kábítószer;drog;közbiztonság;ORFK;kormánybiztos;Horváth László;Kerepes;

Kerepesen minden este Walking Dead van, hiába a kormány látványos drogellenes hajtóvadászata

Két éve változatlan a helyzet. 

Találkozóra hívta Kerepes polgármestere a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztost.

Gyuricza László egy szerdán közzétett videójában arról beszélt, hogy amennyiben Horváth László szeretne a valós helyzetről tájékozódni, és nem csupán a rendőrségi statisztikákból, akkor szívesen látja egy kávéra „és egy szigorúan zárt ajtók mögötti beszélgetésre a valóságról”. A polgármester úgy fogalmazott: 

„Az a helyzet van egyébként, mint két évvel ezelőtt, tehát este beindul a Walking Dead, itt néhányan rettenetesen jól keresnek ebből, mi meg boldogok vagyunk, rendőr meg sehol.”

A Pest vármegyei településen továbbra is problémát jelent, hogy a Hős utcai elosztóhely felszámolása után nagy számban jelentek meg kábítószer-használók, akik vélhetően kizárólag a drogért érkeznek. Ez nemcsak a település utcáin, hanem a gödöllői HÉV-en is közbiztonsági gondokat okoz, mivel gyakran a szerelvényeken, illetve a megállókban fogyasztják a szert, és előfordul, hogy zaklatják az utasokat, ezáltal félelmet keltenek az utazókban.

A történteket már vizsgálják, de nem zárható ki az emberi mulasztás.