október 23;Magyar Péter;Tisza Párt;nemzeti menet;

Magyar Péter: 1956-ban kitört a világtörténelem talán legtisztább forradalma

Ez szerinte csoda volt, mert a nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, elég volt – mondta ünnepi beszédében a Tisza Párt elnöke. Az 1956-os forradalom évfordulóján mondott beszédében közölte azt is, hogy április 12-én hivatalosan is lezárnak egy 20 éves korszakot, a Gyurcsány-Orbán rendszert, és bejelentette: november 5-én elindítják az eddigi leghosszabb és legfontosabb országjárást Út a győzelembe címmel.

Napos, száraz idő volt 69 évvel ezelőtt, szikrázóan sütött a nap – mondta Magyar Péter a Hősök terén, az 1956-os forradalom évfordulóján mondott beszédében. A Tisza Párt elnöke felidézte, szovjet bakancs állt a hazánk mellkasán, levegőt sem kapott ez a sokat szenvedett nép. Az 1956-os forradalom – folytatta – maga volt a csoda, mert a nép szembe mert szállni egy gyilkos világuralommal, mert egy sokat szenvedett nép ki merte mondani, „elég volt”. „Elég volt!” – skandálta az összegyűlt tömeg.

Azon a napon – hangsúlyozta Magyar Péter – Budapest és az ország levegője más volt, feszültséggel, reménnyel, kimondhatatlan várakozással telt meg. Fiatalok ezrei vonultak a város szívébe. A lobogó a közepén a lyukkal a világ egyik legerősebb szimbólumává vált. Este a hazug rádió épületénél gyülekezett a tömeg, aztán eldördült az első lövés, egy pillanatra megállt az idő, majd kitört a forradalom, a világtörténelem talán legtisztább forradalma. Diákok, munkások, orvosok, tanárok együtt álltak sorfalat, valaki zsebrádiót fogott, a másik plakátot írt „Ruszkik, haza” felirattal. – Ruszkik, haza! – ismételte a tömeg.

A magyar jövő üzenete

Magyar Péter felidézte, a város egyszerre lett harctér és közösség, fájdalom és hit, vér és remény. A világ elismerően figyelt, Párizsban megálltak a villamosok, Rómában harangok szóltak a magyarokért, New Yorkban azt skandálták, „Freedom for Hungary”.

 – Ezt a tiszteletet nem hatalomvágyó politikusok, hanem egy büszke nemzet egyszerű polgárainak összefogása vívta ki

– hangsúlyozta, kiemelve, aznap megmutatták, hogy a szabadságot nem lehet tankokkal eltiporni.

– A szabadság lángját azóta sem tudták eloltani, az a láng tovább égett és ég minden magyar szívében – mondta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, ma, amikor ismét összegyűlünk, hogy fejet hajtsunk előttük, nem csak a hősökre emlékezünk, hanem a pillanatra, amikor a magyar nép egyszerre mondta ki, hogy elég volt. Ma arra a napra emlékezünk, amikor a világ szíve Magyarországon dobogott.

– Október 23. nem csak a múlt, hanem a magyar jövő üzenete is: hogy mindig lesznek, akik ki mernek állni, akik hisznek a szabadságban – üzente Magyar Péter.

A Kreml lojális szövetségese

A Tisza Párt elnöke ezt követően arról beszélt: az a politikus, aki egykor az orosz csapatok kivonását követelte, ma a Kreml leglojálisabb szövetségese. Aki azt mondta anno, hogy a demokrácia és a kommunizmus összeegyeztethetetlenek, mára maga épített ki egy rendszert, amely a hatalmat összpontosítja, a sajtót ellenőrzi és irányítja, és félelemmel irányítja a hazáját. Orbán Viktor – folytatta – azt is mondta, nem tartozunk hálával azért, hogy 31 év után eltemethetjük a hallottainkat. Akkor a hatalom hazugságát leplezte le, ma viszont ő az, aki évek óta hazudik a saját népének és közben elvárja a hálát mindenért, nyugdíjpréméiumért, rezsicsökkentésért. Eközben a fiatalok ismét külföldre menekülnek – hangsúlyozta. Megjegyezte, 1989-ben a szónok hitt abban, hogy a pártállam magától nem fog megváltozni.

