Az eddig ismertnél előbb mehetett nyaralni Orbán Viktor Horvátországba az idén: egy Bombardier luxusjettel ugyanis már augusztus 19-én visszatérhetett Brac szigetéről, majd két nappal később az eddig ismertek szerint a Schmidt Mária érdekeltségébe tartozó repülőt vette igénybe – ezt a 444 írta meg egy adatvédelmi okokból visszatartott, de birtokában lévő fotóra, repülési adatokra és saját számításaikra hivatkozva.
Egy privát jetek bérlésére szakosodott külföldi cég 17 millió dolláros repülőjéről, egy Bombardier Challengerről van szó. Úgy tudni, kimondottan a miniszterelnöknek bérelték ki ezt a gépet, de az utat valamiért nem akarták nagydobra verni. A lap néhány hete kapta meg azt a fotót, amelyen Orbán Viktor látható egy drága magánrepülőgép lépcsőjén. Ezt forrásvédelmi okokra hivatkozva nem tették közzé, de mint írták, itt kapták meg a leírást is, nevezetesen a gép típusát, az utazás időpontját, valamint az útvonalat is.
A 444 ellenőrizte a forrás hitelességét, a Flightradar rendszeréből pedig kiderült, hogy aznap valóban utazott Brač és Budapest között egy pontosan ugyanilyen repülőgép, a NetJets nevű, magángépbérléssel foglalkozó portugál cég CS-CLA lajstromjelű Bombardier Challenger típusú repülője. A lap szerint a privát jetek felső kategóriájáról van szó, nem tud például fel- és leszállni füves pályán, így Szijjártó Péter luxizási definíciójának is megfelel. Egy ilyen gép az Aircraft Cost Calculator adatai szerint 17 millió dollárba, átszámítva mintegy 5,8 milliárd forintba kerül. Hogy a bérlés költsége pontosan mennyi volt, az a NetJets oldaláról nem derült ki, de más, hasonszőrű légitársaságok esetében nagyjából 16 ezer dollárral, tehát 5,4 millió forint körüli összeggel lehet számolni óradíjként. „A tágas, gazdagon felszerelt kabin fényűző élményt kínál, amelyet tovább fokoz a NetJets légiutas-kísérő személyre szabott kiszolgálása. Ez a lenyűgöző, nagy hatótávolságú repülőgép akár 540 mérföld/óra sebességű utazósebességre is képes, és a legmodernebb avionikai rendszerekkel van felszerelve. A prémium anyagok és a kifinomult részletmegoldások időtlen stílust kölcsönöznek neki” – olvasható a társaság hirdetése.
A cikk kitér rá, hogy a brači reptér, ahonnan a kormányfő felszállt, nagyobb részt egy Sunce Hotels nevű cég tulajdonában van, amely a Mohamed Alabbar érdekeltségébe tartozó Eagle Hills Real Estate-hez tartozik. Mohamed Alabbar neve azért lehet ismerős, mert ő az a dubaji befektető, akivel az út előtt nem sokkal Orbán Ráhel és férje, a miniszterelnök veje, Tiborcz István együtt sétálgatott a Parlamentnél, és aki a mini/maxi-Dubajt építtette volna Rákosrendezőn. Mellesleg irodát is nyitott a részben Lázár János érdekeltségébe tartozó Divatcsarnokban és stratégiai partnere Jászai Gellért NER-oligarcha cégének, a 4iG-nek.
A mini-Dubaj arab befektetőjével sétálgatott Orbán Ráhel és Tiborcz István az Országház mellettOrbán Viktor augusztus 19-én az uniós vezetők videókonferenciáján vett részt, amit az előző napon megtartott alaszkai Trump–Putyin-találkozó nyomán tartottak. A találkozó délután egy órakor kezdődött, három perccel azután, hogy a Bračról érkezett gép az elérhető adatok szerint leszállt Budapesten, vagyis Orbán Viktor feltehetőleg elkésett, de akkori posztja alapján farmerben, pöttyös ingben azért részt vett a megbeszélésen. Az eseményről az Európai Tanács hivatalos sajtóosztálya is beszámolt, s képeket is közöltek, amelyeken látszik, hogy előbb még rajta sincs a képernyőn a budapesti helyszín, majd egyszer csak megjelenik a trikolóros háttér, de nincs rajta Orbán Viktor. Majd feltűnik egy kép, ahol a számítógépen látható időt is látni: 13:23. Ez egy sietős 5-6 perccel azután is készülhetett, hogy a miniszterelnököt szállító konvoj leparkolt a Karmelita előtt.
Orbán Viktor tehát a rendelkezésre álló adatok szerint Brač szigetéről egy luxusrepülőgéppel érkezhetett haza és kis késéssel részt tudott venni az uniós vezetők videókonferenciáján, hogy aztán a másnapi nemzeti ünnep után szintén repülővel visszatérjen nyaralásához a horvát szigetre – állapítja meg cikkében a 444.
Az Orbán-kormány titkolózásba burkolózott a témában, így a lap hiába kért megerősítést, miképp az sem derült ki, hogy a kormányfő vajon saját zsebből fizette-e ezt az utat.
Több mint négy és fél millióba kerülhet kibérelni azt a magánrepülőgépet, amellyel Orbán Viktor Horvátországba repültSzijjártó Péter: A nagy luxusjetek nem tudnak fűről felszállniSchmidt Mária cége leszögezte, semmi köze ahhoz, hogy Orbán Viktor a tulajdonában lévő magánrepülőgéppel utazott Horvátországba
