A Trump-Orbán találkozó talán leglényegesebb fejleménye, hogy a megállapodás értelmében Magyarország mentesül az orosz olaj- és földgázbeszerzéseket érintő amerikai szankciók alól. Az Orbán-kormány közlése szerint ezzel elhárult az olaj- illetve gázszállítások korlátozásának fenyegetése.
A Portfolio megkereste a témában az Európai Bizottságot, amely egyértelművé tette, hogy a megállapodás nem befolyásolja a unió azt az EU-s célkitűzést, hogy 2027 végéig teljesen leváljon az orosz olaj- és gázimportról.
A testület szóvivője közölte, hogy az ügy érdemi része az amerikai szankciók végrehajtására vonatkozik, amit külön nem akarnak kommentálni, a washingtoni döntések értelmezése és alkalmazása amúgy sem tartozik az uniós intézmények hatáskörébe. Az általános, uniós szintű törekvést az orosz energiahordozók kivezetéséről azonban nem befolyásolja. Ismeretes, az Európai Bizottság idén májusban terjesztette be azon tervezetét, amelynek értelmében kereskedelmi korlátozásokkal, akár vámok kivetésével zárná be az oroszországi fosszilis energiaforrások importját 2028-ig. Szeptemberben pedig már arról volt szó, hogy már 2027-ig megtörténne ez a váltás.
Végleg leválik az orosz energiáról az Európai Unió, Magyarország nem vétózhatVizsgálják, milyen hatásokkal jár, ha teljesen leválik az orosz energiáról az Európai UnióMindemellett az Európai Bizottság emlékeztetett arra, hogy az uniós szankciós csomagok részeként már 2022-ben bevezettek importtilalmat az orosz kőolajra, ám Magyarország és Szlovákia kivételt kapott a főszabály alól, kifejezetten az energiabiztonságuk megőrzése érdekében, így e két tagállam jelenleg is jogosult orosz nyersolaj behozatalára.
A szóvivői válasz kitért arra is, hogy az EU a 2022-ben elindított REPowerEU-terv nyomán jelentősen csökkentette energiapiaci kitettségét Oroszországgal szemben, a vezetékes és cseppfolyósított orosz földgáz aránya az uniós gázimportban a 2021-es 45 százalékról 2024-re 19 százalékra esett vissza. Számításaik szerint idén ez az arány 13 százalékig is csökkenhet, különösen az ukrajnai orosz tranzit végének közeledtével. Az orosz olaj részaránya a teljes behozatalban a 2022 eleji 27 százalékról 3 százalékra csökkent 2024-ig az EU-s szankciók következtében.
Drága az orosz LNG, az Orbán-kormány mégis vásárol belőleSzijjártó Péter szerint álhírt terjesztettek a világ nagy hírügynökségei, korlátlan időre kaptunk teljes szankciómentességetOrbán Viktor megint nem találta el az igazságot, csak egy évre kapott teljes szankciómentességet Donald Trumptól
