Meghalt egy 19 éves magyar Ausztriában. Autóban ült, majd rosszul lett, ezért mentőt hívtak hozzá. A stájerországi mentők egy mentőhelikoptert is a helyszínre küldtek, azonban az nem tudott landolni az időjárás miatt, mert túl nagy volt a köd. A mentőautó végül 40 perc múlva érkezett meg, ekkorra azonban már túl késő volt, az életét nem tudták megmenteni – írja a Kronen Zeitung alapján a Telex.
A beszámolók szerint a lány hányingerre panaszkodott, halálát pedig szív- és érrendszeri problémák okozták. Liezen város vöröskeresztjének vezetője, Otto Marl szerint túl sokáig tartott a kommunikáció lefolyása a mentőszolgálat egységei között. Ha Graz vagy egy másik nagyváros vonzáskörzetében lettek volna, akkor megmenthették volna az életét – közölte a régió mentőszolgálata. A helyi vöröskereszt vezetője viszont azt közölte, nem tudja megítélni, hogy valóban meg tudták-e volna menteni a magyar lány életét.
Otto Marl hozzátette, előfordulhatnak ilyen esetek, a probléma hátterében a térség sürgősségi ellátásának hiányosságai állnak. Liezen régiójában Vöröskeresztnél a közelmúltban, az összes vezető mentőssel és orvossal egyeztettek, és úgy döntöttek, hogy sürgős lépéseket fognak tenni. Marl azonban kiemelte, hogy ők csupán javaslatokat tudnak megfogalmazni, a döntéseket pedig a politikának kell meghoznia – írja a lap.

