58 gyereket és 13 felnőttet kellett kimenekíteni abból a XV. kerületi óvodából, amelynek udvarára késsel felfegyverkezett férfi ment be pénteken kora délután. A TEK műveleti egységei a helyszínen fogták el az elkövetőt - derül ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság által közzétett közleményből.
E szerint riasztás után a BRFK értesítette a Terrorelhárítási Központ műveleti egységeit, és megkezdték a férfi felkutatását. A rendőrök 12 óra 30 perc körül felismerték a bejelentésben szereplő férfit, aki bement egy XV. kerületi óvoda udvarára. A TEK egységei a BRFK rendőreivel közösen azonnal intézkedtek az intézményben lévő 58 gyermek és 13 felnőtt kimenekítéséről, akiket egy közeli templomba kísértek át - áll a közleményben. Hozzátették, az óvodában tartózkodók közül senki nem sérült meg, a gyerekek egy percig sem voltak veszélyben. A BRFK rendőrei a kimenekítéssel párhuzamosan lezárták a területet.
A TEK tárgyalója felvette a kapcsolatot a férfival, folyamatosan tárgyalt vele, melynek hatására a férfi együttműködővé vált, megadta magát, és letette a nála lévő kést. A 41 éves férfit a műveleti egységek megbilincselték, majd átadták a rendőröknek. Elszámoltatása folyamatban van.

