Vagy ráér, vagy felismerte az amerikai futball legfontosabb eseményében rejlő marketing lehetőséget az amerikai jobboldal. Más magyarázat nemigen lehet arra, hogy hetek óta egy rapper nem több, mint 10 perces (még meg sem történt) produkciója ellen folytat kulturális-ideológiai hadjáratot. Szeptember végén derült ki, hogy a Puerto Rico-i Bad Bunny énekes és rapper lesz az NFL döntő félidei fellépője februárban, azóta pedig nemcsak Donald Trump és több kulcsembere, hanem a konzervatív Fox News televíziós csatorna, a Trump-párti MAGA-mozgalom influencerei is támadták a szervezők döntését, illegális bevándorlók után vadászna a bevándorlásügyi hivatal, sőt, a szeptemberben meggyilkolt jobboldali aktivista, Charlie Kirk által alapított Turning Point USA mozgalom pedig már ellenesemény szervezésébe is belekezdett, „minden amerikainak szánt” All American Halftime Show néven.
Az NFL döntő félidei showja sosem volt mentes a botrányoktól, amit jó eséllyel nézettségének is köszönhet, hiszen egy több mint 120 millió nézőt vonzó esemény valószínűleg mágnesként vonza a társadalmat feszítő aktuális ideológiai problémákat. 2023-ban Rihanna produkcióját nevezte Donald Trump „epikus bukásnak”, az énekesnő pedig szerinte tehetségtelen, aki sehol nem lenne a stylistja nélkül. Kendrick Lamar februári fellépése pedig nemcsak a friss Grammy-díj miatt volt emlékezetes, hanem mert azt sokan a hasonló dicsérő szavak helyett inkább az „anti-fehér” jelzővel illeték, kifogásolva, hogy a mérleg nyelve merre billent bőrszín terén a produkcióban résztvevő előadók körében.
Az amerikai jobboldal elégedetlensége viszont jó eséllyel nem a zeneipari trendek megkérdőjelezésére irányul. Azzal ugyanis aligha tudna eredményesen vitába szállni: Bad Bunnyt eddig tízszer jelölték Grammy-díjra, ebből hármat meg is nyert, új dalaival szinte garantált helye van a zenei toplistákon, a Youtube-on ő rendelkezik a legtöbb milliárdos nézettségű videoklippel és nemrég fejezte be három hónapos koncertsorozatát San Juanban, amely becslések szerint 400 millió dollárt hozott Puerto Rico számára. Így szakmai oldalról nemigen lehetne vita arról, hogy a világ egyik legnézettebb popkulturális eseménye számára a rapper ugyanolyan jó választás, mint korábban például Beyoncé, Madonna, Michael Jackson, Prince vagy Bruce Springsteen. Bad Bunnyval az a probléma, hogy a népszerűségen kívül van még egy közös benne Rihannával és Kendrick Lamarral: a rapper többször kritizálta Donald Trumpot többek között a bevándorlással kapcsolatos szigorú politikája miatt. Nemrég például azért döntött úgy, hogy világkörüli turnéjának nem lesz része amerikai helyszín, mert tartott tőle, hogy rajongóit az amerikai elnök deportálási kampányának célpontjává teszi.
Ricky Martin, Jennifer Lopez és Bad Bunny is villámgyorsan Kamala Harris mellé állt a Trump-nagygyűlésen tett rasszista kiszólás után„Ez a népemnek, a kultúrámnak és a történelmünknek szól” – fejtette ki véleményét a közelgő félidei show-ról a nevét egy gyerekkori fotóról kölcsönző rapper, amelyen nyúlnak öltözve grimaszol. Kezdetben nem is tudott vele különösebben mit kezdeni az amerikai jobboldal, Donald Trump egy interjúban egyenesen úgy fogalmazott, nem is hallott eddig róla, de azért a döntés „őrület”. Mike Johnson, az Egyesült Államok Képviselőházának házelnöke szintén nem tudott a rapper létezéséről sem, de aztán a hírt „szörnyűnek” nevezte, hozzátéve, Bad Bunny „úgy tűnik, nem az a típus, aki szélesebb közönséget szólít meg”, amely kijelentés különösen érdekes annak fényében, hogy 2024-ben például világszinten a leghallgatottabb előadó volt – igaz, a spanyol ajkú énekesek körében. Johnson ugyanazzal a levegővel ki is jelölte a kultúrharc frontvonalát a kérdésben: szerinte az amerikai fiataloknak jobb példakép lenne a 82 éves Lee Greenwood countryénekes.
A South Parkot Donald Trump sem fogja megtörni, a világégés egyik nyertese a szatíraA vita hevében elterjedt a pletyka arról, hogy az NFL a botrány elkerülése érdekében változtatna döntésén, de ezt azóta a szervezők határozottan cáfolták, amely nemigen lehet meglepő: mivel az NFL félidei produkciója nemcsak popkulturális jelentőségű, hanem az év egyik legértékesebb televíziós kereskedelmi pillanata is, így aligha véletlenül választották a latin rap királyának is nevezett Bad Bunnyt a februári eseményre. A szervezők számára évek óta kiemelt cél ugyanis, hogy nemcsak a fiatalabb korosztálynak, hanem a növekvő spanyol ajkú közönségnek is kedvére tegyenek: egyszerűen üzleti szempontból elengedhetetlen döntés. Az NFL pedig hajlandó jó előre kiszámított kockázatot vállalni, ha az eredmény kulturális jelentősége túlmutat bármilyen kultúrharcos fenyegetésén. Még ha az maga Kristi Noem is, az Amerikai Egyesült Államok belbiztonsági minisztere, aki biztosította a közvéleményt arról, hogy szövetségi bevándorlási ügynökök nagy erőkkel lesznek jelen a kupadöntő helyszínén, hogy minden illegális bevándorlót kézre kerítsenek a törvénytisztelő amerikai állampolgárok érdekében. A vitának érdekes színezetet ad, hogy a rapper szülőhazája Puerto Rico, amelynek lakói hivatalosan egyébként amerikai állampolgárok.