– Ma is igaza lenne, csak éppen a pártállam most az ő vezetésével épült újjá

– jelentette ki. Hozzátette, a hatalom ismét fél és aljas eszközökhöz nyúl, hogy pénzért megvásárolja a csendet.

Október 23-án nem a kormányt, hanem az országot kell ünnepelnünk, azokat az embereket, akik hisznek a szabad Magyarországban – szögezte le Magyar Péter. Ma – emelte ki – újra elhangozhatna ugyanaz a mondat, amivel Orbán Viktor 1989-es beszéde befejeződött: ha van bennünk elég mersz, hogy mindazt akarjuk, de csak akkor beteljesíthetjük forradalmunk akaratát. A kérdés ma is az, hogy mi, az ország polgárai készen állunk-e arra, hogy újra kimondjuk ezt, és hogy lesz-e elég mersz. – Elég volt, vége van elvtársak. Tovariscsi, konyec, tovariscsi, konyec – mondta, a tömeg pedig ismét skandálni kezdte, hogy „Ruszkik, haza!”

Nemcsak vágy, hanem jog

Magyar Péter közölte: a magyarok többsége tudja és érzi, hogy 36 évvel 1989 után jobb lenne nem egy újabb nemzeti sorstragédiáig húzni azt, amikor a lelkünket méreganyaggal kínzó új Kádár a lelkiismeretével elszámol majd. Azzal, hogy egy ország nagyobbik felét nem tartja a haza részének, csak mert nem követik őt hűségesen. Azzal, hogy eltaposandó rovarnak nevezi azokat, akik egy szabadon működő európai országban szeretnének élni. Azzal, hogy bűnös embereknek hívja a honfitársait, akik egy boldog országot szeretnének. Azzal, hogy a kormányzása végén járva ma a magyarok döntő többsége érzi: hátráltatja az életét a magas infláció, a megélhetés nehézsége és hogy a kivételezett kevesek országa lettünk.

– Honfitársaim, az elmúlt hónapokban 80 nap alatt újra bejártuk Magyarországot. Nyár közepén indultunk Tokajból, eljutottunk minden vidéki választókerületbe – idézte fel a politikus. Majd köszönetet mondott a magyar vidéknek amiért szeretettel, nyitottsággal fogadták őket, és hogy ezekkel a találkozásokkal „együtt építhetjük a hazánkat olyannak, amilyennek megálmodtuk”.

A Tisza Párt elnöke kiemelte, Szolnokon egy 10 éves kisfiú azt kérdezte, mit lehetne tenni, hogy egy ember egy munkabérből meg tudjon élni, ne legyenek kimerültek, idegesek a felnőttek – ő a másod- és harmadállás kényszerében élő szüleiről beszélt, arról, hogy figyelemre vágyik. Ma már a magyar jövő kérdez – hangsúlyozta Magyar Péter –, a mi felelősségünk, hogy megoldásokat keressünk, mert a tisztességes munka becsülete nemcsak vágy, hanem jog.

Mezőkövesden – idézte fel – egy asszony csak annyit mondott, „0 forintból élek félmillió forint tartozással, betegen, ellátás nélkül”. A Tisza-szigetek közössége megmozdult, összegyűjtötték a pénzt, amivel megszabadulhatott a tartozástól.

– Hogyha nem segít a hatalom, akkor itt van a magyar szív, az összefogás és az emberség

– üzente a politikus. Szerinte Magyarország odafigyelőbb és emberségesebb lesz, ha az ő közössége alakítja majd az ország sorsát.

'56 nem Budapesten kezdődött

Magyar Péter kiemelte, 1956 egy szociális lázadás is volt, munkások és diákok együtt követelték a mindennapi élet méltóságát, a tisztességes bért, az emberi munkafeltételeket, a lakhatást, a kivételezés végét. Olyan országot, ahol a kenyér és a szabadság ugyanannak az igazságnak a két oldala. Ötvenhat hősei sokfelől jöttek, sokfélék voltak, de egyet akartak, szabad és emberséges Magyarországot, és mindenekelőtt a legjobban azt: „ruszkik, haza!”

