Diana Krall kalauz

A szórakoztatóipar business, a művészet és az üzlet találkozása a színpadi „műtőasztalon”. Az üzletemberek szerint a sikert felesleges hajszolni, mert ha tehetséges vagy, akad unikális ötleted és a megvalósításához szükséges szorgalmad, ráadásul vonzó a személyiséged, akkor rád fog találni. Diana Krall koncertjén a Müpában a standard ezúttal nem hangzott el - ő a Boy From Ipanema verzióban szokta interpretálni – de ebben rejtőzik az egyik ok. Mi a hasonlóság Heloísa Pinheiro és Diana Krall közt? A strandra sétáló kamaszlány ihlette Jobim-dal az endorfin himnusza, a bostoni Berklee-n tanuló Diana Jean Krall pedig már 19 évesen úgy tudott zongorázni szülővárosa, Nanaimo tengerparti éttermében – ezért lengett a kanadai zászló a Müpa előtt -, hogy lenyűgözte az oda betévedő Ray Brownt, akinek egy szalvétára rögtönzött ajánlójával a következő évben már LA legjobb privát college-ában tanult. A bőgősnek megtetszett prebopos játéka, nem véletlen, hogy később Wynton Marsalis „újklasszicista” jazz ars poeticájára építette fel Krall a brandjét, és arra is Ray biztatta, mivel Billie Holiday és Sarah Vaughan kontraaltjára emlékeztette a hangja, hogy énekeljen többet. Az entertainment modernkori tücsök és hangya meséiben a celeb és a díva a két főszereplő, de előbbi csak egy nyáron át táncol, utóbbira pedig évtizedekig jegyet váltanak. A karizma ugyanis született adottság, a narcisztikus egohoz nincs köze. Idővel elleste Dea Diától, az ókori napfény istennőtól a stílus és az elegancia fortélyát, és jó önismeretének köszönhetően a döntésekben ritkán tévedett. Mivel a Hollywood álmait kínáló dizőzhöz, mint szerephez szerinte nem passzolt a scattelés, senki nem tudta rábeszélni a halandzsaéneklésre például. Ha egy szerző dalai az interpretálásában nem működtek, félretette, és popos kirándulásaiban sem kószált el soha olyan messzire, mint Norah Jones. Mi a nóvum mostani ötletében? Hamarosan az isztambuli közönség is – ez lesz az európai turné utolsó állomása – meghallgathatja, hogyan zenélnének ma a 30-as évek népszerű londoni és berlini klubjainak és a párizsi bárjainak népszerű triói. (A hitelesség kedvéért még a régóta hűséges szárnysegéd, a gitáros Anthony Wilson sem tartott vele.)

Aki mindkét koncertet látta, tudja, hogy fontos árnyalatokban tértek el egymástól. A hétfőinek tipikus „rehearsal" feelingje volt a lakáskoncertek közvetlenségével, holott Diana a zenészek Guinness Könyvében a legkevesebbet beszélő előadók kategória verhetetlenje. Most előfordult, hogy elkezdte akkordokkal egy szám intróját, aztán abbahagyva felkonferálta a dalt. Máskor meg újra nekikezdett egy nótának félbehagyva a szövegelést „jobb, ha inkább eljátszom” megjegyzéssel. A második napon ott ült ’Dea’ Diana Krall a zongoránál teljes fegyverzetben, aki nem tud hibázni. Talán annak köszönhetően, hogy volt ideje pihenni, mesélt kedd este a városnéző körútja tapasztalatairól, Budapest lenyűgözte. A színpadi látvány is módosult másnapra. Egy jazzage klub intim terét hétfőn is odavarázsolták „leszűkítve” a Müpa óriási színpadát szőnyeggel, függönyökkel, a félkörben elhelyezett hat reflektorral. Kedden viszont a reflektorok kevesebb szerepet kaptak a fényfestésben, Diana és a zongorán elterülő kották kerültek a megvilágítás fókuszába. Így a jazzage „VIP-páholyában” ülők a „Michelin-csillagos” menü részeként patinás borokat kínáló „sommelier-e” koncentrálhattak. Az ikerfiait felnevelő művész az EQ és az IQ alapján választó közönség igényeire tekintettel állította össze a setlistet. Az „Almost Like Being in Love”-ban megmutathatta, hogy szól igazi védjegye, az „érzékien füstös” énekszólamhoz a jobb kézzel odavarázsolt „kísérő vokál”, miközben a bal szinkópált futamaihoz a bőgős Sebastian Steinberg és a dobos Matt Chamberlain hozzáillesztette a swinget. De a Nat King Cole-t megidéző „Just You, Just Me”-ben például már a bőgősre bízta a dallamot, míg a dobok a tűpontosan követték a billentyűkön kalandozó ujjai ritmusát. A minden zárba illő „mesterkulcsa”, a virtuóz transzponáló készsége a Burt Bacharach-hal társalgó „The Look of Love”, és az Oscar Petersont megidéző „Do Nothin' Till You Hear From Me” esetén is működött. A „nem leszek a világ legjobb zongoristája, de a swingelésem kiváló” bonmot-ját hitelesítette a mindkét estén elhangzott „All or Nothing at All” és az „I’ve Got You Under My Skin”, ínyenceknek szánt finomságként prezentálva, kellő időt hagyva a közönségnek a régi „ízek és illatotok” felfedezésére. Az estét mindkétszer egy precíz „Route 66” zárta, majd visszajöttek egy ráadásra (kedden kettőre), hiszen a remek csuklójú ’Dea’ Diana Krall ismeri a zenészek régi titkát, mikor nem találsz szavakat valamire, akkor érdemes muzsikálnod.