Két különböző nációról lehet szó. Ukránokról és zukránokról. Az ukránokat, mint kormányunk sokszor elmondja, államilag segítjük, befogadjuk a menekültjeiket, a vétózás helyett néha kimegyünk a kedvükért a folyosóra.
A „zukránok” viszont az ellenségeink. Haladó nyelvművelőknél a „zellenségeink”. Ez már abból is látszik, ahogy a nevüket ejtjük, összeszorított foggal, dühösen, a névelőből áttolva egy kemény, zord z-t a nevük elé. Többen már begyakorolták az ejtésmódot a „zemberek”-ből, akiket – szemben a „magyar emberek”-kel, pláne a „magyar nemzet”-tel – kissé lekezelőleg lehet emlegetni. Mint akikből 12 egy tucat, kissé mind nehézfejűek, oktatgatni kell őket, majd a tananyagot kikérdezni a nemzeti konzultációkon.
De a „zemberek” hagyján. A „zukránok” viszont rosszindulatú népség. Országuk, államuk sincs már, mint a miniszterelnök erről több ízben tájékoztatott minket, valamint miheztartás végett őket is.
A „zukránok” azok, akik be akarnak pofátlankodni az EU-ba, hogy gazdaságilag tönkretegyenek minket. Viszont az ukránok lesznek, akiknél kellő haszonnal szívesen beszállunk majd az újjáépítésbe. A „zukránok” rosszul bánnak a magyarokkal. Ezért a kormány soha nem inti le háttérzenekarát, a Mi Hazánkat, amelyik igényt tart Kárpátaljára. Helyesen. Azzal a 90 százaléknyi „zukrán” lakossággal, ami a területtel hozzánk kerülne, majdcsak elboldogulunk. Majd kivándorolnak, vagy megneveljük őket, „zukrán”-ból ukránná. Előbb-utóbb imába foglalják Toroczkai nevét. Vagy Orbánét, aki békét akar nekik is. Más kormánnyal, alaposan összezsugorodva, természetesen. De a „zukránok” mániás háborúzók, ők akadályozzák a békét, á, dehogy, nem Putyin. Ők meg az EU. Azt is kéretik hasonlóan összeszorított foggal, haragosan emlegetni: a „ZEU”.
A „zukránok” meg akarják buktatni az irántuk tiszta jóindulattal viseltető magyar kormányt. Mert azt akarják, hogy egy új, hazaáruló magyar kormány belépjen a háborúba, és a magyar emberek adóját mind-mind adja oda nekik. A „zukránok” miatt nem lenne 14. és 13. havi nyugdíj, de lehet, hogy már 12. havi sem. Ha rosszul szavaznak a „zemberek”. A jó magyar emberek természetesen jól szavaznak. Nekik nem is lopták el az adataikat.
Bezzeg a Tiszánál. Magyar Péter lepaktált a „zukránokkal”, tudjuk a plakátokról: úgy hasonlítanak egymással Zelenszkijjel, mint két tojás. Amelyből kikelt a két jómadár. Magyar Péternek az a szenvedélye, hogy valami magyarellenes idegennel vezettesse magát pórázon. Ez mondjuk madárként nehéz, de semmi sem lehetetlen. Legalábbis a Fidesz-plakátokon. A kormányközeli Alapjogokért Központ vezetője ihletett versikében leplezte le, hogy Manfred Weberrel is lepaktált. Olvassák el az allegóriáját, tiszta Arany János: „Öcsi fogja Csöpi csöcsét, Csöpi fogja Öcsi pöcsét.” (Bocsánat, de műalkotást csakis szó szerint illik idézni.) Rajta volt a Facebookon, de hamarosan a tankönyvekben is ott lesz, a klasszikusok között. Majd dolgozatokban kell elemezni, Magyar Péter és Weber közül melyik az Öcsi, és melyik a Csöpi, de ebből is látszik, hogy valamelyiküket átoperálták. Még az óvodában, az ilyesmit ott szokás intézni.
Úgy látszik, az Alapjogokért Központ szerint a bunkóság alapjog. Példát is mutat belőle.
Az adatlopás az ukránozás nélkül is sötét dráma. De, mint az informatikai szakértők mondják, két felvonása van. Az első az adatok kikerülése, itt a tetteseket egyelőre nem ismerjük, csak feltételezéseink vannak. Mert hiába a kormánynak használ, ettől még nem biztos, hogy ők a tettesek. Ennél biztosabb, hogy speciel az ukránoknak semmilyen érdekük nem fűződik hozzá. A kormány szerint ők az adatrablók (tiszás gondatlansággal, sőt talán bűnrészességgel), mert ezt a 200 000 embert meg akarják győzni, hogy ne Orbánékra szavazzanak. Csakhogy ennek az érvelésnek semmi értelme: ők eleve nem a kormányra szavaznak, hiszen Tisza-aktivistának jelentkeztek.
A dráma második felvonásában viszont egyértelműen a kormányoldal a bűnös. Ha közreműködtek az első felvonásban, ha nem, most törvénytelenül próbálnak hasznot csinálni belőle. Átvéve a kikerült névsort, jogilag maguk is adatkezelővé váltak, felelősséggel tartoznának az adatokért. Ehelyett nyilvánosságra hoznak nemcsak neveket, de lakcímeket, telefonszámokat, e-mail-címeket. Hódmezővásárhelyen az általuk kinyomozott foglalkozást, családi viszonyokat is. A Fidesz-frakció szóvivője fenyegetőleg meg is jelenik az egyik címen. A Vadhajtások újságírója telefonon hívogatja az ismertebb neveket.
Mi a garancia, hogy nem lesznek fenyegető telefonok a listázott számokra a választás napján is? És mi a garancia, hogy ha telekiabálják a nem létező ukrán („zukrán”) szállal a már fogékonnyá tett országot, végül nemzetbiztonsági kockázatra hivatkozva nem követik a román precedenst, és érvénytelenítik a választási eredményt?
Éppen most teljesítik ki sajtóbirodalmukat, hogy minél több helyről csak az ő hangjuk hallatsszék.
Pénteken továbbléptek. Most már maga a miniszterelnök tett hitet rádiószózatában a „zukrán” adatrablás teóriája mellett.
Az ukránok eltűntek. Szomszédunkban a „zukrán” gazok élnek. Addig, ameddig.
–
A cikkben megjelenő vélemények nem feltétlenül tükrözik szerkesztőségünk álláspontját. Lapunk fenntartja magának a jogot a beérkező írások szerkesztésére, rövidítésére.