Az Orbán-kormány januártól átveszi a debreceni közösségi közlekedés terheinek felét az önkormányzattól – mondta egy széken állva Orbán Viktor Cívisváros Digitális Polgári Kör szeptember végi rendezvényén. Egerben a minap megígérte, hogy a kormány év végéig legalább 1,5 milliárd forintot biztosít a város pénzügyi stabilitásának megőrzésére és tárgyalások folynak arról is, hogy 9 milliárd forintot visszakapjanak fejlesztésekre. Gödöllőn bejelentette, hogy 40 milliárdból megújul a Grassalkovich-kastély, igaz, a pénz felét az OTP adja. Ehhez képest Pesterzsébeten a Tátra téri piacon már csak aláírásgyűjtésre és buzdításra futotta. A miniszterelnök elismerte, hogy Budapesten „nem áll jól a szénájuk”, de úgy gondolta, hogy a külső kerületekben az ellenfeleikkel azonos eséllyel vágnak neki a választásnak és arra biztatott mindenkit, hogy szavazzanak a kormánypárti jelöltre, mert a külső kerületek mandátumait „be kell húzni”. Ígéret egy se volt. Így üres kézzel távozott a rendezvényre kilátogató Szabados Ákos, a XX. kerület, és Bese Ferenc, a XXIII. kerület független polgármestere.
Egész Budapest működését átalakítaná a fideszes polgármester, az Orbán-kormányt kéri, hogy intézze elHiába vár a főváros pénzügyi helyzetét rendező tárgyalások folytatására Karácsony Gergely főpolgármester is. Holott teljesült a Gulyás Gergely kancelláriaminiszter által szabott feltétel, a kormány által megbízott szakértő is átvilágította a fővárosi önkormányzat gazdálkodását. A havi 2,7 millióért vizsgálódó volt Állami Számvevőszék (ÁSZ) vezér, Domokos László a dokumentumban bőven idéz az ÁSZ szintén mostanra elkészült hasonló tárgyú jelentéséből. A két átvilágítás nagyjából ugyanarra jutott: a főváros pénzügyi helyzete tarthatatlan. Domokos úgy fogalmaz: „megállapítható Budapest Főváros Önkormányzata pénzügyi fizetésképtelensége, amely valójában egy technikai csőd (...) a szeptember 10-től indult iparűzési adó befizetések önmagukban nem elegendőek a főváros pénzügyi helyzetének stabilizálásához. 2025 szeptemberére gyakorlatilag már elköltötték a 2026. évi költségvetés közel egynegyedét". Az ÁSZ szerint a Fővárosi Önkormányzat likviditási nehézségei a 2025. évben oly mértékben súlyosbodtak, hogy a szükséges intézkedések hiányában a IV. negyedévében fizetésképtelenné válhat, amelynek következtében a közfeladatok ellátása is veszélybe kerülhet.
Karácsony Gergely: Megint elvett az Orbán-kormány Budapesttől több mint hatmilliárd forintot, de aki Budapestet csődbe löki, azt Budapest magával rántjaKarácsony Gergely meghívta egy rakparti vacsorára a kihelyezett grillsütőn szörnyülködő Orbán ViktortEhhez képest a Magyar Államkincstár szeptemberben változatlan lendülettel levonta a szolidaritási hozzájárulás soron következő 6,1 milliárdos részletét, sőt 511 milliót is kamat címén, mivel tavaly decemberben kapott jogvédelmet másodfokon törölték – akkor jogvédelem okán be nem fizetett 6 milliárdos részlet után. (Ezt a 6 milliárdot egy másodfokú döntés után már korábban levonták.) A MÁK inkasszói ellen azonnali jogvédelemre vonatkozó kérelmekkel próbál védekezni a főváros több-kevesebb sikerrel. Nyárra például megkapták a „felmentést”, de az államkincstár ezt is megtámadta. Ha a 2025 május-június-július-augusztus hónapokra megítélt azonnali jogvédelmet is elveszítené Budapest, a MÁK összesen 28 milliárdot inkasszálhatna, ami végleg kezelhetetlenné tenné a főváros pénzügyi helyzetét.
A szeptemberben befolyt 124 milliárd forint iparűzési adóbevételből a nyáron feltorlódott adósságok, szolidaritási hozzájárulások és a város működési költségének levonása után október közepére alig 10 milliárd forint maradt.
Az idén még 10-15 milliárd forint adóbevételt remélhet a város. Ha minden a jelenlegi úton halad, akkor novemberre nem csupán mínuszba csúszik Budapest, de még a 40 milliárd forintos folyószámla-hitelkeret is kiürül. Onnantól nincs miből fizetni a számlákat.
Karácsony Gergely meghívta egy rakparti vacsorára a kihelyezett grillsütőn szörnyülködő Orbán ViktortKiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója aggasztónak találja, hogy az Orbán-kormány ennyire kerüli a fővárossal való egyeztetést, mintha abban bíznának, hogy a városvezetés jogi úton megoldja a pénzügyi helyzetet. De ez már kevés. Ha innentől nem vonnák le a szolidaritási hozzájárulást, akkor talán le tudná zárni a főváros a törvény által előírt módon, adósságmentesen ezt az évet, de hosszabb távú megoldást csak a kormányzati szerepvállalás hozhat. Ilyen lehetne például a debreceni ígéret átkonvertálása: ha a kormány a fővárosi közösségi közlekedés finanszírozásának felét átvállalná, vagy akár csak a harmadát, akkor már meg is oldódna az ügy. Ez ugyanis 50 százalékos támogatás esetén 110 milliárdos, egyharmados finanszírozási szerepvállalás esetén 73 milliárd forintos bevételt jelentene a fővárosnak. De persze a szolidaritási hozzájárulás mértékének jelentős csökkentése is jó út lenne. Navracsics Tibor közigazgatási miniszter Zalaegerszegen, a Megyei Jogú Városok Szövetségének Közgyűlésén azt mondta: nem zárkóznak el attól, hogy akár a teljes önkormányzati rendszert hozzáigazítsák az önkormányzatok, polgármesterek és önkormányzati képviselők igényeihez és elképzeléseihez.
40 milliárd forintból újíttatja fel a gödöllői Grassalkovich-kastélyt az Orbán-kormány az OTP-vel közösen