A kremlinológia – újsütetű változata a karmelitológia – egyetlen, ám örök szabálya, hogy ma hőséből simán lehet a holnap megvetett árulója. Így volt ez anno a Szovjetunióban is, ahol sokan addig agyaltak lázasan a rendszer tökéletesítésén, hogy végül az ő buksijukon ütött lyukat a sztálini gondolat. Szelídebb körülmények között de így van ez a NER-ben is, ahol az Orbán által miniszterelnök-esélyesnek, politika csúcstehetségnek kikiáltott, Varga „végeztem a közélettel” Juditról Lázár János blazírt arccal közölte egy utcafórumon, hogy Judit csak egy totálisan inkompetens politikai kripli.
Ez mondjuk nagyjából tényszerűnek tűnik, legalábbis Varga Judit a Fővárosi Törvényszéken a Völner-Schadl perben tett vallomásából egy morális felelősséget soha, semmiért nem vállaló, cinikus és nihilista karrierista képe rajzolódott ki. Akiből simán kitellett, hogy egy telefonra vállat rándított, majd aláírta K. Endre kegyelmi kérvényének az ajánlását.
A lázári vádaskodásba ugyanakkor van egy jó adag túlzó malíciózusság is, ilyen, hogy Magyar Pétert Varga Judit szabadította volna rá a Fideszre. A kegyelmi ügyek idején a fidesz hátországában magában puffogó Magyar Péter természetesen a legmerészebb álmában sem gondolta, hogy belőle egy nap majd ellenzéki trónkövetelő lesz.
Mondhatnók, istenkém,ilyen a politikai kádergazdálkodás természete. Annak idején Jagoda, Jezsov és Berija elvtársak gödör fenekére nyugdíjazásához is kellett a mítosz, hogy mind lenni kezdettől rohadt angol ügynökök. Ugyanígy Varga Judit baráti karaktergyilkolásához is kell valami plusz szellemi innováció.
Érdekesebb az, hogy miért történik így mindez. Az ilyen, emberdaráló rendszerekben az egyes káder feláldozása mindig egy "melléktermék" nagyobb rendszerfolyamatot kísérő rituálé.
Opció egy, hogy Varga Judit elutasította a fideszes vezetők őt visszahívó üzengetéseit – például mert karrierista Juditunk is jól látja, hogy döglődik a rendszer - mire a kikosarazott Orbán Lázárral küldte el a verbális bosszúpornót. Ugyanakkor Jánosunk így is feltűnően túlméretezte a vádaskodását.
Cseppet sem életszerűtlen, hogy Lázár kapva kapott az alkalmon. Varga ledorongolása pont ilyen szimbolikus jelentőségű.
A jóminiszterasszony mindenek előtt Orbán két tűsarkon járó humánpolitikai csődje. Azoknak a katasztrofális orbáni döntéseknek az egyike, ami mára oda vezetett, hogy a Fidesz az EU-ban centrumpártból egy partszéli putyinista trollalakulat lett, idehaza meg nyomorgó falusi kisnyugdíjasok zombipártja, amely kínjában már ilyen Dopeman-szerű trashcelebekkel küzd hogy ne verje bucira egy másfél éves, Tisza nevű politikai garázscég.
Minden jelek szerint rövidesen a jobboldalnak szembe kell majd néznie azzal, hogy az Orbán-mítosz egy kamu. Orbán nemhogy nem zseni, de jó eséllyel az ezeréves magyar történelem legnagyobb lúzere.
A történelmünkben soha senkinek nem voltak olyan lehetőségei mint Orbánnak, aki viszont egyedülálló mértékben tapsolt el mindent. A politika szabálya, hogy aki elsőnek lép az valójában hétmérföldet ugrik. Jánosunk elindult orbántalanítás felé.