– Ruszkik, haza! Ruszkik, haza! – skandálta a közönség. A Tisza Párt elnöke leszögezte,

ebben a két szóban sűrűsödött össze minden, amit éreztek, a düh, a megaláztatás és a remény.

Majd kiemelte, '56 nem Budapesten kezdődött és nem is ott ért véget. A forradalom nem budapesti volt, a forradalom maga Magyarország volt. Amíg van az, aki kimondja az igazat, amíg van, aki felemeli a zászlót, addig a forradalom örök – szögezte le.

Magyar Péter kiemelte, a béketárgyalások üres díszletek voltak, a menedék és a garancia csupán átmeneti illúzió volt. Ahol Nagy Imréék menedéket kerestek, ott árulták el őket, onnan vitték őket Romániába, majd a bitófához. Ott hunyt ki a forradalom utolsó lobbanása. A béke, az ígéret csak addig él, amíg valaki azt megtartja – hangsúlyozta.

– A forradalmat ugyan elárulták Orbán Balázs példaképei, de a szabadság lángját nem tudták kioltani, ott ég ma is bennünk

– mondta. Hozzátette, a szabadság ott születik, ahol megszűnik a félelem. – És mi ma már nem félünk kimondani az igazat, kiállni egymásért és szembenézni a reszkető hatalom gonoszságával – jelentette ki.

Magyar Péter úgy folytatta, ma nem fideszesek vagy tiszások vagyunk, nem jobb- vagy baloldaliak. Magyarok vagyunk, akkor is ha a Nemzeti Meneten, akkor is ha a Békemeneten voltunk, akkor is ha otthon a családunkkal vagy csendben egyedül emlékezünk. Az igazság többet ér, mint a propaganda, a szabadság többet ér, mint bármilyen érdekből más nemzet csatlósává válni – fogalmazott.

Határozott, de emberséges rendszerváltásról beszélt

A Tisza Párt elnöke kiemelte, most, 2025-ben nem bosszúra és nem dühre épülő változásra, hanem építésre, derűs, bátor, határozott, de emberséges rendszerváltásra van szükség. – A magyar haza nem a politikusoké, nem is az oligarcháké és nem is a pártoké. A haza a magyar embereké. Azoké, akik dolgoznak, nevelnek, akik nem kérnek sokat, csak egy működő országot. És mi ezt a hazát most visszakérjük, az országot, amelyet ez a hatalom az önmaga képére akar torzítani – hangsúlyozta. Megjegyezte, téved, aki azt hiszi, elég többen lenni. A munka most kezdődik, mindannyiunknak döntenie kell: a félelem oldalán állunk, vagy a szabadságén; a propaganda oldalán, vagy az igazságén; a hatalom oldalán, vagy a magyar népén – üzente.

Magyar Péter leszögezte, szabadnak lenni azt is jelenti, hogy nem adjuk el a hazánkat, sem Keletre csatlósként, sem Nyugatra kiszolgálóként. A Karmelitában azt hihetik – folytatta –, hogy Magyarország jövőjét majd a hatalom propagandája és a lejárató-gépezete dönti el.

– Üzenjük, a történelem nem kastélyokban, uradalmi birtokokon, magánrepülőkön, jachtokon dől el. A magyar emberek sorsáról nem dönthetnek Brüsszelben, de Washingtonban és Moszkvában sem

– szögezte le. Majd megjegyezte, a magyar nemzet akkor lehet szabad és független, ha az országunk felelős vezetői nem más nemzetek irányítójától pitiznek újabb koncokért vagy egy-két propaganda-fotóért.

