Jelen állás szerint a teljes népesség 32, a biztos szavazók 35, a biztosan szavazó pártválasztók 45 százaléka szavazna a Tisza Pártra, míg a Fidesz az említett csoportokban 27, 31, illetve 38 százalékot tudhat magáénak – mutatta ki a Publicus Intézet. A különbség tehát 5, 4 és 7 százalékpont a Tisza javára. Ezzel együtt a szeptemberi felméréshez képest a Fidesz valamelyest – 1-2 százalékkal – mindhárom kategóriában erősödni tudott. A bizonytalanok aránya 29 százalék.
Az ezerfős mintán végzett kutatás a Népszava megbízásából készült október 6-a és 13-a között. A felmérés az életkort, nemet, iskolázottságot, településtípust és régiót nézve reprezentatív a magyarországi felnőtt népességre. A mintavételi hiba +/- 3,1 százalékpont.
A Publicus adatai alapján elsősorban még két párt, a Demokratikus Koalíció és a Mi Hazánk pályázik eséllyel arra, hogy bekerüljön az Országgyűlésbe. A DK az összes megkérdezett, a biztos szavazók és a biztosan szavazó pártválasztók körében eléri vagy átlépi az ötszázalékos küszöböt (5, 6 és 7 százalék), a Mi Hazánk viszont csak az utóbbi két esetben (5-5 százalék), míg a teljes népességben 4 százalékon áll.

Kimutatható támogatottsággal bír a Magyar Kétfarkú Kutyapárt is, de a bejutási határt csak a biztosan szavazó pártválasztók kategóriájában közelíti meg (4 százalék). A Jobbik, az LMP és a Párbeszéd szabályosan lenullázta magát, az MSZP is csak a biztosan szavazó pártválasztóknál tud 1 százalékot felmutatni. A Momentum 0 százaléka nem meglepetés, hiszen ez a párt bejelentette, hogy nem indul a választáson, ahogyan a Mindenki Magyarország Néppárt sem.
Ami a másodlagos pártpreferenciákat illeti: a DK-t 13, a Mi Hazánkat 14 százalék nevezte meg, amikor az volt a kérdés, „ha a kiválasztott pártja úgy dönt, hogy nem indul a választásokon, melyik pártra szavazna, melyik a második legszimpatikusabb párt”. A fideszesek 25 százalékának a Mi Hazánk, a tiszások 28 százalékának a DK a másodlagos pártja. A megkérdezettek csaknem fele nem tudott vagy nem akart felelni a kérdésre.
Hibahatáron túl csökkent azok száma – 17-ről 12 százalékra –, akik teljes mértékig elégedettek azzal, ahogyan az országban mennek a dolgok, ugyanakkor az „inkább elégedettek” aránya némileg nőtt, 24-ről 26 százalékra. Az elégedetlenek tábora összességében 55-ről 61 százalékra emelkedett.

A magyar társadalom 32 százaléka örülne annak, ha a 2026-ban is a Fidesz maradna kormányon, ennél jóval többen (44 százalék) viszont annak, ha a Fidesz elveszítené a választást. A Publicus felmérése azonban azt is megállapította, hogy a reményektől függetlenül a relatív többség (41 százalék) a Fidesz győzelmére számít. Kevesebben vannak azok (37 százalék), akik úgy gondolják, hogy kormányváltás lesz.
Az ellenzéki szavazók 11 százaléka azt szeretné, hogy kizárólag a Tisza alakítson kormányt, a nagy többség (61 százalék) szívesebben venné, ha más ellenzéki pártok politikusai is részt vennének a kormányzásban. Az ellenzéki táboron belül 9 százalék tartaná jónak, ha megvalósulna az a máskülönben valószerűtlen forgatókönyv, hogy egytől egyig Tiszán kívüli ellenzéki politikusok alakítanak kormányt, míg 5 százalék úgy van vele, hogy „mindegy, csak legyen kormányváltás”.
21 Kutatóközpont: 18 százalékkal vezet a Tisza Párt a biztos szavazó pártválasztóknálRepublikon: Nyolc százalékkal vezet a Tisza Párt a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körébenIDEA: 9 százalékkal vezet a Tisza Párt a biztos szavazó pártválasztók közöttMedián: Zárkózik a Fidesz, de őrzi stabil előnyét a Tisza Párt