A kirabolt Louvre-tól nem messze megtalálták az egyik ékszert, amit feltehetően menekülés közben ejtettek el a tolvajok - írja a France24, amely szerint a francia hatóságok megerősítették, hogy III. Napóleon feleségének, Eugénia császárnénak a koronája került elő, amelyet az arany sasok mellett 1354 gyémánt és 56 smaragd ékesít.
Mint előzőleg a Népszava is megírta, Rachida Dati francia kulturális miniszter jelentette be, hogy rablás miatt Párizs világhírű múzeuma, a Louvre bezárt. Úgy tudni, a kapucnis pulóvert viselő rablók a Szajna felől érkeztek, egy rakparti építkezés teherautójának az emelőkosarán állva vágták át az első emeleti ablakokon az üveget, hogy bejussanak a fényűző terembe, a XVII. századi Apollón-csarnokba, ahonnan ékszereket vittek el. Az Apollón-galériában vannak a francia koronaékszerek, de az első információk szerint a rablók közülük „csak” III. Napóleon és Eugénia császárné ékszereit tudták magukkal ragadni. Két vitrinből a többi között egy nyakláncot és egy egy tiarát zsákmányoltak, összesen kilenc ékszerrel menekültek Yamaha TMax robogókon az A6-os autópálya felé. Az egész hét percig tartott, az ékszerrablók vasárnap reggel 9 óra 30 perc és 9 óra 37 perc között fosztogattak a múzeumban. A világ egyik legnagyobb és legtisztább gyémántja, a szintén az Apollón-galériában kiállított 140 karátos Régent- vagy Pitt-gyémánt elvileg a helyén maradt.
Eugénia császárné koronáját 1988-ban aukción szerezte meg a műkincsgyűjtő csaló és playboy Roberto Polo akkor 13,5 millió dollárért. Ez ma 35,5 millió dollárnak, átszámítva 12 milliárd forintnak megfelelő összeg. Roberto Polo 1992-ben adományozta a koronát a Louvre-nak, ahol azóta is pihent, a szivárgó hírek szerint megrongálódott a vasárnap reggeli rablásban. (A 35,5 millió dollár csak a minimum, az ügyben megszólaló szakértők egyhangúlag felbecsülhetetlen értékű kincsről beszélnek, hiszen koronaékszerekről van szó.)
A francia belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség lezárta a múzeumot és evakuálta a látogatókat. Az újonnan érkezőket elküldték, a környező utcákat lezárták. Nem mellesleg a rablás mindössze 800 méterre történt a párizsi rendőrfőkapitányság központjától.
A France24 szerint Európa történetének egyik legmerészebb rablásáról van szó a drezdai Grünes Gewölbe 2019-es esete óta. Ekkor a tolvajok vitrineket törtek össze, hogy gyémántberakásos királyi ékszereket vigyenek el százmillió euró értékben. Nem csak a rablás célpontja miatt rendkívüli az eset, hanem azért is, mert nyitvatartási időben történt, nagyjából fél órával a nyitás követően, már látogatók jelenlétében.
Szeptemberben egyébként a párizsi Természettudományi Múzeumot is kirabolták, onnan mintegy 600 ezer euró értékű aranymintákat loptak el. Ami a Louvre esetét illeti, egyes tisztviselők már korábban is figyelmeztettek biztonsági aggályokra az ezirányú beruházások hiánya miatt.
Ékszerrablók fosztották ki a Louvre-t, a világhírű párizsi múzeum bezárt
