A legtöbb évfolyamon javultak a 2025-ös digitális országos kompetenciamérés eredményei az előző évi méréshez képest - közölte hétfőn az Oktatási Hivatal (OH).
A teszteket 3049 intézmény több mint 584 ezer tanulója töltötte ki idén március 24-e és június 30-a között: a 4.-11. évfolyamon szövegértésből és matematikából, a 6.–11. évfolyamon természettudományból és angol vagy német nyelvből, az 5.–11. évfolyamon pedig digitális kultúrából és történelemből.
Szövegértésből a 7. és a 9. évfolyamosok eredményei javultak a legnagyobb mértékben: előbbiek 1538 képességpontot, utóbbiak 1669 pontot szereztek idén, ami 58 és 41 pontos növekedést jelent 2024-hez képest.
A 4.és az 5. évfolyamosok azonban 32 ponttal, illetve 31 ponttal kevesebbet szereztek, mint tavaly, amit az OH a „tesztdizájn változásával” magyarázott. Matematikából a 7. és a 11. évfolyam eredménye javult a legjobban, ők 42 ponttal, illetve 49 ponttal szereztek többet, mint egy évvel korábban.
Nyilvánosságra hozták a kompetenciamérés eredményeit, matekból és szövegértésből egyre gyengébbek a magyar diákokUgyanakkor azt is érdemes megjegyezni, hogy az eredmények idei javulását szinte minden évfolyamon jelentős pontszámcsökkenés előzte meg tavaly, például a 11. osztályosok 2024-ben 46 ponttal szereztek kevesebbet matematikából, mint 2023-ban, ehhez képest az idei pontszámemelkedés csak 3 pontot jelent. Hasonló a helyzet a 7. évfolyam esetében is: ők tavaly 38 pontot rontottak, így az idei javulás plusz 4 pontot jelent a 2023-as mérési eredményekhez viszonyítva. A szövegértési feladatok esetében tavaly a 11. évfolyamosok veszítették a legtöbb pontot, az átlageredmények 43 ponttal estek vissza 2023-hoz képest. Idén 1704 pontot szereztek, ami még mindig 11 ponttal marad el a 2023-as eredményektől.
„A digitális tananyag, amely a Krétából is elérhető, egy nagy rakás szar” – Háborognak a tanárok, az iskolai laptopok nagy része a dobozban múlt kiMegírtuk: a kormány már idén márciustól kötelezővé tette volna a kompetenciamérés eredményeinek osztályzatokká alakítását, az így kapott érdemjegyek pedig a középiskolai felvételibe is beleszámítottak volna – a szülők többsége azonban még a Belügyminisztérium (BM) felmérése szerint is elutasította ezt az ötletet, így az nem valósult meg. A BM tanévkezdéskor azt közölte lapunkkal, az osztályozás kötelező bevezetéséről továbbra sem született döntés, de egyes iskolák saját hatáskörben dönthetnek úgy, hogy a diákok tantárgyi osztályzatot kapjanak a kompetenciamérések eredményeire. Ennek ellenére a középiskolákba felvételiző 8. évfolyamosok eredményei csak kismértékben javultak idén, matematikából 15 ponttal, szövegértésből 20 ponttal szereztek többet, mint azok, akik tavaly jártak 8. osztályba.
Magyarországon a pedagógusok gyakran már 40 éves korukra kiégnek, valódi párbeszédhez is önálló oktatási minisztériumra lenne szükség
