Több mint 7,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást oszt ki a magyar kormány tizenhat erdélyi vállalkozás közt – írja a Külgazdasági és Külügyminisztérium által az Európai Bizottságnak jelentett adatok alapján a 24.hu. A portál szerint a magyar költségvetési támogatást Hargita, Kovászna, Kolozs és Maros megyei cégek kapják, a nyertesek közt van agráripari, erdőgazdálkodási, állattenyésztő és idegenforgalmi vállalkozás is.
A Szijjártó Péter vezette tárca a 24.hu közérdekű adatigénylésére elismerte, hogy a vállalkozások vissza nem térítendő támogatást kapnak, és azt írta, hogy a részleteket a pályázatok operatív kezelését végző szervezet honlapján található felhívás és az általános szerződési feltételek tartalmazzák. Csakhogy
azt nem árulta el, melyik szervezet végzi a lebonyolítást.
Ugyanakkor a portál adatigénylését követően megjelent a magyar kormány erdélyi beruházási támogatásait gyakran felügyelő Pro Economica Alapítvány honlapján ugyanaz a támogatási lista, amelyet a portál az Európai Bizottságnak jelentett adatok közt felfedezett. Az alapítványról korábban a Magyar Hang írta meg, hogy azon keresztül sok milliárd forintos értékben lehet magyar közpénzt csatornázni Erdélybe úgy, hogy annak részletei rejtve maradjanak a nyilvánosság előtt, ugyanis a szervezetre nem vonatkozik a magyar üvegzsebtörvény. A 24.hu a Snoop.ro portál újságírójával közreműködésben térképezte föl a pénzek útját és a készülő beruházások részleteit.
A Telex összefoglalója szerint a 24.hu cikkéből kiderül az is, hogy a támogatások összértékét, valamint a kedvezményezett cégek számát Szijjártó Péter minisztériuma közölte, azt viszont nem részletezte, pontosan milyen beruházások valósulhatnak meg a pénzekből, ezekről a Pro Economica honlapján lelhetőek fel információk:
a legnagyobb, 1,9 milliárd forint összegű támogatásban a Sipos József és a felesége által birtokolt Roata Faget Srl. részesült. Sajtóhírek szerint Kolozsváron építhetnek ötcsillagos szállodát, éttermet, többfunkciós rendezvény- és konferenciateret.
a Premiot Amera Hotels Srl 1,1 milliárd forintot kapott. Ők éppen egy 110 szobás szálloda megnyitása előtt állnak, amely tulajdonképpen már el is készült.
az Impar Srl autóalkatrész-forgalmazó 847 milliót kapott. A tulajdonos, László János régebben a Prima Press tulajdonosa volt, amely Simicska Lajos erdélyi lapjait vette át.
a Bomilact Mădăraş Srl tejipari cégben több helyi politikus is érdekelt, Bogács Loránd RMDSZ-es politikus a tulajdonos. A vállalat 174 millió forintot kapott.
a Hostel Park Srl – melynek tulajdonosa, Kovács Zenkő Bernadett több választáson is az RMDSZ jelöltje volt – 100 millió forint támogatást kapott.
a Z & Z PIRO Srl 225 milliót kapott, a cég különbözik a fentiektől, építőiparral foglalkoznak. A tulajdonos, Rákosi-Seiwarth Zoltán felesége, Rákosi-Seiwarth Ildikó RMDSZ-esként ül a Hargita Megye Tanácsában.