Az 1956-os forradalom évfordulóján, közel fél évvel a választások előtt két rivális politikai tömb soron lévő erőpróbájának tanúi voltunk. A hatalomnak ezen a napon kettős feladatot kellett teljesítenie. Az egyik: bizonyítani, hogy változatlanul képes nagy tömegek mozgatására. A másik: eloszlatni a híveiben bujkáló kételyeket az áprilisi választások megnyerhetőségét illetően. Ezt a két feladatot a párt egy impozáns tömeg felvonultatásával és Orbán Viktor jól szerkesztett, jól előadott, de sokszor hallott lózungokkal és füllentésekkel teli, kissé unalmas szónoklatával sikeresen teljesítette.
Az Orbán beszéd egyetlen tanulsága az, hogy a Fidesznek a 2026. évi országgyűlési választásokra való mozgósításra pillanatnyilag nincs új eszköze, retorikája Brüsszel pocskondiázására és a háborús ijesztgetésre szűkült. Mielőtt erről azt gondolnánk, hogy fantáziátlanság és jó hír az ellenzéknek, érdemes megfordítani az érmét. Az átlagember számára nincs fontosabb a biztonságnál.
A Tisza Pártnak ezen a napon mindössze egy feladata volt. Azért nem kettő, mert vezetői helyesen tippelnek arra, hogy a következő választásokat csak vidéken lehet megnyerni. A Hősök terén így semmi egyebet nem kellett bizonyítaniuk, mint azt, hogy keleten a helyzet változatlan, azaz továbbra is egyenrangú ellenfelei a kormánypártnak. A feladatot egy kicsi pénzből jól megszervezett, hatásos tömegfelvonulással és egy terjengős, nem túl jól megírt, de nem is tartalmatlan szónoklattal sikeresen teljesítették.
Az, hogy melyik fél tudott több embert kivezényelni, soha nem fog kiderülni, mivel a politika irtózik az ellenőrízhető tényektől. A teljes és megfellebbezhetetlen igazságot jelentékenyebb történelemformáló eseményekről sem tudjuk. Nem tudjuk biztosan, honnan származnak a magyarok, hogy Mohácson vívták-e a mohácsi csatát, vagy hogy 75 ezer török katona vett-e részt az egri vár ostromában vagy 150 ezer.
Kormányok jönnek és mennek, hősök és árulók és történelmek váltják egymást. A bulvársajtó rugózhat azon, hogy melyik téren hányan voltak, de ez akkor lett volna fontos, ha kiderül, hogy valamelyik fél már nem tud sok embert utcára szólítani. Ami jelenleg Hadházy Ákosék, Dobrev Kláráék, a mihazánkosok és a kutyások gondja. A nagy pártoknál a két tömeg öszetoborzása különböző eszközökkel történt ugyan, de a kormányoldalon kivezényelt sokaság ugyanolyan áhitattal és derűvel itta magába szíve választottjának szavait, mint az ellenzéki tömeg, melyet az eső sem volt képes megfutamítani, még megrítkítani sem.
Döntetlen volt a két vezérszónok párviadala is. Orbán még mindig gyakorlottabb közszereplőnek tűnt Magyar Péternél, de semmi újat nem mondott, míg Magyar Péter, aki ezúttal többet bakizott a megszokottnál és néha feleslegesen hadonászott az öklével, legalább mondott két új dolgot. Alighanem most hangzott el először, hogy az esetleges kormányrakerülést követően általa tervezett első intézkedések listájára rákerült a kormány által finanszírozott hirdetések tilalma. Kis lépés lenne a költségvetés kigyógyítása felé, nagy lépés lenne a nerokráciából a demokrácia felé. A Tisza vezére azt is bejelentette, hogy már november 5-én újból országjárásra indul. Azért meglepő fejleménye ez a választási maratonnak, mert még a kimerítő amerikai kampánykörutakhoz képest is lenyűgöző sportteljesítményt igényel.
Amit Magyar Péter az 56-os forradalomról olvasott fel, némiképp fellengzős szöveg volt a XX. századi magyar történelem egyik kimagaslóan fontos, értelem- és érzelemformáló eseményéről. „A világtörténelem talán legtisztább forradalma” kifejezés például a szónok bombasztikus túlzásai közé tartozik. Tiszta forradalmak, lásd a nyaktilós kivégzésekbe fulladó Nagy Francia Forradalmat, nincsenek. És a világtörténelem számtalan forradalma sértődötten tiltakozik, mert a tankok ellen benzines palackokkal felvonuló forradalmárok közé bitangok is keveredtek, akik lámpavasra akasztásokkal és a Köztársaság téri mészárlással árnyalták a képet.
Ha valamiben a kormánypártnak adható az elsőség, az a színpadra szólított celebek ügyes megválogatása volt. A mostanában nem szívesen mutogatott Zsoltok csak nagyritkán kandikáltak ki a tömegből, míg a színpad celebekkel volt tele. Ezzel szemben a tiszások vezetője mögötti csapat most sem bővült. Ennek okai ismertek, de nem elégségesek ahhoz, hogy a közvélemény ezt a pártot ne csak rokonszenvesnek, hanem kormányképesnek is ítélje.
Mindent egybevetve Magyar Péter hetvenkedése, mely szerint a kormánypárt rendezvénye „csúnyán alulmaradt” velük szemben, éppúgy rutin kampányszlogen, mint Orbán Viktor utóbb „cellainformációkkal” megerősített kijelentése arról, hogy hívei kétszer annyian voltak, mint a tiszások. Utóbbiak tízfős csapattal tartottak létszámellenőrzést és mértek közel kétszeres saját fölényt. Mindenki annak fog hinni, akinek akar.
De ha valaki kicsit is elfogulatlanul képes figyelni a közállapotok alakulását, egyelőre nem fog egyetérteni a Tisza Párt elnökével abban, hogy a politika „szép is lehet”. Ha mégis így van, akkor még egyik oldal sem fedezte fel megszépítésének a módját. És az sem kétséges, hogy ha 1956 nem is a világtörténelem legtisztább forradalma volt, emléke ennél többet érdemel.
A szerző újságíró.