér Béla és Társulata, hanem az Idegen test továbbjátszására.
Nagy Ervin most a közösségi oldalán reagált a képviselő nyílt levelére. „Nem elhanyagolható módon az akciót egy 18. századi betyár megidézett szelleme követi el, egy lázálom keretében, aminek ugye ön is érzékeli, hogy mennyi köze van a valósághoz..! Az külön vicces, hogy a hölgyemény a darab legvégén vidáman néptáncol, ami színházi értelemben semmissé teszi az addig történteket, visszavezetve a nézőt a jelen valóságába” – magyarázta a Tisza Párt egyik arcaként is ismert színész. Hozzátette:
„A kérdéses karakter egyébiránt nagyon messze esik az önök által vélt kormányközeli üzletasszonytól, ugyanis nem milliárdokba kerülő magángépen érkezik, nincs testőre, nincsenek komplett házai az Andrássyn, nem talpig Channel és nincs gyereke, se étterme, se adriai luxusingatlanja.”
Nagy Ervin szerint a „műbalhé és hangulatkeltés” mellett Gulyás Gergely Kristófnak inkább az előadás mondanivalójával kellene foglalkoznia. „Pintér arról írt darabot, hogy a pártállam hogyan próbálja megroppantani a polgárai gerincességét. Hogyan korrumpálja vagy fenyegeti az állam az embereket, ha nem azt teszik amit ők diktálnak. Hogyan akarja elvenni önbecsülését és akarja oroszbaráttá tenni Petőfi szabad népét! Mutatja fel ezt Európában, szinte egyedülálló eredetiséggel és bátorsággal, betyárokkal, időutazással, Sógunnal, csíkos lóval, néptánccal és elképesztő színészi játékkal!” – vélekedett a színész.
Majd azt üzente a fővárosi fideszes képviselőnek, hogy ha kételyei lennének, kérdezze meg Pokorni Zoltánt vagy jó néhány kormányközeli tisztviselőt, „akikben van annyi színházi jó ízlés, hogy titokban oda járnak nevetni akár önmagukon is”, vagy menjenek el a frakcióval, és nézzék meg az előadást, „hátha a katarzis felnyitja a szemüket néhány dologban”.

