Huszka Jenő szülei valami értelmes munkát is szántak a fiúknak, ezért jogot is tanult, így később nemcsak a magyar operett egyik legfontosabb alakja lett, hanem a szerzői jogvédelem egyik megteremtője is a hazai előadók körében. Az első magyar koncertalbum, abban a budapesti Dohány és Síp utca sarkán lévő, eredetileg metróépítők művelődési klubjának szánt helyen születhetett meg, amely a látogatók szerint egészen addig egy dohányfüstös, unalmas, rossz hangulatú, szürke hely volt, amíg meg nem szólalt a zene. Presser Gábor pedig, amikor gyerekként épp nem zongorázott, a Klauzál téri vásárcsarnokban segített baromfikereskedő édesapjának. Ezek a történetek csak töredékei annak, amelyről mesélhetne a főváros szívében a Rottenbiller utca, Blaha Lujza tér, a Klauzál tér vagy az Akácfa utca, és egyben csak töredékei a magyar zenetörténet száz évének is, amelyet most a magyar dalszerzés éve alkalmából Dalszerző Bookazin című kiadvány formájában foglal össze az Artisjus.
Ideális az időzítés, ugyanis százhúsz éve kezdte meg Bartók Béla és Kodály Zoltán a népzene gyűjtését, százötven éve született az operett mestere, Huszka Jenő és a ma beatzene új lendületet kap több népszerű zenekar dalaiban, mint a Carson Coma, a kisbetűs ünnepnapok, az Ivan & The Parazol vagy a Blahalouisiana. Többek között interjúk és archív fotók elevenítik fel a verőcei Expressz-tábor időszakát, ahol Szörényi Levente és Bródy János tudtukon kívül teremtette meg a beatzenét, keresi Szabó Attila (Csík Zenekar) a műfaj és a népzene kapcsolódásait, Szűcs Krisztián beszél arról, hogyan válhat irodalommá a dal, Both Miklós pedig a jelenbe ugorva a népzene és a mestereséges intelligencia viszonyáról is beszél.
A megjelenés részeként a kulturális és várostörténeti túrákat szervező Hosszúlépés. Járunk? hirdetett tematikus sétákat, amellyel az operett budapesti megszületését és a beatzene alkotóinak legendás helyszíneit ismerhetik meg az érdeklődők.
képalá: A Metro Klub népszerűsége miatt gyakran teltházas volt, a kint rekedtek számára Egy este a Metro Klubban címmel album is készült.

