Ékszerüzletet fosztott ki egy román házaspár Balatonfüreden – tájékoztatott szombat esti közleményében a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A beszámoló szerint bejelentés érkezett a rendőrségre augusztus 16-án, hogy az egyik balatonfüredi ékszerüzletből ismeretlen tettesek az eladók figyelmének elterelésével közel 11 millió forint értékben aranyékszereket loptak.
A nyomozók azonosították az elkövetőket és elfogatóparancsot bocsátottak ki az 52 éves román állampolgárságú férfival, és 46 éves feleségével szemben. Az eljárás során megállapították, hogy Keszthelyen, Pápán és Budapesten is követtek el hasonló bűncselekményeket - írta a rendőrség.
A budapesti rendőrök október 23-án a fővárosban igazoltatták a párt, majd előállították, őrizetbe vették és gyanúsítottként kihallgatták őket. A nyomozók kezdeményezték mindkét személy letartóztatását - tájékoztattak.

