„Oszama bin Sikorski szemszögéből milyen más polgári infrastruktúrát kellene még elpusztítani?” - tette fel a kérdést Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő a TASZSZ orosz állami hírügynökség beszámolója szerint.
Marija Zaharova azt kommentálta eképpen, hogy a lengyel külügyminiszter, Radosław Sikorski korábban reményét fejezte ki, hogy az ukrán drónflottaparancsnoka, az ungvári magyar Robert Brovdi - akit az Orbán-kormány kitiltott Magyarországról, illetve hivatalosan az egész schengeni övezetből - ki tudja iktatni a Barátság kőolajvezetéket.
Mindennek az az előzménye, hogy Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban azt állította, hogy a lengyel bíróság „Donald Tusk parancsára” tagadta meg az Északi Áramlat 2 gázvezetéket felrobbantó „terrorista” kiadatását. Ezt azzal kapcsolatban említette, hogy a lengyel külügyminiszter közölte, „nem garantálja”, hogy a bíróság nem utasítja arra a lengyel kormányt, hogy vegye őrizetbe a Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsa alatt álló Vlagyimir Putyin orosz elnököt, amennyiben az Lengyelország légterén keresztül akarna a tervezett (és egyelőre elnapolt) budapesti csúcstalálkozóra utazni, hogy Donald Trumppal tárgyaljon.
Nem adja ki Lengyelország a németeknek azt a férfit, akit összefüggésbe hoznak az Északi Áramlat felrobbantásávalRadosław Sikorski erre aztán úgy reagált: „Büszke vagyok a lengyel bíróságra, amely úgy döntött, hogy egy megszállót szabotálni nem bűncselekmény. Mindemellett remélem, hogy bátor honfitársadnak, Magyar őrnagynak (Robert Brovdi - a szerk.) végre sikerül tönkretennie a Vlagyimir Putyin háborús gépezetét tápláló olajvezetéket, és hogy Horvátországon keresztül fogtok kőolajhoz jutni” - írta az X-en a lengyel külügyminiszter.
A lengyel külügyminiszter már meg is hívta a Schengen-tag Lengyelországba az Orbán-kormány által kitiltott kárpátaljai magyar parancsnokotA lengyel külügyminiszter posztolta a fotót, amelyen Szijjártó Péter együtt szerepel Kim Dzsongunnal30-50 forinttal is nőhet az üzemanyagár, ha leáll a Barátság kőolajvezeték, de az Orbán-kormány ragaszkodása is árnövelő tényező
