Tapasztalataink szerint ugyan a latin áfiumot leghatásosabb dózisban a világzene és jazz hordozza, Chick Corea meggyőzött minket a virtuóz flamenco gitárossal, Paco de Lucíával prezentált „Touchstone”-nal, vagy a „Spain” és a „My Spanish Heart” emlékezetes interpretálásakor. Mindig megteremtette a „kegyelmi pillanatot”, mikor az ész helyett az emóciók „vették át az uralmat”, a kiszámíthatóságot sutba dobva elszabadult a karnevál. A Concerto for Trio 2022 március 14-i premierje, amit a latin árnyalat autentikus jószolgálati nagykövete a Müpa felkérésére komponált, illusztrálta, milyen izgalmas a kortárs zene, ha az afro-latin elemek nem csak „ízfokozóként” kerülnek bele, hanem organikusan beépülnek a zeni textúrába. A karibi szigeteken született ez a mágia, először ott kötöttek ki az Afrikából érkező hajók ugyanis, és csak az engedelmességre „szoktató” kurzus után vitték az elhurcoltakat New Orleans-ba meg a nagy brazil és argentin kikötőkbe. A karibi karanténban afrikai szertartásaikat gyakorolták, melyekben a zene és a tánc kéz a kézben járt, idővel az autodidakták természetességével transzponáltak a spanyol, portugál hódítóktól hallott muzsikát is játékukba. A tánctörténetben vaskos fejezet szentelnek az ősi habanera mámorában született korabeli bamboula, chicta és calinda leírásának, melyek csípő- és vállmozdulatairól a fehér szemtanúknak mindig a bujaság jutott eszébe. A zene Louisianába érkezésére Jelly Roll Morton így emlékezett: „A La Palomát is úgy alakítottam át, hogy a jobb kéz hozta a szinkópát egyedi színt teremtve ezzel. A New Orleans Blues-ban is ott van az ősi jazz egyedi fűszere a spanish tinge.” Dél Amerikában a bároktól az operaházakig a hipnotikus latin árnyalat a zene minden formájában jelen volt. Ellent tudott(és akart)-e állni ennek a klasszikus zene?
A kortárs kamarazenei entrée, a portugál Igor C. Silva: Sōma for Quartet and Orchestra című kompozíciója még nem adott választ a kérdésre. Silva nonsense reality-nek titukált multimédiás installációit és performanszait előzetesen látva, mint a „Numb, for baritone sax and electronics” meg a „Non”/sense%)8$messages#_!”( sic!), ami a zenészek improvizációjára, a tech „tudat- és hangzásmódosító” képességére építő kísérleti zene, érdeklődve vártuk az Európai Koncerttermek Szervezetének felkérésére komponált (pár napja Kölnben debütált) mű bemutatását. A műsorfüzet szerint jazzkvartettre, elektronikára és szimfonikus zenekarra írta, de a kvartett nem jazz frazeológiát használt, a latin zenéhez köze legfeljebb a Danubia harangjáték imitációjának és vonósok pizzicatóval elővarázsolt ritmusainak volt. A mű egy kortárs elektronikus zenei fesztiválra passzolna, ebbe a tematikában idegen testnek bizonyult. A szünet után kíváncsian vártuk, hogy a szerzők, akik belekóstoltak a színházi és filmzenék komponálásába is, mit kezdtek a spanyol árnyalattal. Előbb a latin „páholy” nagymesterétől következett egy populárisabb overture, aki a szimfonikusokat kiegészítette latin ütőhangszeres arzenállal, a timpan, a bongó, a claves és a maracas elhelyezésére az eredeti kottába még instrukciókat is írt (most nem úgy helyezték el). George Gershwin 1932 februárjában két hétig nyaralt Havannában, júliusban pedig már kész volt a Rumba kottája, tisztelgése az ott hallott zene előtt, amit később Kubai nyitányra kereszteltek. Itt már a fúvósoknak is dominánsabb szerep jutott, nem véletlen, hogy a klarinétossal és tubással az élen Chiacchiarini külön megtapsoltatta őket.
A tangológiai tanszék professzorának Tangazója, és az argentin klasszikus komponista, amúgy Copland tanítvány Suite Estanciája latin zenei „easy reading”-jének hatott, a Danubia Zenekar viszont élt a lehetőséggel, megmutathatták játékuk sokoldalúságát, a dinamikus váltásokat (vajon a bőgő és brácsa kézzel ütögetése hogy szerepel a kottában?) és a tiszta intonációt, Piazzolla tangó koktélja hatásos, de a ráadásban elhangzott rövid darabjánál érződött igazán, hogy hajlamos a kelleténél több „szódát keverni” az italba. A Ginastera opus inkább a spanish tinge nyomelemeit használta rutinosan, de ilyenkor rögtön eszünkbe jutott a bravúros kadenciák és a karneváli eufória maestrója, Chic Corea, aki a hallgatókban alkotótársat látott, akik értik inspirációjának természetét: „Soha nem akartam mester lenni, mindig inkább örökké kérdező és érdeklődő tanítvány. Akkor voltam igazán elememben, mikor tanulhattam valamit.”
Infó: Silva | Gershwin | Piazzolla | Ginastera. Müpa — Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem. 2025. október 16. Vezényelt: Mariano Chiacchiarini
