Megtévesztőek voltak azokban a lefoglalási jegyzőkönyvekben szereplő drogmennyiségek, amelyek egy kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított férfi elfogásával összefüggésben készültek – derül ki a Fővárosi Törvényszék lapunknak is elküldött tájékoztatásából.
A 64 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy lakásában ismeretlen személyeknek eladásra kínált marihuánát, ezért az ügyészség a szökés, az elrejtőzés, a bizonyítás megnehezítése és a bűnismétlés veszélye miatt letartóztatásra tett indítványt.
A letartóztatásról döntő bíróság szerint azonban nem merült fel konkrét adat arra, hogy a férfi bárkinek kábítószert adott volna el. A lefoglaláskor sem találtak nála a kábítószer adagolásához használatos eszközöket, például mérleget, simítózáras tasakokat vagy kis címletű készpénzt.
A letartóztatási indítványban és a lefoglalási jegyzőkönyvben szereplő drogmennyiségek is félrevezetőek voltak, mivel azok bruttó értékek. Így fordulhatott elő, hogy az egyik bűnjelről készült előzetes vegyészszakértői véleményben szereplő bruttó 830 gramm valójában mindössze nettó 7,74 gramm tömegű, zöld színű ágvégződést takar.
Ez a bruttó tömeg kevesebb mint 1 százaléka, míg a fennmaradó több mint 99 százalékot a tárolásra használt befőttesüveg súlya adta.
Az ültetvényen lefoglalt, már levágott növények száma is bőven tíz alatti volt. Az pedig, hogy egy kétméteres, vastag szárú növény több kilogramm tömegű, önmagában nem jelenti azt, hogy az abból előállítható kábítószer kereskedelmi mennyiségű lenne.

A bíróság megállapította, hogy a kábítószer-birtoklás gyanúja fennáll, a kereskedelemé azonban nem, ezért ennek alapján vizsgálta a kényszerintézkedés szükségességét. Az idős férfi bejelentett lakóhellyel rendelkezik, együttműködik a hatóságokkal, betegségei és életkora miatt nem valószínű, hogy kivonná magát az eljárás alól, és a bizonyítás megnehezítése sem merült fel. A férfi büntetlen előéletű, saját elmondása szerint betegségei miatt fogyaszt marihuánát, elfogása miatt azonban ezzel a továbbiakban felhagy.
Mivel a kényszerintézkedés feltételei nem álltak fenn, a bíróság elutasította a letartóztatásra irányuló ügyészi indítványt.
A végzés nem végleges.