Budapest Airport;Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér;fennakadás nélkül;gondok;üzemanyaghiány;

Október végéig üzemanyag-ellátási gondok lesznek Ferihegyen

A Budapest Airport a konkrét okokról nem adott tájékoztatást, de közölték, a repülőtér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.

Október végéig fennakadás várható az üzemanyag-ellátási láncban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. A Budapest Airport (BA) arra hívja fel a légitársaságok figyelmét, hogy járataikat minimális ferihegyi üzemanyag-utántöltéssel tervezzék október végéig – írja az AIRportal.hu. A BA arról még korábban a pilóták, légiforgalmi irányítók, repülőtéri személyzet által használt információforráson keresztül, úgynevezett NOTAM-közleményben írt a problémáról.

A közlemény szerint arról tájékoztatták a légijárművek üzemeltetőit és a légitársaságokat, hogy zavarok vannak a repülőgép-üzemanyag ellátási láncban, és hogy ez a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren működő összes üzemanyag-kiszolgálót érinti. A közlemény alapján a probléma miatti korlátozás közép-európai idő szerint október 31-én éjfélig tart.

– Ebben az időszakban az üzemeltetőknek úgy kell tervezniük járataikat a közlés szerint, hogy csak minimális üzemanyagot kelljen utántölteni a budapesti repülőtéren, és a lehetséges legnagyobb mennyiséget a kiindulási helyükön vegyék fel – írták. Az okokról nincs információ, de annyit közöltek, hogy az ellátási láncban jelentkező fennakadások miatt átmenetileg kevesebb kerozin érkezik Ferihegyre.

A BA hozzátette, hogy a repülőtér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs, és mindent megtesznek azért, hogy az utasforgalom zavartalan maradjon. Legutóbb július közepén fordult elő hasonló helyzet a repülőtéren, az üzemanyag-ellátást augusztus elején sikerült visszaállítani.

Természetesen az orosz beszállítói kapcsolatok megtartása mellett.