MÁV;Keleti pályaudvar;fennakadások;vonatközlekedés;vonatkésés;biztosítóberendezés;

Komoly fennakadások vannak a Keleti pályaudvarnál, kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok

A vonatok egy része hétfőn más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy a Keletiből késéssel indul.

Hétfőn a Keleti pályaudvaron a biztosítóberendezés meghibásodása miatt ideiglenesen – a hiba elhárításáig – kevesebb vágányon közlekedhetnek a vonatok, ezért kora délutántól a főpályaudvarra érkező vagy onnan induló járatok forgalmában változásokra kell számítani. A vonatok egy része más budapesti elővárosi állomásokon fordul vissza, vagy a Keletiből késéssel indul – közölte a MÁV-csoport hétfőn a honlapján. 

Azt írták, a Z60-as vonatok Rákosra érkeznek és onnan indulnak Sülysáp, Szolnok felé. A sülysápi S60-as vonatok nem közlekednek, a Z60-as vonatok Budapest és Sülysáp között minden állomáson és megállóhelyen megállnak. A Mátra és az Agria InterRégiók Kőbánya felsőre érkeznek és onnan indulnak Gyöngyös, Eger felé. A gödöllői S80-as vonatok nem közlekednek, az InterRégiók Budapest és Gödöllő között minden állomáson és megállóhelyen megállnak.

Hozzátették, a Keleti pályaudvarra érkező és onnan induló miskolci és Tokaj IC-k Kőbánya felsőn és Rákoson is megállnak. A Mecsek IC-k Kelenföldre érkeznek és onnan indulnak Pécs felé, a békéscsabai IC-k pedig Budapest helyett Szolnokon fordulnak vissza. A Mávinform a fővároson belüli közlekedésre a BKK-t ajánlja, egyes járatokon érvényesek a vasúti jegyek is.

Vasárnap este óta Győrben is fennakadások vannak. Mint megírtuk, azért kellett felfüggeszteni a vasúti közlekedést a városban, mert a győri vasútállomáson a biztosítóberendezés kábelcsatornájában tűz ütött ki. A MÁV vezérigazgatója, Hegyi Zsolt az esettel kapcsolatban hétfőn közölte: a károk súlyosabbak, mint amilyennek előző este látszottak, így a mai napon pótlóbuszokkal, járatkimaradásokkal és menetrendi módosításokkal kell számolniuk azoknak, akik Győrből szeretnének vonattal utazni. 

A tavaly megválasztott független városvezető elképedt, hogy egy helyi vezetőnek csaknem nyolcmillió forint volt a fizetése, miközben az előző ciklusban elkövetett szabálytalanságok miatt több százmilliós bírságot szabtak ki az önkormányzatra.