Testnevelési Egyetem;

Hátizmok

Az emberi anatómia ismeretében jártasabbak tudják, hogy a címben hivatkozott izmok jó állapota nélkülözhetetlen a gerinc egyenesen tartásához. Természetesen mindez közvetlenül nem érzékelhető, inkább csak jelképesen, következtetésként értendő, igazán csak mások által látható. Tudvalevő az is, hogy gyengülésük előbb-utóbb görnyedéshez vezet.

Nem kertelek, ezek a gondolatok jutottak eszembe a Magyar Testnevelési Főiskola megalapításának százéves jubileuma alkalmából. Nappali tagozatos, végzős hallgatóként hatvan évvel ezelőtt ott vehettem át testnevelő tanári diplomámat. Pár évvel később pedig a labdarúgó szakedzői oklevelemet. Most dicsekszem, mindegyik kitűnő minősítésű volt. Nem hallgatom el, van egy harmadik, vörös színű végbizonyítványom is, ezt az MSZMP Politikai Főiskolája bocsátotta ki.

Tanárkodtam községi általános iskolában, a felsőoktatásban, sportot szerveztem az ifjúsági mozgalomban, edzősködtem a Központi Sportiskolában. A BLASZ III-ban is, a Rákosi-rendszer által betiltott, majd újjáélesztett MAC csapatánál, őspályájukon - mint hangoztatták: a kommunisták által tőlük elvett gyepen -, az úttörő jelzőt is viselt stadionban. Mindenhol bajnokságot nyertem a csapataimmal. A KISZ-ben, majd a pártközpontban is a sporttal foglalkoztam, hagytak hozzáértőként tevékenykedni, nem mondhatom tehát, hogy hősként kellett küzdenem a szakmaiságért.

Mindjárt befejezem a dicsekvést, de még kikívánkozik belőlem a szöuli olimpián való részvételért folytatott küzdelem. Abban sem egyedül, de nem is gyalogosként vettem részt. A Magyar Olimpiaí Bizottság alelnökeként, az olimpiai felkészülés felelőseként, majd a csapat vezetőjeként talán volt némi részem  a tizenegy aranyéremhez vezető út kikövezésében. Ezt már az Állami Ifjúsági és Sporthivatal sportszakmai elnökhelyetteseként tehettem.

Nem tagadom, volt egy viszonylag tartós kalandom a magyar labdarúgással is. A Központi Sportiskola serdülő csapatával valamennyi fővárosi klubot megelőzve megnyertük a kiemelt korosztályos bajnokságot. Az MLSz utánpótlás bizottsága vezetőjeként új versenyrendszert, nemzetközi tornákon szerzett érmeket, nem pedig romokat hagytam magam után. Valószínűleg a legmélyebb nyomot a sportágban a bundabotrány kirobbantásával hagytam.

Befejezésül, de egyáltalán nem panaszként említem meg, hogy nem kaptam meghívót a Magyar Testnevelési Főiskola jubileumi ünnepségére. Ettől függetlenül a legőszintébben kívánok az általam soha meg nem tagadott TF-nek további sikerekben gazdag második száz esztendőt.

A szerző testnevelő, labdarúgó szakedző, az Országos Sporthivatal volt elnöke.