Nem maradtak Orbán Viktor nélkül azok a rádióhallgatók, akik a péntek reggelüket együtt szokták tölteni a magyar miniszterelnökkel. Ezt most csak azért írom ide, mert jómagam azt gondoltam, hogy az október 23-i politikai beszéd a Kossuth téren, majd a brüsszeli utazás – malacvágtában (by O.V.) - éppen elegendő muníció volt a Fidesz-fanoknak, és talán magának Orbánnak is; a két napos EU csúcs is fárasztó, pláne úgy, hogy neki meg végig küzdenie kell a 26-okkal. Azokkal az európai vezetőkkel, akik nagyon rosszul látják a világ dolgait, ami még csak hagyján volna, de rosszul is kezelik. („kizökkent az idő; - ó, kárhozat! Hogy én születtem helyretolni azt!”) Szóval ez a hamleti gondolat folyamatos teherként nehezedik a kormányfőre; neki kell kivédeni a rezsicsökkentést, a nyugdíjasok megnyúzását – kifejezés egyenesen Orbántól – és a háborút szorgalmazók támadásaitól a magyar népet.
A magyar miniszterelnök, éppen e küldetéstudattól áthatva, nem pihenhet, hiába a budapesti ünnepi szónoklat, hiába a repülőút – gondolom különgépen, és nem gyalog –, hiába az éjszakába nyúló brüsszeli tárgyalás, már reggel ott ült a rádió riportere előtt, hogy megválaszolja a nagyon nagy kihívást jelentő provokatív kérdéseket. Mert hát, mint az már az idén szokássá vált, az interjú akkor sem maradhat el, ha Orbánt hivatalos, vagy félhivatalos útja külföldre szólítja; új divat szerint ilyenkor a közszolgálati rádió és munkatársa kirepül az utazás helyszínére, szép példáját adva a közszolgálati feladatnak. Igen, hisz más lehetne a dolga a egy ilyen rádióállomásnak, amelyet a közös pénzünkből tartanak fenn, mint hogy kövesse egyetlen valódi főnökét, a miniszterelnökét. Magyarországon már régen nem esik szó BBC kódexről, kiegyensúlyozottságról, valódi közszolgálatiságról, mind a köz rádióinak, mind a köz teleovizóinak a hatalmat kell szolgálnia. És senki mást.
Csak egy adalék ehhez: pénteken a Ferencváros labdarúgóinak salzburgi fellépést közvetítette az M4, amelynek szünetében sugárzott– mint már évtizede megszokhattuk – egy perces híreibe csak a Kossuth téri '56-os megemlékezés fért bele, a másikra, a Magyar Péter által tartottra, sajna, nem jutott idő…
Miért is jutna, ha másra sem. És ez vált itthon normálissá: a közszolgálat a Fidesz másfél évtizedes regnálás alatt teljesen megszűnt, és bár
több kísérletet is tett a régi, és új ellenzék egyaránt, arra, hogy nekimenjen ennek a rendszernek, felszámolja a nyilvánosság kisajátítását, minden akció a semmibe hullott,
maradt minden úgy, ahogy azt Orbán elképzelte, levezényelte. A magyar társadalmat nem nagyon érdekelte ez az egyoldalúság, sokakat az sem, hogy a tájékoztatásból lényeges történések, szereplők kimaradnak, vagy csak negatív kontextusban kerülnek elő. És sokan azt hiszik az a természetes, hogy a köz egyenlő Orbán Viktor akaratával és gondolataival, hogy nyugodtan kirendelheti bárhova a „közt” , oda, ahol ő éppen tartózkodik. De hát itt azt is elfogadják, hogy népszavazás helyett nemzeti konzultáció legyen, manipulatív kérdésekkel, és ezt aztán úgy használják – mint Orbán péntek reggel is - mintha kötő erővel bíró népszavazás lett volna.
Megérett az idő...