– A fiatal Orbán Viktort a végnapjait élő hatalom, diktatúra felengedte a Műcsarnok lépcsőjére – hangoztatta – de 36 évvel később annyira rettegnek, odáig süllyedtek, hogy megtiltották, hogy ez a beszéd a Műcsarnok lépcsőjén hangozzon el – emelte ki Magyar Péter. – Nekünk nincsenek jobb- vagy baloldali mártírjaink, csak mártírjaink vannak – mondta. Mindenkit arra kért, fogja meg a másik kezét, és 56 másodpercen keresztül néma csendben emlékezzen a forradalom hőseire, egyben legyen ez a pillanat az új nemzeti megbékélés kezdete is.

Ismertette a Tisza Párt vállalásait

A Tisza Párt elnöke kiemelte, a politika ma a kifárasztásról szól Magyarországon, a hatalom erkölcsi gátlást és pénzügyi forrást nem kímélve dolgozik ezen. Magyart a magyar ellen hergelnek, egy nemzetet próbálnak az igazságtól megfosztani. Mindenkit arra hívott,

„együtt, összekapaszkodva bírjuk ki ezt a hat keserves hónapot, utána pedig nyújtsunk közösen kezet azoknak is, akik ma egy másik rendezvényen gyűltek össze”.

Magyar Péter közölte, április 12-én hivatalosan is lezárnak egy 20 éves korszakot, a Gyurcsány-Orbán rendszert, ami cinizmusra, félelemre, hazugságra épült, másnap pedig „egy új országban ébredünk, egy szabad és emberséges Magyarországon”. Hozzátette, az új Országgyűlés alakuló ülésének első napján

  • a leendő Tisza-kormány visszaállítja a nyomozóhatóságok és az igazságszolgáltatás függetlenségét,

  • Magyarország csatlakozik az Európai Ügyészséghez,

  • létrehozzák a nemzeti vagyon visszaszerzési és védelmi hivatalt,

  • megnyitják az ügynökaktákat,

  • és benyújtja a nemzeti megbékélési törvényt is.

– Nem magyarok állnak magyarokkal szemben, hanem 3-4 ezer politikusbűnöző vagy éppen oligarcha ejtette túszul a hazánkat és próbál minket egymás ellen uszítani – jelentette ki.

Majd közölte, ezután jöhet a működő Magyarország programja,

  • az új gyermekvédelmi törvény,

  • az EU- és NATO-tagság megerősítésének kinyilatkoztatása,

  • a határvédelem és a valódi közbiztonság garantálása,

  • megkezdik az adócsökkentési és nyugdíjemelési javaslataik végrehajtását,

  • bevezetik a milliárdosok vagyonadóját,

  • leállításra kerülnek az állami hirdetések a propagandában,

  • visszaadják a közmédia függetlenségét.

– A cél egyszerű, de egyben nagy: egy működő, de emberséges ország – jelentette ki. Hozzátette, a történelem mindig elérkezik egy ponthoz, ahol már nem elég emlékezni és álmodni, hanem tenni is kell. Ez a pillanat – hangsúlyozta – most van. – Ne bennem higgyetek, hanem önmagatokban, abban, hogy részesei vagytok a történelemnek – üzente Magyar Péter.

A Tisza Párt elnöke úgy folytatta, kevesebb, mint hat hónap múlva választ az ország, a magyar nép fog válaszolni a következő kérdésekre:

  • Kelet vagy Nyugat?

  • korrupció vagy becsület?

  • Türk Tanács vagy Európa?

  • propaganda vagy igazság?

  • embertelenség vagy emberség?

  • gyarmat vagy szabad Magyarország?

  • Fidesz vagy Tisza?

Magyar Péter szerint a „rettegő hatalom” is tudja, hogy ezt a választást az emberséges Magyarország és a Tisza meg fogja nyerni, „nem kicsit, nagyon”. – Szükségünk lesz alázatra, emberségre, kőkemény munkára és egy nagy adag hazaszeretetre – üzente. Ezután közölte, november 5-én elindítják az eddigi leghosszabb és legfontosabb országjárást, indul az Út a győzelembe. Beszéde végén mindenkit arra kért, április 12-én szánjon egy napot a hazájára, és szavazzon a Tiszára.

Az ukrán drónflotta ungvári születésű vezetője Petőfi Sándor soraival magyarul és ukránul kívánt vér nélküli 2026-os választást édesapja hazájának.